1942 augusztus 2-án a Heereswaffenamt megrendelte a még fejlesztés alatt álló Panther harckocsi (Pz.Kpfw. V) a legújabb 88 mm-es löveggel felszerelt rohamlöveg változatát. A részletes tervek elkészítésére a megbízást a Krupp Művek kapta. Az új rohamlöveg terveinek 1943 januárjára tervezett határidőn belül kellett elkészültek. Azonban 1942. október 15.-én Abert Speer (birodalmi fegyverkezési miniszter 1942-től) döntése alapján a további fejlesztéseket a Daimler-Benz folytatta és a Krupp csak másodlagos szerephez jutott. 1942. novemberében elkészült az új jármű fa-makettje is, amelynek kialakítás jelentősen eltért sorozatgyártásra kerülő változattól. 1943. január 5. a Daimler-Benz készítette a rohamlöveg (Sd.Kfz. 172) terveit. Ám ezeket terveket is később jelentősen átdolgozták.
Mivel azonban a Daimler-Benz szabad gyártó kapacitása nem bizonyult elegendőnek a gyártás joga átkerült a MIAG céghez.
1943. október 20-án a jármű 1:1 méretarányú makettjét – a Tiger II és a Jagdtiger makettjének társaságában – bemutatták Hitlernek, aki elégedettségének hangot adva engedélyezte a sorozatgyártás megkezdését. A jármű első példánya október végén el is készült. A jármű ekkor kapta hivatalosan a Panzerjäger für 8.8 cm PaK 43 auf Fgst Panther jelölést. 1944. február 27-én azonban Hitler elrendelte, hogy a járművet a továbbiakban egyszerűen csak Jagdpanthernek nevezzék. A nagyarányú tömeggyártás 1944 januárjában kezdődhetett meg. A háború végéig mintegy 392 darab készült (egyes források 413-417 közötti számot említenek).

A jármű alapjául a Panther Ausf. G alváza szolgált, amelyre egy 40-80 mm vastagságú, döntött lemezekből kialakított felépítményt helyeztek. A felépítmény gyakorlatilag a széria-gyártású Párduc oldalainak meghosszabbítása volt. Ez a kialakítás kiváló védelmet nyújtott a járműnek. A páncéltesten három búvó nyílást alakítottak ki: egy nagy méretűt hátul a lőszerek rakodására és két kisebbet a felépítmény tetejére. Az alváz szinte egy az egyben megegyezett a sorozatgyártású Panther alvázzal. A legfőbb eltérés a kipufogó rendszerben és az erőátviteli rendszerben volt. A Jagdpanther menettulajdonságai szintén nagyon hasonlóak voltak a sorozatgyártású Párducéhoz. Jóllehet a „Vadász-párduc” tömege meglehetősen nagy volt ez nem befolyásolt számottevően a mozgékonyságát, mivel a 700 lóerős Maybach motor elegendő hajtóerőt biztosított számára. Az átlapolt futómű rendszernek és széles lánctalpainak (660 mm) köszönhetően a fajlagos talajnyomása kisebb volt, mint a feleakkora tömegű StuG III esetében.
A Jagdpanthert a Nashorn-nál és az Ferdinand/Elefant-nál is alkalmazott 88 mm-es PaK 43-assal fegyverzetét. A fő fegyverzetet jobbra is és balra is 17 foknyira lehetett kitéríteni. Amennyiben ennél nagyobb szögtartományban kellett célozni, akkor az egész járművet el kellett forgatni. A hosszú csövű (L/71) páncéltörő löveg hatásos lőtávolsága elérte a 3000(!) métert, ami rendkívüli teljesítményt jelentett akkoriban. A jármű gyalogság elleni védelmét egy gömbcsuklós-rögzítésű MG 34-es vagy MG 42-es géppuska biztosította. A géppuskát a löveg baloldalán helyet foglaló rádiós kezelt. A személyzet önvédelmét a járműben elhelyezett négy darab MP 40-es géppisztoly szolgálta.

A személyzet elrendezése a következő képen nézett ki: a vezető elöl, baloldalt foglalt helyet, a rádiós pedig a löveg másik oldalán. Mögöttük ült a töltőkezelő és a és az irányzó, míg leghátul a parancsnok. Habár a 88 mm-es löveg zárszerkezete és a lőszerek nagy helyet foglaltak el, a Jagdpanther küzdőtere mégis tágasnak volt mondható a többi korabeli páncéloshoz képest.

A Jagdpanther a harcokban

A Jagdpanthereket önálló nehéz-páncélvadász zászlóaljakba (schwerer Panzerjäger Abteilung-s.Pz.Jäg.Abt.) szervezték. Mindegyik zászlóalj három századból, századonként 14 páncélvadászból és három parancsnoki járműből állt. Ez utóbbi járművek csupán annyiban különböztek a többi Jagdpanthertől, hogy a Fu 15-ös és Fu 16-os rádiók mellet felszerelték őket a nagyobb hatótávolságú Fu 8-as rádióval is.
Az első „Vadász-párducok” 654. és a 559. s.Pz.Jäg.Abt.-hoz irányították, amelyek ny ugaton állomásoztak 1944. júniusában. Míg a 654. s.Pz.Jäg.Abt. teljes egészében fel tudták tölteni Jagdpantherekkel, addig az 559. s.Pz.Jäg.Abt. csak mintegy 10-15 járműhöz jutott. A heves normandiai harcokban csupán egyetlen egy Jagdpantherekkel felszerelt alakulat vet részt (654. s.Pz.Jäg.Abt.), mivel a páncélvadászok nagy részére a keleti fronton volt szükség, ahol sokkal nagyobb volt az ellenség páncélos fölénye.

Amikor a D-napon, vagyis 1944. június 6-án a szövetségesek partra szálltak a németek megszállta Franciaországban, a 654. s.Pz.Jäg.Abt. a Párizs környéki Maillyle-Camp gyakorlóterén tartózkodott. Az alakulathoz éppen akkoriban érkeztek új Jagdpantherek, és a kezelők most ismerkedtek a korszerű járművekkel. Június 18-áig azonban a háromból csak két századot szereltek fel ezekkel.
Ráadásul az egyik üteg még nem ismerte eléggé az új harcjárművet, ezért Normandiában végül csak a 2. üteg 14 Jagdpantherét vetették be. Az egység 1944. július 28-án érkezett a hadműveletek helyszínére. A páncélvadászok nagy tűzereje hamarosan éreztette hatását az összecsapásokban.
Július 30-án a 2. üteg döntő szerepet játszott a szövetségesek támadásának feltartóztatásában. A Bluecoat hadművelet célja annak a résnek a kiszélesítése volt, amit az amerikaiak vágtak az ellenség védelmében a brit vonalaktól közvetlenül jobbra, Avranches-nál.
1944. július 30-án, Caumont-tól délre a britek 15. (skót) hadosztálya a 6. gárda-harckocsi dandár Churchill tankjainak támogatásával áttörte a meggyengült német vonalakat, és a 309. magaslatig nyomult előre. Hirtelen két Jagdpanther tört elő egy kis erdőben elfoglalt fedezékéből.
Összecsaptak a Churchillekkel, miközben egy harmadik páncélvadász rejtekhelyéről fedezte őket. Az ütközet mindössze két percig tartott. A páncélvadászok 11 Churchillt lőttek ki, ezután azonban kénytelenek voltak visszavonulni a nagy számbeli fölényben lévő szövetségesek elől. Az üteg két járművet hagyott hátra, melyek súlyosan megrongálódtak.

A Jagdpanzer V-öst, mivel keveset gyártottak belőle; a németek egyszerre csak kis számban vetették be. Az Ardennekben indított ellentámadás volt az egyetlen olyan hadművelet, amelyben nagyobb erőt képviselő Jagdpanther-alakulat harcolt. (51 páncélvadász, az elkészült mennyiség kb. egy hetede.)
Az Ardennekben indított ellentámadás során felvonultatott 51 Jagdpanther közül nem mindegyik vett részt a harcokban. Az offenzíva félidejénél a főparancsnokság kivonta a hadsereg 654. nehézpáncéltörő zászlóalját a tartalékállományból, és Elzász-Lotaringiába vezényelte, hogy 1944. szilveszter éjjelén részt vegyen a Nordwind hadműveletben. Egy hat hadosztályból álló seregtestnek északról dél felé, Strasbourg irányába kellett nyomulnia, és csatlakoznia azokhoz a csapatokhoz, amelyek, a colmari kiszögellésből előretörve, délről átkaroló hadmozdulatot próbáltak végrehajtani. A kiszögellés a Szajnán túli francia területekig nyúlt. Azt remélték, hogy Strasbourg visszafoglalásával – a város szimbolikus jelentőségű – sikerül elvágni a franciákat a nyugati szövetségesektől.
A 654. osztály nyolc bevethető Jagdpanthere kulcsszerepet játszott a hadműveletben, bár eközben jelentős veszteségeket szenvedtek. 1945. február 6-án az egyik Jagdpanzer V-ös lesállást foglalt el Colmar közelében, Wolfgantzen melletti kis erdőben, hogy megtámadjon.
egy francia páncélos-menetoszlopot. Azonban az 1. francia hadsereg Sherman tankjai lecsaptak a Jagdpantherre: a két szárnyról egyszerre indítottak támadást. A Shermanok lövedékei a Jagdpanther mindkét lánctalpát le szakították, így az mozgásképtelenné vált. A 654. s.Pz.Jäg.Abt. két másik Jagdpanthere legénységének is el kellett hagynia járművét motorhiba, illetve a lánctalp megrongá1ódása miatt. A negyedik Jagdpanthert szintén műszaki meghibásodás miatt kellett a harctéren hagyni, bár ezt később egy Bergepanther műszaki mentőnek sikerült visszavontatni állomáshelyére.
A sikertelenül végződő Nordwind hadművelet végén a 654. osztálynak csak négy bevethető Jagdpanthere maradt – az eredeti állomány fele. 1945. március ára az osztály teljesen felmorzsolódott, miközben sikertelenül próbálták feltartóztatni a Reich területére mélyen benyomuló szövetséges csapatokat.

A hadsereg egységei mellett a Waffen-SS is alkalmazott kisebb számban „Vadász-párducokat”. Ezek a járművek 2. SS-páncéloshadosztály (Das Reich), 9. SS-páncéloshadosztály (Hohenstaufen) valamint a 10. SS-páncéloshadosztály (Frundsberg) kötelékében harcoltak a Budapest felmentését célzó hadművelet során.
1945-től kezdődően több páncélos alakulatot – így például a 7. páncéloshadosztályt – szereltek fel Jagdpantherekkel elvesztett harckocsiijaik pótlása érdekében.
Összességében elmondható, hogy Jagdpanther volt a második világháború legjobb páncélvadász harcjárműve, hiszen egesítette magában mind azt, ami sikerhez kellett: a tűzerőt, amit a hatalmas 88 mm-es lövege biztosított számára; a védettséget, amit az alacsony építése és döntött páncélzata nyújtott és nem utolsó sorban a mozgékonyságot, ami szintén kiemelte kortársai közül. A jármű kiválósága ellenére azonban már nem tudta megmenteni Németországot a totális verségtől, mivel túl későn készült el és viszonylag kis mennyiségben állt rendelkezésre.

Típusváltozatok:

Befehlswagen

– parancsnoki változat

Jagdpanther II

– 128 mm-es löveggel felszerelt vadászpáncélos (csak tervezett)

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. Matthew Hughes – Dr. Chris Mann: A Párduc harckocsi, Hajja és Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2000
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB