A keleti hadjárat során a Wehrmacht olyan közepes és nehéz harckocsikkal (például: T-34, KV-1) került szembe, amelyekkel a német páncéltörő eszközök és harckocsik nem, vagy csak veszélyesen kis távolságból vehették fel a harcot. Az akkortájt rendszeresített 37 és 50 milliméteres páncéltörő lövegek elégtelen tűzereje mellett komoly problémát jelentett alacsony mobilitásuk is, amit Szovjetunió nehéz terep- és időjárási viszonyai tovább fokoztak. Az egyetlen önjáró páncéltörőlöveg (páncélvadász) típus, ami a Barbarossa-hadművelet idején rendelkezésre állt, az a 47 milliméteres páncéltörő löveggel felfegyverzett Panzerjäger I-es volt. Ebből a páncélvadász típusból is csupán 132 példányt tudtak felvonultatni a hadművelet kezdetekor, ami egy több ezer kilométeres arcvonalon támadó haderő számára messze nem volt elég.
A probléma orvoslására a Heereswaffenamt (a hadsereg fegyverügyi hivatala) egy sor „ideiglenes megoldásnak” szánt páncélvadász kifejlesztését határozta el. Így született meg a Marder I-es, a Marder II, illetve ezen írás tárgyát képező Marder III. Ezek közös jellemzője, hogy zsákmányolt páncéltörő fegyverzetet és/vagy zsákmányolt harckocsi alvázakat használtak fel építésük során.
A fegyverügyi hivatal 1941. december 22-én adott megrendelést a Boehmish-Mährische Maschinenfabrik (BMM) vállalat számra egy Pz.Kpfw. 38(t) alvázra épülő könnyű páncélvadász kifejlesztésére. 1941 folyamán a Wehrmacht egységei nagy mennyiségű 76,2 milliméteres L/51 csőhosszúságú F-22 Model 1936 típusú tábori löveget zsákmányoltak a Vörös Hadsereg visszavonuló és katlanba zárt alakulataitól. Mivel akkortájt ez volt az egyetlen fegyver, ami képes volt a szovjet harckocsik páncélzatát viszonylag biztonságos távolságból átütni, ezért a németek PaK 36(r) néven rendszerbe is állították, és ezzel szerelték fel a Marder II-es és III-as páncélvadászaik jelentős részét. A lövegek csöveit azonban újra kellet huzagolni, hogy azokból a német gyártású 75 milliméteres páncéltörő gránátokat is ki lehessen lőni. A szovjet löveg egy T-34/76-os páncélzatát 1500-2000 méteres távolságból, míg egy KV-1-es (41-es modell) páncélzatát 500-1000 méterről volt képes áttörni. A löveg irányzási korlátja jobbra is, balra is 21 fok volt. A gyártás során már elavultnak számító Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. G és Ausf. H harckocsi alvázakat használtak fel, melyekre 50 és 16 milliméteres páncéllemezekből hegesztettek doboz-szerű felépítményt. A szovjet eredetű löveget a torony helyére építették és 11 milliméteres páncéllemezből készült, oldalfallal is rendelkező lövegpajzsot erősítettek rá. A cseh eredetű harckocsi alvázakban meghagyták a beépített MG-37(t) típusú géppuskát, hogy ezzel biztosítsák a jármű élőerő elleni védelmét.

A jármű a Panzerjäger 38(t) für 7.62 cm PaK36(r) hivatalos jelölés és Sd.Kfz. 139 jelzés mellett a Marder III elnevezést kapta. A Marder III-as működtetéséhez 4 fős személyzetre volt szükség. 1942 áprilisa és novembere között 344 páncélvadász készült a BMM üzemeiben 177 db Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. G és 167 db Ausf. H alváz felhasználásával.
A Marder III-as nagyon hasznos fegyvernek bizonyult, ezért gyártását a zsákmányolt szovjet lövegek fogytával sem kívánták felfüggeszteni. A PaK 36(r)-t a 75 milliméteres, német gyártású PaK 40/3-asra cserélték. Természetesen ehhez jelentősen módosítani kellett a jármű kialakítását. A „doboz-felépítményt” egyetlen nagyméretű lövegpajzzsal helyettesítették, aminek következtében a legénység védelme valamelyest csökkent. A 75 milliméteres löveg irányzási korlátja viszont mindkét irányban 30 fokra nőtt. Ennél a változatnál is meghagyták a beépített önvédelmi géppuskát. A 7.5 cm PaK40/3 auf PzKpfw 38(t) Ausf H hivatalos jelölést kapta, de egyszerűbben csak Marder III Ausf. H néven szokták emlegetni. 1942 novembere és 1943 áprilisa között 243 jármű épült a BMM gyáraiban, további 175-öt pedig már meglévő (Pz.Kpfw. 38(t) alvázú) harcjárművekből építettek át Marder III Ausf H-vá 1943 folyamán.
A Marder III utolsó változatát (Marder III Ausf. M) 1943 áprilisában kezdték gyártani Panzerjäger 38(t) mit 7.5 cm PaK40/3 Ausf M néven. Kialakításában jelentősen eltért elődeitől: a motort hátulról középre helyezték, míg a löveg és a részben nyitott küzdőtér hátra került. A Marder III Ausf. M (M = Mittel – középmotoros) főfegyverzete továbbra is a PaK 40/3-as maradt, amelyet azonban csak 21 foknyira lehetett kitéríteni jobbra-balra egyaránt az Ausf. H változat 30 fokos irányzási korlátjával szemben. A középmotoros Marder III-as páncélzatát is sokkal gyengébbre tervezték, mint az Ausf. H változatét: a legvastagabb pontján sem haladta meg a 20 millimétert. A beépített önvédelmi géppuskát szintén elhagyták az Ausf. M-ből; önvédelmi célra a küzdőtérben elhelyezett gyalogsági fegyverek szolgáltak.

Mindezek ellenére a Marder III Ausf. M tekinthető a Marder típuscsalád legfejlettebb tagjának, alacsony sziluettjének, döntött páncélzatának valamint kiváló menettulajdonságainak köszönhetően. 1943 áprilisa és 1944 májusa között 975 Marder III Ausf. M páncélvadász gördült ki a BMM üzemeiből.
A 75 milliméteres német gyártású PaK 40/3-as löveggel felszerelt Marder III-asokat (Ausf H és Ausf M) egyaránt az Sd.Kfz. 138 jelzéssel látták el.

A Marder III a harcokban

A Marder III-asokat a páncélgránátos-, a páncélos- és gyaloghadosztályok páncélvadász osztályaihoz (Panzerjäger Abteilung) osztották be. A szovjet löveggel felszerelt páncélvadászok (Sd.Kfz. 139) nagy részét a keleti frontra vezényelték, de 66 példányt Líbiába küldtek a D.A.K. veszteségeinek pótlására. Az Afrikába küldött Marder III-asok (Sd.Kfz. 139) a Panzerjäger Abteilung 33 és a Panzerjäger Abteilung 39 kötelékében harcoltak (az előbbi a 15. páncéloshadosztály kötelékébe tartozott). A szovjet fegyverzetű Marder III-asok (Sd.Kfz. 139) olyan hatékonynak bizonyultak a brit Matilda II nehéz harckocsikkal szemben, hogy az angolok meg voltak győződve arról, hogy egy önjáró 88 mm-es löveggel van dolguk.
Az első Marder III Ausf H páncélvadászok 1942 végén kerültek a Heer, Waffen-SS (pl.: Leibstandarte Adolf Hitler, Oroszország 1942) valamint a Luftwaffe (pl.:Herman Göring hadosztály, Tunézia és Olaszország, 1943) páncélvadász osztályaihoz (Panzerjäger Abteilung). 1944 áprilisában 18 darab Marder III Ausf H-t exportáltak a szövetséges Szlovákia számára.
1943 májusban kerültek a csapatokhoz az első Marder III Ausf M páncélvadászok. A legnagyobb példányszámban épült Marder III Ausf M szinte valamennyi fronton megfordult.
A Marder III-as sikeres típus volt, noha csak „ideiglenes megoldásnak” szánták a sokkal hatékonyabb Jagdpanzer 38(t) Hetzervadászpáncélosok megjelenéséig. A típus sikerét mutatja, hogy a Marder III-as háborút túlélt példányait (1945. február 1-én még mindig 350 működőképes Marder III páncélvadász állt szolgálatban a Wehrmacht különböző egységeinél) ST-II (Stihac Tanku II) néven a Csehszlovák Hadsereg egészen az ötvenes évekig rendszerben tartotta.

( ) átalakítással készült járművek

Típusváltozatok: –

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.onwar.comwww.wwiivehicles.com

by RB