A Jagdtiger („Vadásztigris”) története 1943 februárjában kezdődött, amikor a Heereswaffenamt bejelentette igényét egy új nehéz rohamlövegre, amely a gyalogság támogatására és páncélelhárításra egyaránt alkalmas. A jármű alapjául a Pz.Kpfw. VI Ausf. B Tiger II harckocsi alvázának módosított változatát választották. A főfegyverzete pedig a 12,8 cm-es L/55 csőhosszúságú PaK 44 típusú páncéltörő ágyú lett (Pjk 80 és PaK 80 néven is ismert.). A PaK 44-es volt a második világháború legnehezebb páncéltörőlövege: tömege meghaladta a 10 tonnát! Hatalmas tömege következtében gyakorlatilag bevethetetlen volt, szükségszerűnek látszott hát az „önjárósítás”. (Egyszerű vontatott lövegként való alkalmazásának lehetetlenségét jól mutatja az a tény miszerint csupán 150 példány készült belőle – ebből 81-et a Vadásztigrisekbe építettek be). A PaK 44-es löveg páncéltörő képessége kiemelkedő volt: 100 méterről 189; 500 méterről 166; 1000 méterről pedig 143 milliméternyi páncélzatot tudott átütni harminc fokos becsapódási szög esetén. Nem létezett akkoriban olyan harckocsi, amelyet ne lett volna képes biztonságos távolságból kilőni.

A löveget egy rendkívül erősen páncélozott, doboz-szerű felépítményben helyezték el, amelyet a Tiger II harckocsi 400 milliméterrel meghosszabbított alvázára építettek rá. A Jagdtigert kétféle felfüggesztéssel és futómű-rendszerrel gyártották: míg a vadászpáncélosok egy része a Tiger II-eseken alkalmazott Henschel-féle átlapolt 800 mm átmérőjű görgőkön gurult, addig a másik része a Dr. Porsche által tervezett 700 mm átmérőjű görgőkön közlekedett. A Henschel-féle futómű mellett szólt viszonylag kis tömege (egy görgő „csupán” 200 kg), ugyanakkor komoly hátrányt jelentett a nehéz karbantarthatóság: egy belső görgő cseréje vagy tisztítása esetén legalább 3 másikat kellett eltávolítani ahhoz, hogy hozzáférjenek problémás darabhoz. A Porsche-féle görgő-rendszert viszonylag könnyű volt karban tartani mivel a görgők nem takarták egymást, viszont egyetlen görgő tömege majdnem fél tonnát (!) nyomott. Dr. Porsche Jagdtigere 1,2 tonnával volt könnyebb a Henschel cég által tervezett a vadászpáncélosnál, ugyanakkor a Henschel Vadásztigrisének gyártása olcsóbb volt és 450 munkaórával kevesebbet igényelt a Porsche-változatúhoz képest. Mivel a Birodalom végnapjait élte, igen fontos volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél több harcjármű minél olcsóbban készüljön, ezért az erőforrásokat a Henschel változat gyártására koncentrálták.
A teljes legyártott mennyiség nagy részét Henschel-változat alkotta: 88 Jagdtigerből 77 gurult átlapolt futógörgőkön.
A Jagdtiger erőforrása – a német nehéz harcjárműveknél megszokott módon – a Maybach cég HL 230 P30 típusú 12 hengeres benzinmotorja volt. A motor 600 lóerős teljesítménye igencsak gyengének bizonyult a monstrum 70 tonnás tömegéhez képest: a jármű maximális sebessége műúton 34,6 km/h volt, de ezt a tempót is viszonylag rövid ideig tudta tartani. Az átlagos sebessége 20 km/h körül mozgott műúton, míg terepen ez az érték csupán 10 km/h volt. A nagy tömeg és az alacsony motor teljesítmény mellé irdatlan üzemanyag fogyasztás párosult (8-12 liter/kilométer!), ami a jármű hatótávolságát terepen 70; műúton 100 kilométerre korlátozta. Figyelembe véve páncélos csapnivaló mozgékonyságát, a háború végi általános üzemanyag-hiányt, a Jagdtiger komolyabb hadműveletekben való részvételre tökéletesen alkalmatlan volt. „Guruló bunkerként” azonban hatékony eszköznek bizonyult a védelmi harcok során.

A jármű személyzete hat főből állt: vezető, parancsnok, rádiós, irányzó, és két töltő. Utóbbiból azért volt szükség kettőre, mivel a hatalmas PaK 44-es löveg osztott lőszert tüzelt, és így kívánták növelni a tűzsebességet, ami ily módon 4-5 lövést jelentett percenként. A jármű fegyverzetéhez hozzátartozott még egy beépített géppuska, amit egy gömbcsuklós szerkezetbe fogva a homlokpáncélzatba építettek. Szintén a jármű fegyverzetéhez tartozott a Nahverteidigungswaffe („közel-körzeti védelmi fegyver”). Ez valójában egy 360 fokban körbeforgatható 50 fokban (fixen) döntött 92 milliméteres gránátvető volt, amelyet a torony tetőpáncélzatába építettek. Alapvető lőszere -amely az űrméretét is meghatározta- a Schnellnebelkerze 39 jelzésű ködgránát volt. Emellett egyszerű lőrésként használva a Wehrmachtnál rendszeresített rakétapisztolyt és annak lövedékeit is bevethették szűkség esetén. Ilyen volt például a 2,6cm Sprenggranatpatrone mit Zeitzünder Lp, amelyet egy 26 milliméteres, időzített gyújtóval ellátott repeszgránát volt. A 8-10 méteres hatótávolságú lövedéket a gyújtó egy másodperces késleltetés után indította be, így a gránát a földtől mintegy fél-két méteres magasságba robbant. Méretéből adódóan hatása jelentősen elmaradt egy hagyományos kézigránátétól. A repeszgránát mellett még világítórakétát és színes füstjelző lövedéket is ki lehetet lőni.
A Jagdtigerek sorozatgyártása 1944 júliusában kezdődött az ausztriai Nibelungenwerke gyáraiban. Mint ahogy az lenni szokott, a gyártás folyamán számos módosítást, fejlesztést hajtottak végre a járműveken a frontról érkezett visszajelzéseket figyelembe véve. A hatodik (Fgst.305006 alvázszámú) járműtől kezdve lövegtámaszokat szereltek a jármű elejére, hogy tehermentesítsék a lövegfelfüggesztést a hosszabb utazások során. Szintén ezen a járműven alkalmazták először az új lánctalpakat. A Fgst.305011 alvázszámú Jagdtiger kapott utoljára zimmeritborítást. 1944 novemberétől kezdve nem szerelték fel a húsztonnás emelőt a járművek farára és a jármű oldalán található négy pótlánctalp-tartót is hatra cserélték. 1945 februárjában kezdték a járművekre felszerelni a Pilzen-daru alkalmazását lehetővé tevő csatlakozókat. Ez a szerkezet a motor és a sebességváltó mű cseréjét tette könnyebbé, ami a típus adottságaiból eredően elég gyakori művelet volt. Néhány nehéz páncélvadászt (Fgst.305020; Fgst.305058; Fgst.305083 alvázszámúakat bizonyosan, de valószínűleg többet is) elláttak egy légvédelmi géppuska állvánnyal, amelyet a hátsó motorháztetőre erősítettek. Gyakorlati alkalmazhatósága igen csak kétséges, hiszen aligha vállalkozott volna rá bárki is, hogy bármiféle fedezék nélkül fel vegye a harcot a Typhoon-ok és Thunderbolt-ok gépágyú- és rakéta tűzével.

Négy járművet 1945 áprilisában 8,8 cm-es PaK 43-as löveggel fegyvereztek fel, mivel hiány mutatkozott a nehezebb löveg-felfüggesztőkből (löveg-bölcsőből). (Nem pedig a lövegekből, mint ahogy azt számos forrás állítja!) Noha a 8,8 cm-es PaK 43-as teljesítménye kétségkívül felülmúlta nehezebb PaK 44-esét, a megalomániás Führer volt az, aki ragaszkodott 12,8 cm-es lövegek alkalmazásához.

A Jagdtiger harctéri alkalmazása

Az első egység, amelyet a Jagdtigerekkel fegyvereztek fel, a 653. nehéz páncélvadász-osztály (s.Pz.Jäg.Abt.653) volt. Az új páncélosokat az elveszett Elefant-ok pótlásaként kapták. A kiképzést követően 1944 szeptemberében kapták meg az új nehéz vadászpáncélosaikat. Ekkor az alakulat még rendelkezett a néhány Elefanttal, amelyek így az alakulat második századát alkották, míg az első századot teljes egészében átfegyverezték.
Októberben az egységet a lengyelországi 17. Hadsereghez (17. Armee) vezényelték; ekkor kapott a harmadik század is néhány Jagdtigert. Az egység novemberben is csupán 12 Vadásztigrissel rendelkezett; a hónap végéig ez további hattal bővült.
Az új járműveket az ardenneki offenzívában is be kívánták vetni, ezért decemberben 16 Jagdtigert irányítottak a térségbe. Mindazonáltal semmi bizonyíték arra, hogy ezek a páncélosok részt vettek volna a hadműveletben. Ennek legvalószínűbb oka a logisztikai problémák (üzemanyaghiány) valamint a rossz időjárási körülmények, melyek nem kedveztek a jármű amúgy is csapnivaló mozgékonyságának. A 16 vadászpáncélos végül is Nordwind hadműveletben került bevetésre a 17. SS-Panzer-Grenadier-Division részeként. 1945 januárjában a s.Pz.Jäg.Abt. 653 második századát is Jagdtigerekkel fegyverezték fel. A Nordwind hadművelet kezdetekor a s.Pz.Jäg.Abt. 653 még mindig úton volt a térségbe. Megérkezésüket követően bevetését a páncélvadász-osztály a 17. SS-Panzer-Grenadier-Division egységeivel vállvetve a Maginot-vonal erődítéseit támadta.

Az első Jagdtiger itt került veszteséglistára 1945. január 9-én Bazooka találat következtében. A Vadásztigrisek bevethetősége igencsak alacsony volt az állandó meghibásodások következtében. Erről a híres harckocsizó ász, Otto Carius is beszámol, akit harckocsik híján ültettek vadászpáncélosba a háború utolsó hónapjaiban:
„Amikor a rohamlövegeink beállítását, átvételét végeztük Sennelagerben, rögtön meg tapasztaltuk a jármű hiányosságait. A 82 tonnás tömege ellenére a Jagdtigerünk egyszerűen nem azt tette, amit szerettünk volna. Csupán a páncélzat volt kielégítő, a jármű mozgékonysága sok kívánnivalót hagyott maga után. Ráadásul ez egy rohamlöveg volt. Nem volt forgatható tornya, csupán egy zárt páncéltest. Minden jelentősebb oldal-irányzáshoz az egész járművet kellett mozgatni. Emiatt a kormány- és a sebességváltómű elég hamar lerobbant. Egy ilyen monstrum megalkotása a háború végső napjaiban teljesen értelmetlen volt.”
Számos meghibásodás vagy üzemanyaghiány miatt hátrahagyott Jagdtiger került többé-kevésbé érintetlenül a Szövetségesek kezére.
Január közepén a harmadik század Jagdtigerjei még mindig a Maginot-vonalnál küzdöttek a XXXIX. Panzerkorps parancsnoksága alatt. Február elején a s.Pz.Jäg.Abt. 653 összesen 41 Jagdtigerrel rendelkezett, amelyből 19 volt javítás alatt és 22 volt bevethető állapotban. Február 18-án a hagenaui erdőségbe rendelték, ahol különös feladatot kapott: önjáró tüzérségként Vadásztigriseivel közvetett (!) tűztámogatást kellett biztosítania mintegy 20 km-es távolságra. Február második felét a Vadásztigrisek szétszórtan, álcázott lövegállásokban töltötték a Szövetségesek támadását várva.

Március elején a s.Pz.Jäg.Abt. 653-at teljesen feltöltötték, és március 11-ére elérte harcértékének maximumát – készen állt a harcra. 1945. március 15-én a Szövetségesek erőteljes légi- és tüzérégi előkészítés után támadást intéztek a német vonalak ellen. A támadás kivédésére a s.Pz.Jäg.Abt. 653-at ellentámadás végrehajtására vezényelték. A Jagdtigerek hatalmas pusztítást vittek végbe az ellenség soraiban, miközben ők maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek. A csata végén 21 nehéz páncélvadászt kellett visszavontatni a saját vonalak mögé. A hónap végén bebizonyosodott, hogy a 12,8 cm PaK 44-es képes a Szövetségesek páncélosait 4000 méternél is nagyobb távolságról megsemmisíteni. A Vadásztigriseknek egész Sherman-oszlopokat sikerült kilőni, amíg azok pánikszerűen kerestek menekülést. De miután P-47 Thunderbolt vadászbombázók tűntek fel az égen, a vadászpáncélosok kénytelenek voltak visszavonulni. A repülőgépek 5 vadászpáncélost kilőttek, ebből 4 teljesen megsemmisült.
Az alakulatot (s.Pz.Jäg.Abt. 653) kivonták a frontvonalból a további veszteségek elkerülése végett. Az osztály harcolva vonult vissza miközben további veszteségeket szenvedett. Neustadt közelében a három Jagdtiger veszteség nélkül kilőtt huszonöt (!) M10 páncélvadászt és Sherman harckocsit.
április 1-re már csak 24 Jagdtigere maradt az osztálynak. Kilenc nappal később már csak 17, április 26-án pedig már csak egyetlen bevethető páncélvadásszal rendelkezett a s.Pz.Jäg.Abt. 653, illetve további 14 várt javításra. Májusban az osztály Ausztriába vonul vissza, hogy elérje a Nibelungenwerke gyárat. A visszavonulás során 10 Jagdtigert kénytelenek felrobbantani meghibásodások miatt. A gyár terültére érkezve 8, a gyártósoron várakozó Vadásztigrist robbantanak fel, mivel azok nem rendelkeztek semmiféle optikai eszközzel – bevethetetlenek voltak. A s.Pz.Jäg.Abt. 653 megmaradt Jagdtigerei a gyár környékén tüzelőállást felvéve védelmezték „szülőházukat” a háború utolsó napjaiban. Az osztály május 7-én adja meg magát.

A másik Jagdtigerekkel harcoló alakulat a s.Pz.Jäg.Abt. 512 volt. Ez az osztály nem rendelkezett annyi páncélvadásszal, mint a 653-as, és a róla szóló források is sokkal ködösebbek, de mindenképpen megérdemli, hogy szó essék róla.
A s.Pz.Jäg.Abt. 512 története 1945 januárjában kezdődött, de az első páncélosok csak februárban érkeztek meg. Az első 5 Jagdtiger csak január 30-án került az egység állományába. Ezt követően folyamatosan érkeztek a vadászpáncélosok az alakulathoz, azonban a gyártás akadozása miatt (1945 januárjában 10, februárban 13, márciusban 3, áprilisban 7, májusban csupán 4 Jagdtiger készült) sosem tudták teljesen feltölteni. A hiányzó járműveket jobb híján StuG III Ausf. G és Pz.Kpfw. IV páncélosokkal pótolták.
Februárban az alakulathoz újabb 6 nehéz vadászpáncélos érkezett. Márciusban még mindig csak az első század volt bevethető állapotban, a második ill. a harmadik kiképzés alatt állt. A s.Pz.Jäg.Abt. 512 legénysége nagyrészt harckocsi nélkül maradt harckocsizókból állt, akik igencsak kellemetlenül érezték magukat a torony nélküli, nehezen mozgó monstrumban ülve.
A nehézségek és a háború nyilvánvalóan közelgő vége igen rossz hatással volt a Jagdtigerek személyzetére. 1945 márciusában 2 nehéz vadászpáncélost vesztettek azért, mert a személyzet „bepánikolt” és elmenekült. Március folyamán az egységnek számos lehetősége lett volna a harcra, azonban a gyenge morál, és a páncélosok alacsony száma miatt nem erőltették az ütközeteket.

Az „üss és fuss” taktikát alkalmazva azért értek el sikereket is. A hónap során 2 Shermant kilőttek, miközben 4 Jagdtigert vesztettek műszaki okokból. Március végén az egység 4 StuG III Ausf. G-ast és 4 Pz.Kpfw. IV-est kapott veszteségeinek pótlására. Ezt követően Model tábornok támogatására Unna térségébe vezényelték az egységet mind a 3 századával együtt. A harmadik század Paderborn térségében sikeresen feltartóztatta a Szövetségeseket egy időre, azonban nem sokkal később felmorzsolódtak.
április folyamán az egység heves harcokban vett részt. Április 9-én az első század négy Panzerjäger Tiger Ausf. B-je, négy StuG III Ausf. G-asa és három Pz.Kpfw. IV-ese beásott, álcázott állásaikból rajtaütöttek egy Szövetséges járműoszlopon. Sikeresen megsemmisítettek 11 harckocsit és mintegy 30 páncélozatlan járművet. Némelyik harckocsit 4000 méterről érte a halálos találat. A páncélvadász-osztály első százada mindössze egy Jagdtigert vesztett az akció során egy P-47-es vadászbombázónak „köszönhetően”. A század még 5 Sherman harckocsit lőtt ki, mielőtt Iserlohnban letette a fegyvert. A második század április 15-én, harc nélkül letette a fegyvert iserlohni Schiller téren.

A Jagdtigereken kívül mindkét s.Pz.Jäg.Abt. rendelkezett Bergepanther-ekkel, Sd.Kfz. 9-es vontatókkal, Flakpanzer-ekkel, lövegekkel, teherautókkal.
A fent említett két páncélvadász-osztály mellett feltehetőleg más egységek is kaptak néhány Vadásztigrist. Az erről szóló források azonban igencsak hiányosak, ködösek. A rendelkezésre álló dokumentumok azonban arra utalnak, hogy mind a s.Pz.Abt. 510, illetve a s.SS-Pz.Abt. 501 is kapott egy-egy Jagdtigert. Ez azonban messze nem bizonyos.
A Jagdtiger kétségkívül egy hatásos védekező fegyver volt, amely elrettentette ellenfeleit. Mindezek ellenére ez erőforrások elfecsérlését jelentette, amiből sokkal nagyobb mennyiségű és hatékonyabb fegyverzetet lehetett volna előállítani (pl. Tiger II; Jagdpanther). A rendkívül alacsony legyártott mennyiség miatt gyakorlatilag semmilyen befolyással nem voltak a háború kimenetelére. A kiemelkedő tűzerő és páncélvédettség nyújtott előnyöket nagymértékben rontotta a csapnivaló mozgékonyság és a megbízhatatlanság – a Jagdtigerek veszteségeinek jelentős részét a műszaki meghibásodások okozták.
A háborút mindössze 3 Jagdtiger élte túl, ezek az Egyesült Királyságban (Bovington), az Egyesült Államokban (Aberdeen), Oroszországban (Kubinka) találhatók.

* összes változat együttvéve.

Típusváltozatok: –

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1999

www.panzerworld.netwww.fprado.com/armorsitewww.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB