Az 1930-as évek elejére a német haderő újrafelfegyverzése és modernizálása új lendületet vett. A haderő páncélos fegyvernem fejlesztésének első lépcsőjét a könnyű fegyverzetű és páncélzatú Panzerkampfwagen I-es jelentette. Ezt a kis harckocsit elsősorban kiképzés és tapasztalatszerzés céljával állították hadrendbe. Harcértéke – mint ahogy az a spanyol polgárháborúban (1936-1939) is bebizonyosodott – rendkívül alacsony volt: gyakorlatilag más páncélozott harcjárművekkel képtelen volt felvenni a harcot. A típus kezdetlegességével és hiányosságaival a német hadvezetés is tisztában volt, ezért a Heereswaffenamt 1934 júliusában pályázatot hirdetett egy 10 tonna tömegű, 20 mm-es automata löveggel felszerelt könnyű harckocsi kifejlesztésére. Ezt a könnyű páncélost – elődjéhez hasonlóan – a német hadvezetés csak ideiglenes megoldásnak szánta a későbbi német haderő páncélos főerejét adó Panzerkampfwagen III és IV-es hadrendbe állításáig. A pályázatra a német ipar legnagyobbjai: a Krupp AG, a MAN, a Henschel und Sohn AG és Daimler-Benz AG nyújtották be terveiket. A részletes fejlesztés és gyártás jogát végül a MAN és a Daimler-Benz AG közösen nyerte el. A járművet a hivatalos papírokon Landwirtschaftlicher Schlepper 100 (LaS 100) néven, vagyis „mezőgazdasági vontató 100”-ként emlegették, hogy ezzel is megtévesszék a nyugati hatalmak megfigyelőit. A Panzerkampfwagen II elnevezést csupán 1938-ban vezették be.
1936 májusára a MAN vállalat legyártotta az első 10 nullszériás járművet, amelyek az Ausf. a1 jelölést kapták. Az a1-es változatot az a2-es majd az a3-as követte. Ezeket a változatokat csupán kis szériában gyártották 1935-1937 között (Ausf. a1 – 10db, Ausf. a2 – 15db, Ausf. a3 – 50db) azzal a céllal, hogy különböző technikai megoldásokat kipróbálva meghatározzák a széria-modell végső kialakítását. Az „Ausf. a” sorozat mindhárom változatát egy 130 lóerős Maybach HL 57TR típusú, hat hengeres benzinmotor hajtotta. A három változat csupán kis mértékben tért el egymástól (pl: kipufogó- és hűtőrendszer, felfüggesztés, stb.)
Az „Ausf. a” sorozatot az „Ausf. b” követte, amelyből 25 példány készült 1937 februárja és márciusa között. Ebben a modellben ötvözték az „Ausf. a” változat által nyert tapasztalatok eredményeit: a felfüggesztést továbbfejlesztették, új sebességváltó művet és motort kapott (egy 140 lóerős Maybach HL 62TR) valamint számos kisebb-nagyobb módosítást végeztek rajta.

1937 márciusában „debütált” az Ausf. c változat, amely elődjétől (Ausf. b) lényegében csak a felfüggesztésében különbözött. Az „Ausf. c” változat már megérett a sorozatgyártásra. Az „Ausf. c”-t követő széria modellek (Ausf. A/B/C) csupán kis mértékben tértek el elődjüktől. 1937 márciusa és 1940. áprilisa között 1113 Panzerkampfwagen II „Ausf c”, A, B és C harckocsi készült a MAN, Daimler-Benz, Henschel, Wegmann, Alkett, MIAG valamint FAMO vállalatok gyáraiban.
Ausf. A/B/C alvázakat használtak fel a Pz.Kpfw II harckocsik egyik legsikeresebb modifikációjához: a Marder II-es (Sd.Kfz. 131) páncélvadászokhoz is.
1938-ban a mérnökök egy újfajta futómű elrendezéssel próbálták a típus sebességét és mozgékonyságát növelni. Az addigi 5 helyett 4 nagyobb átmérőjű futógörgővel szerelték fel a típust. A cél az volt hogy egy gyors felderítő páncélost fejlesszenek ki a lovassági- és a könnyű hadosztályok számára. Az Ausf. D és Ausf. E jelöléssel ellátott járművekből mindössze 43 példány készült a MAN gyáraiban 1938 májusa és 1939 augusztusa között. Az új futómű-rendszer azonban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a jármű (országúti) sebessége 40-ről 55 km/h-ra nőtt ugyan, de terepjáró képessége jelentősen romlott – mint ahogy az a lengyelországi hadjáratban be is bizonyosodott. A kudarcot vallott harckocsikat – miután 1940 márciusában kivonták a szolgálatból – Flammpanzer II Flamingo (Sd.Kfz. 122) lángszórós harckocsikká, valamint Marder II (Sd.Kfz. 132) páncélvadászokká alakították át.

1941 márciusában jelent meg a Pz.Kpfw. II utolsó „hagyományos” változata: az Ausf. F. Ez lényegében az Ausf. C javított változata volt, modernebb fegyverzettel (KwK 38), erősebb páncélzattal (5-30 mm) és még számos más kisebb-nagyobb módosítással. Az Ausf. F modellből a FAMO vállalat 524 példányt épített 1941 márciusa és 1942 decembere között. A Pz.Kpfw. II Ausf. F szolgált a háború egyik legjobb önjáró lövegének, a Wespe-nek alapvázául is.
Noha a Pz.Kpfw. II már a háború kitörésekor is elavultnak számított, a jármű fejlesztése 1939 után is tovább folyt. Ezeknek a programoknak a célja azonban már nem egy hatékony könnyű harckocsi létrehozása volt, hanem egy mozgékony, ugyanakkor jó páncélvédettséggel rendelkező felderítő-páncélos kifejlesztése volt. E program keretében születtek meg a VK 901 (Ausf. G1/G3/G4 – 12db készült), VK 903 (Ausf. H – csak egy prototípus készült), VK 1601 (Ausf. J – 22db készült), VK 1301 (Ausf. M – 1db készült) típusok, melyek azonban már alig emlékeztettek elődeikre (Pz.Kpfw. II Ausf. A-F). Mindegyik változatot a FAMO fejlesztette ki és gyártotta kis szériában. Az Ausf. G változatot egy 20 milliméteres EW141 típusú nehéz géppuskával, míg az Ausf. H, J és M változatokat (20 milliméteres) KwK 38 típusú löveggel fegyverezték fel. A páncélzat maximális vastagsága 30 milliméter volt az Ausf. G,H,J változatok esetében, de az Ausf. M páncélvastagsága elérte a 80 millimétert is. Végül egyik típus sem került sorozatgyártásra, a programot – amely az Ausf. H változat több ezres példányszámú sorozatgyártását irányozta elő – törölték.

A Pz.Kpfw. II utolsó, és egyben legkifinomultabb változatát a Panzerspähwagen II Ausf. L Luchs (Sd.Kfz.123) 1943-ban fejlesztették ki. Ebben a járműben ötvözték a korábbi VK-modellekkel (lásd feljebb) szerzett tapasztalatokat. A Luchs („Hiúz”) átlapolt futóműveinek és 180 lóerős motorjának köszönhetően rendkívüli mozgékonysággal, és jó terepjáró képességgel rendelkezett. Páncélzata 13-30 mm vastagságú volt. Főfegyverzete – elődjeihez hasonlóan – egy 20 milliméteres (KwK 38 típusú) lövegből állt. A felderítő páncélos személyzete 4 főből állt: vezető, rádiós, irányzó-lövegkezelő, parancsnok. Noha a megrendelés 800 járműre szólt, mindössze 104 darab készült 1943 szeptembere és 1944 januárja között a MAN és Daimler-Benz üzemeiben.

A Pz.Kpfw. II a harcokban

Panzerkampfwagen II első példányai 1936 tavaszán álltak szolgálatba a Wehrmacht páncélos alakulatainál. Az első bevetésre Csehszlovákia (1938) és Ausztria annektálása (1939) során került sor. A lengyelországi offenzíva kezdetén (1939. szeptember 1.) a németek 1223 Pz.Kpfw. II harckocsit vetettek be, vagyis ez a típus adta a Wehrmacht páncélos erejének gerincét, a teljes páncéloserő 38%-át. A harckocsi vékony páncélzata és gyenge fegyverzete ellenére jól szerepelt a hadjárat során, de ezt elsősorban a lengyel haderő gyengeségeinek köszönhette, mintsem kiemelkedő harcértékének. A németek 83 (más források szerint 81) darab Pz.Kpfw. II-est vesztettek a hadműveletek során. Veszteségeik nagy részét (kb. 32) Varsó külvárosaiban vívott harcok során szenvedték el, ahol is bebizonyosodott, hogy a harckocsik nem, vagy csak korlátozott mértékben alkalmasak városi hadműveletekre, utcaharcra.

Norvégia 1940-es megszállása során a páncélos alakulatok másodlagos szerepet kaptak a nehéz hegyi terep miatt. Az invázióban mindössze 16 Pz.Kpfw. II-es harckocsi vett részt Pz.Abt.z.b.V.40 kötelékén belül, amelyek közül csupán 2 került veszteséglistára.
A balkáni hadműveletekben az Sd.Kfz. 121-es könnyű harckocsi 260 példánya vett részt.
1940 májusában 920 Sd.Kfz. 131-es állt a parancsra várva, hogy megindulhasson Franciaország ellen. A nyugati hadjárt során egyre inkább megmutatkoztak a típus gyengeségei, minek következtében rendszerint alulmaradt az angol és francia harckocsikkal (pl.: Matilda, Char B) szemben. A győzelmet valójában az újszerű taktika hozta meg.
1940-1941 telén a nyugati hadjárat negatív tapasztalatai és modernebb harckocsik (Pz.Kpfw. III, Pz.Kpfw. IV) egyre növekvő számának köszönhetően a Pz.Kpfw. II harckocsit átminősítették felderítő páncélossá.
A Pz.Kpfw. II-est Észak-Afrikában is bevetették, ahol a D.A.K. 1943. évi kapitulációjáig rendszerben állt. A Rommel vezette, rosszul ellátott Afrika Hadtest nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy kivonja a típust a hadrendből. 1942 májusában a Tobrukért vívott ütközetben 50 Pz.Kpfw. II-es vett részt (D.A.K. páncéloserejének 9%-a). Az el-alameini döntő csata idejére a hadtest Pz.Kpfw. II-es állomány 31-re zsugorodott.

Az 1941. június 22-én megindult Barbarossa-hadműveletben 782 Pz.Kpfw. II-es vett részt, de ekkor már főként felderítő feladatokat látott el. A szovjet páncélosok mind minőségben, mind mennyiségben felülmúlták a Pz.Kpfw. II-eseket – a típus veszteségei rohamosan nőttek. Az 1942-es nyári offenzíva során már csak 381 állt szolgálatban a keleti fronton. Ez a szám a kurszki csata előestéjén (1943. július 1.) 107-re apadt. 1944 október 1-én 386 Pz.Kpfw. II-es állt még szolgálatban a Wehrmacht különböző alakulatainál, ezt követően azonban nincsenek állományadatok a típussal kapcsolatban. Az utolsó alakulatok, amelyeket (gyári új) Pz.Kpfw. II Ausf. F harckocsikkal szereltek fel 1942 végén a Waffen-SS három hadosztályának (LAH, Das Reich, Totenkopf) felderítő alakulatai voltak. 1943. során azonban a típust kivonták az aktív frontszolgálatból, és vagy átalakították őket, vagy pedig második vonalbeli (értsd: megszálló, partizánvadász, stb.) egységekhez osztották be őket.
A Panzerspähwagen II Ausf. L Luchs 1943-ban állt szolgálatba a Heer és a Waffen-SS felderítő alakulatainál (Panzer-Aufklärungs-Abteilungen). A használók között volt a keleti fronton harcoló 3., 4., 5. páncéloshadosztályok, valamint a Waffen-SS Wiking és Totenkopf hadosztályai. A nyugati fronton harcoló egységek közül egyedül a 116. páncéloshadosztály rendelkezett Luchs páncélosokkal.
Mindent egybevetve a Panzerkampfwagen II könnyű harckocsi sikeres „ideiglenes megoldásnak” számított a nehezebb és hatékonyabb típusok megjelenéséig. Jelentős szerepet játszott a Birodalom korai győzelmeiben és számos későbbi harcjármű-típus alapjául szolgált (pl: Wespe, Marder II, Bison II, stb.).

( ) átalakítással készült járművek

Típusváltozatok:

Marder II (Sd. Kfz. 132)

– 76,2 mm-es önjáró páncéltörő löveg (páncélvadász)

Marder II (Sd. Kfz. 131)

– 75 mm-es önjáró páncéltörő löveg (páncélvadász)

Wespe (Sd. Kfz. 124)

– 105 mm-es önjáró löveg

Bison II

– 150 mm-es önjáró löveg

Beobachtungswagen II Ausf C

– tüzérségi megfigyelő/parancsnoki változat

Munitionsschlepper II

– lőszerszállító változat

Flammpanzer II Flamingo (Sd. Kfz. 122) (Ausf D/E)

– lángszórós harckocsi

Brueckenleger auf PzKpfw II Ausf b

– könnyű hídvető harckocsi (összesen 3 db készült 1939-ben)

PanzerSpähwagen II Ausf L Luchs

– felderítő harckocsi

Schwimmpanzer II Ausf. A-C

– kétéltű („úszó”) harckocsi (52 átalakítva)

Bergepanzer II Ausf D/E

– könnyű műszaki-mentő harckocsi

Ladungsleger II

– robbanótöltetek elhelyezésére használt „romboló” változat

Panzer Beobachtungswagen II

– tüzérségi megfigyelő változat

Pioner-Kampfwagen II / PzKpfw II ohne Aufbau

– utász harckocsi

5 cm PaK38 L/60 auf Fahrgestell PzKpfw II (Sf)

– 50 mm-es önjáró páncéltörőlöveg (páncélvadász)

Feuerleitpanzer II

– tüzérségitűz-irányító változat

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB