A Kleines Kettenkraftradot (közismertebb nevén egyszerűen csak Kettenkradot) tekinthetjük a második világháború egyik legbizarrabb kialakítású, ugyanakkor az egyik legérdekesebb járművének. Kiváló terepjáró képessége miatt a katonák körében is népszerű volt.
A fejlesztés története egészen az 1930-as évek közepéig-végéig nyúlik vissza, amikor is a Luftwaffe egy levegőben könnyen szállítható, jó terepjáró képességű vontató-szállító járművet próbált találni az új alakulata, az ejtőernyős fegyvernem (Fallschirmjäger) számára. Mivel az ejtőernyős egységek is rendelkeztek bizonyos nehézfegyverekkel, amelyek gyalogos vontatása illetve szállítása nagyon körülményes lett volna, ezért a probléma megoldása egyre égetőbbé vált. Kezdetben oldalkocsis motorkerékpárokkal próbálták megoldani a vontatást, de azok vonóereje és terepjáró képessége jóval elmaradt a kívánalmaktól.
A probléma végleges megoldásának érdekében 1939 végén a Waffenamt pályázatott írt ki egy, a légierő igényit kielégítő könnyű vontatóra. A pályázat nyertese az osztrák NSU lett, amely a birodalom egyik legnagyobb motorkerékpár gyártójának számított. A tervek kidolgozása a kor egyik jeles német feltalálójának, Heinrich Erns Kniepkamp nevéhez fűződik. A jármű prototípusa 1940-ben készült el, míg a sorozatgyártás 1941-ben kezdődött. A jármű (gyári) típus jelzése HK-101, a Wehrmachtnál rendszeresített neve pedig Kleines Kettenkraftrad vagyis „kisméretű lánctalpas motorkerékpár” lett.
Az új jármű használata azonban nem korlátozódott csupán az ejtőernyős egységekre: a szárazföldi haderő is igényt tartott a Kettenkradra, különösen miután keleten először ismerkedtek meg a terep és az időjárás nehézségeivel. A hadseregen belül is a hegyivadász (Gebirgsjäger) alakulatoknak volt nagy szüksége erre az eszközre mivel nehézfegyvereiket a szűk hegyi utakon másként lehetetlen volt mozgatni.
A növekvő igények kielégítésére 1943-ban az NSU mellett német Söwer Werke is beszállt a gyártásba. A két cég együtt a háború végéig összesen 8345 járművet készített. A jármű két jelentősebb alváltozatban készült: az egyik (Sd.Kfz. 2/1) könnyebb kábelek fektetésére szolgált és egy kisebb méretű kábel dob volt a hátuljára erősítve; a másik (Sd.Kfz. 2/2) szintén ugyanezt a feladatot látta el csak nagyobb kábeldobbal, nehezebb kábelekkel. Ezek az alváltozatok jelentős szerepet játszottak a csapatok és a vezetési pontok közötti kapcsolat megteremtésében. A Kettenkrad azon kevés német járművek közé tartozott, amelyek gyártása háború végeztével nem szűnt meg. A háború után az NSU Werkes tovább folytatta a gyártást egészen 1948-ig, de ezúttal már civil felhasználásra készültek a járművek: mint mezőgazdasági vontatót értékesítették. A háború után – kissé módosított formában – még mintegy 550 Kettenkrad készült.
A Kettenkrad legfőbb érdekessége különleges kialakításában rejlett. A jármű tömegének nagy részét a lánctalpak „vitték”, míg az első kerékre mindössze 95 kg súly nehezedett. Ennek ellenére mégis a kormányzás az első kerék segítségével történt végezték és csak a szűkebb kanyaroknál lépett működésbe az egyik vagy másik lánctalp fékező mechanizmusa. Az Sd.Kfz. 2-es hajtóművéül az Opel Olimpia gépkocsi 4 hengeres, 36 lóerős (3400 ford./min. esetén) motorját használták fel. Azért esett erre az erőforrásra a tervezők választása, mivel az NSU csak kisméretű (max. 0,6 literes ), egy hengeres motorok gyártásában volt jártas és a fejlesztés sok időt és pénzt emésztett volna fel, ugyanakkor az Opel Olimpia rendszerben állt a Wehrmacht egységeinél, így a tábori-szerelők is jól ismerték. Ezzel a motorral a jármű 72-80 km/h sebességet tudott elérni (műúton). A Kettenkrad sebességváltója 2×4 fokozatú volt: 3 előre és egy hátra meneti fokozattal rendelkezett, továbbá volt különleges váltó is amellyel a jármű erőátviteli rendszerét lehetett terepjáró („Gelände”) illetve műúti („Strasse”) fokozatba kapcsolni. A jármű két 21 literes üzemanyag-tartállyal rendelkezett, amelyek a vezető jobb és bal oldalán helyezkedtek el. A jármű fogyasztása 16 liter/100 km és 22 liter/100 km között változott attól függően, hogy úton vagy terepen haladt. A hatótávolsága pedig ennek megfelelően 190-260 km között változott. Az Sd.Kfz. 2-es a vezető mellett két utast tudott szállítani.
A Kettenkradhoz számos utánfutót is kifejlesztettek, hogy növeljék szállító kapacitását. Az egyik ilyen eszköz az Sd.Ah.1-es egytengelyes utánfutó volt, amelyet kifejezetten az Sd.Kfz. 2-eshez terveztek. Ennek is két alváltozata létezett (Sd.Ah.1/1; Sd.Ah.1/2), amelyeket a Kettenkrad kábelfektető változataihoz használtak. Ezeket az utánfutókat más járművekhez is használták, olyanokhoz, mint a Kübelwagen vagy a Schwimmwagen.
A Kettenkrad a harcokban
Az első Kettenkraddal felszerelt egység a híres-hírhedt Ramcke-brigád volt, amely 1941. június 5-én kapta az első Sd.Kfz. 2-eseket. Ekkorra azonban már a nagy ejtőernyős akcióknak korszaka leáldozott és a legtöbb ejtőernyős alakulatot amolyan elit-gyalogságként vetették be. A Ramcke-brigád is ilyen „földhöz-ragadt” alakulat volt, amely Észak-Afrikában harcolt a D.A.K. oldalán, méghozzá nagyon is sikeresen. Mivel az ejtőernyős akciók száma jelentősen csökkent -mint ahogy azt már említettük-, így a Kettenkrad gyártását is jelentősen korlátozták egészen addig, amíg a Wehrmacht más alakulatai nem jelezték, hogy igényt tartanak erre a mozgékony kis szerkezetre; aminek következtében 1943-ban megkezdték a jármű nagyarányú tömeggyártását. A Kettenkrad hamar katonák kedvencévé vált jó terepjáró képessége és gyorsasága miatt.
A Kettenkradot számos eszköz vontatására használták; ilyenek voltak például a 20 mm-es FlaK 30 és FlaK 38-as vagy éppen a 37 mm-es PaK 36/37-es. 1944-ben a Luftwaffe is új feladatott talált a kis féllánctalpasok számára: a legújabb, sugárhajtás Me 262 vadászgépeket vontatták a segítségükkel a hangárokból a kifutópályához, mivel ezek a gépek a földön nehezékesen manővereztek, valamint üzemanyagot is spóroltak így.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a Kettenkrad nagyon is sikeres volt, noha eredeti (légi-szállítású vontató) szerepkörében ritkán került bevetésre. Sikerességét a háború utáni gyártása is bizonyítja.
Sd.Kfz. 2 Kleines Kettenkraftrad | |
Általános | |
Jármű típusa | lánctalpas vontató-motorkerékpár (Kettenkraftrad) |
Gyártó cég(ek) | n.a. |
Hadrendbe állítás | 1940 |
Kezelők száma | 3 fő |
Méretek | |
Harci tömeg | 1,235 t |
Teljes hossz | 3000 mm |
Törzshossz | 3000 mm |
Szélesség | 1000 mm |
Magasság | 1200 mm |
Hajtómű | |
Motor | Opel Olimpia 1,5l típusú 4 hengeres benzinmotor |
Teljesítmény | 36 LE |
Tüzelőanyag-tartály | 42 l |
Mozgékonyság | |
Max. sebesség országúton | 72 km/h |
Max. sebesség terepen | 40-48 km/h |
Hatótávolság országúton | 260 km |
Hatótávolság terepen | 190 km |
Szállítható/vontatható hasznos teher | 325 kg/4500 kg |
Kapaszkodóképesség | n.a. |
Árokáthidaló képesség | n.a. |
Lépcsőmászó képesség | n.a. |
Gázló mélység | n.a. |
Minimum fordulósugár | n.a. |
Fegyverzet | nincs |
Páncélzat | nincs |
Gyártott mennyiség | 1938-ig | 1939 | 1940 | 1941 | 1942 | 1943 | 1944 | 1945 | Összesen |
Kettenkrad* | – | – | 142 | 419 | 967 | 2440 | 4155 | 288 | 8411 |
* A gyártás még a háború után is folytatódott. 1945 és 1948 (1948 a gyártás leállításának éve) között mintegy további 550 jármű készült.
Típusváltozatok:
Sd.Kfz. 2/1 Kleines Kettenkraftrad für Feldfernkabel
Sd.Kfz. 2/2 Kleines Kettenkraftrad für schwere Feldfernkabel
Források:
www.achtungpanzer.comwww.lexikon-der-wehrmacht.dewww.feldgrau.comwww.onwar.com
by RB