A németek gyorsaságra és mozgékonyságra épített taktikája mind Lengyelországban, mind Franciaországban fényes győzelmet hozott a Wehrmachtnak. Mindkét hadszíntéren bebizonyosodott, hogy a többnyire még mindig lóvontatású tüzérség képtelen a gyorsan előretörő páncélosokkal és a gépesített gyalogsággal lépést tartani. A németek úgy próbálták ezt a problémát megoldani, hogy féllánctalpas vontatókkal növelték a tüzérség gépesítettségét. Ez azonban csak félmegoldást jelentett mivel ezeknek a járműveknek a mozgékonysága és terepjáró képessége kisebb volt a teljesen lánctalpas kialakítású járművekhez képest. A féllánctalpas vontatók másik nagy hibája az volt, hogy nem rendelkeztek semmiféle páncélzattal így nagyon sebezhetőek voltak.
A tüzérség mobilitásának növelését önjáró lövegek kifejlesztésével is meg lehetett oldani. Az első jelentősebb önjárólöveg-típus a 150 milliméteres löveggel felfegyverzett Sturmpanzer I Bison I („Bölény”) illetve Sturmpanzer II Bison II volt. Mindkét típus azonban csak ideiglenes, kísérleti megoldásnak számított (a Bison I-ből 38, a Bison II-ből csupán 12 példány készült.). A Bison-sorozattal szerzett tapasztalatok alapján a Heereswaffenamt három tüzérségi eszköz „önjárósítását” határozta el: a 105 milliméteres leFH 18 könnyűtarack, a 150 milliméteres sFH 18 nehéztarack valamint a szintén 150 milliméteres sIG 33 nehéz gyalogsági löveg önjáró változatának kifejlesztését rendelték el. Az első két lövegtípus felhasználásával született meg a háború két legelterjedtebb önjáró lövege a Wespe és a Hummel. A harmadik típus, amelyet a cseh-német BMM fejlesztett ki 1942 végén a Sturmpanzer 38(t) Grille („Tücsök”) elnevezést kapta. Végeredményben ez a jármű volt tekinthető a „Bölények” közvetlen leszármazottjának, hiszen ugyanazzal a jól bevált 150 milliméteres sIG 33-as löveggel fegyverezték fel, mint a Bison I és II járműveket. A sIG 33-as rendkívül hatásos fegyvernek számított: 38 kg tömegű lövedékét 4700 méteres távolságra volt képes pontosan kilőni. A löveg csövét 75 fokos állásig lehetett emelni. A „Tücsköt” nem szerelték fel beépített géppuskával, viszont a küzdőtérben rendszerint a személyzet rendelkezésre állt egy MG 42-es géppuska, egy pár MP 40-es géppisztoly valamint jónéhány kézigránát. Ezekkel az eszközökkel vehették fel a harcot az ellenséges élőerővel szemben. A Grille alvázául a már elavulóban lévő, ám megbízható Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. H alvázakat használtak fel. A löveget a jármű közepén, egy felülről nyitott doboz-szerű küzdőtérben helyezték el. Ez a típus a 15 cm schweres Infanteriegeschuetz 33 (Sf) auf Panzerkampfwagen 38(t) Ausf. H hivatalos elnevezést kapta. AzAusf. H típusból összesen 91 példány épült 1943 februárja és márciusa között.

A Grille hatékony fegyvernek bizonyult, így gyártását tovább folytatták. A további „Tücsköket” azonban a Marder III Ausf. M gyártásával összehangolva már Pz.Kpfw. 38(t) Ausf. K/M alvázakra építették. A Grille ezen változata a 15 cm schweres Infanteriegeschütz 33/1 auf Panzerkampfwagen 38(t) Ausf. K/M hivatalos elnevezést kapta. Ez a jármű kialakításában jelentősen eltért elődjétől: a motort hátulról középre helyezték, míg a 150 milliméteres löveg és a részben nyitott küzdőtér hátra került. Az Ausf. K/M változatú Grille-ékből 282 példány épült 1943 áprilisa és júniusa, valamint 1943 októbere és 1944 szeptembere között. 1944 januárja és májusa között 102 darab Pz.Kpfw. Ausf. K/M alvázú lőszerszállító változat is épült a BMM üzemeiben. A Munitionspanzer 38(t) (Sf) Ausf. K/M elnevezésű jármű szinte teljesen megegyezett a széria-gyártású Grille-ékkel, azzal az apró különbséggel, hogy a löveg helyére lőszertartó állványokat helyeztek. Szükség esetén akár tábori körülmények között is át lehetett őket alakítani teljes értékű önjáró löveggé. A Munitionspanzer 38(t)-t szinte kizárólag a Grille-vel felszerelt egységek kapták.

A Grille a harcokban

A Grille önjáró nehéz gyalogsági löveget a német Heer és Waffen-SS páncéloshadosztályainak páncélgránátos-ezredeiben ezred-közvetlen önjáró nehéz gyalogságilöveg-századba szervezték (6 löveges + 2 lőszerszállító jármű, 7 géppuska). A legtöbbször hadosztályonként csak annak a páncélgránátos-ezrednek volt ilyen százada, amelyik a lövészpáncélosokkal (pl. Sd.Kfz. 251) felszerelt páncélgránátos-zászlóaljat is kapta. A másik ezred gépvontatású nehéz gyalogsági lövegeket (sIG 33) kapott. Páncélgránátos-hadosztályok esetében csak a különleges hadrendű hadosztályok (pl. Grossdeutschland, Feldherrnhalle) kaptak Grille-ékkel felszerelt önjáró nehéz gyalogságilöveg-századot. Az ilyen harcjárművek a páncélgránátos-gyalogság közvetlen tűztámogatását (tűzzel való kísérését) látták el, elsősorban a hadosztály- és hadtest-tüzérség tűzelőkészítése után még „feléledő” ellenállási támpontok, föld-fa kiserődök és géppuskafészkek szétlövésével, illetve a rohamozó ellenséges gyalogság repeszgránátokkal való pusztításával. A Grille páncélzata rendkívül gyenge volt: sehol sem haladta meg a 20 mm-es vastagságot, ami gyakorlatilag csak a gyalogsági fegyverek tüze ellen nyújtott némi védelmet, mégis rendkívül hatásos fegyvernek bizonyult. A gyenge páncélvédettséget jelentős tűzereje és mozgékonysága ellensúlyozta.

* Ausf. H és Ausf. K/M változatok együttvéve

Típusváltozatok:

Munitionspanzer 38(t) (Sf) Ausf. K/M

– lőszerszállító változat

Források:

www.volny.cz/gegepanzerwww.achtungpanzer.comwww.feldgrau.com

by RB