Ahogy a háború előrehaladt, egyre nagyobb szükség mutatkozott a gyalogság tűzerejének növelésére. A 75 mm-es lövegekkel felszerelt rohamlövegek (StuG III, StuG IV) mind kevésbe feleltek meg ennek a kihívásnak, noha alapvetően erre a célra tervezték őket. Egyszerűen tűzerejük kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megfelelő (közvetlen) tűztámogatást nyújtsanak a gyalogság részére. A probléma orvoslása érdekében a németek több átmeneti megoldásnak szánt típust is kifejlesztettek. Ilyen típus volt a 105 mm-es tarackkal felfegyverzett Sturmhaubitze 42 (Sd.Kfz. 142/2) vagy a 150 mm-es löveggel felszerelt StuG 33.
A gyalogság tűzerejének növelése érdekében 1942 elején felkérték a berlini Alkett céget egy új Sturmpanzer („roham-páncélos”) terveinek kidolgozására. A tervek 1942 őszére el is készültek és október 14-én be is mutatták Hitlernek, aki elrendelte az első, 60 járműből álló széria legyártását, még 1943 tavasza előtt. Az új jármű főfegyverzetéül a 150 mm-es StuH 43-as (L/12) tarackot, míg hordozójául a jól bevált Pz.Kpfw. IV-es alvázat választották. A StuH 43-as egyébként nem volt más, mint a szabvány sIG 33-as nehéz gyalogsági tarack átalakított változata. Hitler -megalomániájához híven- elrendelte, hogy hozzák létre a jármű 210 mm-es tarackkal felfegyverzett változatát, de ez nem valósult meg, mivel a Pz.Kpfw. IV-es alváz erre már teljesen alkalmatlan volt.
1943 februárjában a Skoda cég elkészítette a Sturmpanzer IV-es fa-prototípusát a kezdetleges vizsgálatok elvégzésének céljából. Az új jármű a Sturmgeschütz IV mit 15 cm StuH 43 hivatalos elnevezést, és az Sd.Kfz. 166-os típus-sorszámot kapta.
Az első 6 jármű 1943 márciusában készült el, amit újabb 40 követett áprilisban. A megrendelt 60 példányból még hátralévő 14 jármű 1943 májusában készült el. A 60 Sturmpanzer IV-es építéséhez 52 darab gyári-új Ausf.G alvázat, és 8 darab használt, a frontról javításra visszaküldött Ausf.E alvázat használtak fel. A csapatpróbák sikeres elvégzését követően Hitler elrendelte a jármű sorozatgyártásának megkezdését. A sorozatban gyártott példányokhoz elsősorban használt Pz.Kpfw. IV-es alvázakat alkalmaztak. 1943. május 14-én a poroszországi Arys (ma Orzysz, Lengyelország) közelében található kísérleti telepen hivatalosan is bemutatták az új roham-páncélost – a Sturmpanzer IV-est – a náci párt és a Wehrmacht felső vezetésének.
A sorozatgyártás megkezdését május végére tervezték, ez azonban nem kezdődhetett meg november (1943) közepééig, mivel nem állt rendelkezésre a kellő mennyiségű Pz.Kpfw. IV-es alváz.

A korai kialakítású Sturmpanzer IV-esek komoly tömeg-problémával küszködtek: A vastag páncélzat, a 150 mm-es tarack hatalmas hátrarúgó ereje és tömege (1850 kg) egyszerűen túlterhelte az alvázat. Ennek következtében a motor fogyasztása rendkívül nagy volt (224 liter/100 km) és az erőátviteli rendszer gyakran meghibásodott. A jármű másik fő hibája az volt, hogy nem rendelkezett önvédelmi géppuskával és így könnyen az ellenség páncélelhárító osztagainak áldozatául eshetett. Ezeket a korai Brummbäreket csupán 4 fő kezelte – a későbbi öt helyett -, mivelhogy az egyik töltő egyben a rádiós feladatát is ellátta. A jármű hiányosságait mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 1943 végére a Sturmpanzer IV-esek nagy része odaveszett.
A fent említett hibák orvoslása érdekében 1943 októberében a járművet némiképp áttervezték. A legfőbb módosítást a löveg cseréje jelentette: a járművet az addig alkalmazott 150 mm-es tarack könnyebb változatával, a StuH 43/1-essel fegyverezték fel. Habár ezzel még nem oldották meg a jármű minden problémáját, a sorozatgyártás 1943 decemberében elkezdődött. 1944 januárjában a jármű új hivatalos elnevezést kapott: Sturmpanzer IV Brummbär. Egyes források azonban Sturmpanzer 43 néven is szokták említeni.
1944 közepén a járművet jelentősen áttervezték, így jött létre az Abschlusserie, azaz a „késői” modell. Ennek a szériának a járműveit gömbcsuklós géppuskával szerelték fel, amelynek szerkezeti elemeit a Tigris harckocsikból (Pz.Kpfw. VI) adoptálták. A géppuskát a jármű baloldalán, a vezető fölött, a homlokpáncélzatba építették be. A jármű felépítményét is jelentősen módosították, hogy csökkentsék a jármű magas profilját. A felépítmény tetejére egy parancsnoki kupolát helyeztek (a StuG III-asból adoptálták), amelyre egy légvédelmi géppuskát is lehetett erősíteni. A késői sorozatú Brummbäreket gyakran látták el Schürzen-nel (kötény-páncélzattal) és zimmerit anti-magnetikus pasztával. Ez utóbbi alkalmazása 1944 szeptemberétől egyre ritkábban fordult elő. A késői Sturmpanzer IV-esekhez általában Pz.Kpfw. IV Ausf. H alvázat használtak fel és az első egy vagy két pár futógörgőt (mindkét oldalon) teljesen acél kivitelűre cserélték, hogy ezzel is növeljék az alváz teherbírását. Az Ausf. H alvázakon kívül Ausf. J alvázakat is felhasználtak a Brummbärek építése során, de ez esetben mind a 16 futógörgő teljesen acél kivitelű volt. A késői változatú Sturmpanzer IV-esek már nem szenvedtek elődeik „gyermekbetegségeitől”, így hatékony elemévé válhattak már a létért küzdő Harmadik Birodalom fegyvertárának.

Talán az egyetlen probléma, ami tovább kísértette a típust az a nagyon szűkös belső tere volt. A jármű csupán 38 darab 150 mm-es gránátot tudott befogadni. A lövedék tömege típusától függően változott: 25 kg volt páncéltörő gránát, és 38 kg volt repesz-romboló gránát esetében. A 150 mm-es tarackot – a géppuskához hasonlóan – egy gömbcsuklós szerkezettel rögzítették a középvonaltól valamelyest jobbra a 100 milliméteres homlokpáncélzatba. A jármű páncélzata az 1945-ös színvonalhoz képest is elég erősnek volt mondható. A késői modellek személyzete öt főből állt: egy parancsnokból, egy irányzóból (tüzér), egy vezetőből és két töltőből, akik közül az egyik a FuG 2-es és a FuG 5-ös rádiókat is kezelte.

A Brummbär a harcokban

A Sturmpanzer IV Brummbär alapvetően egy közvetlen tűztámogató jármű volt. Eredményesen lehetett használni utcai harcokban, erődítések és védelmi vonalak ellen. A gyalogság körében nagy népszerűségnek örvendett, ahol egyszerűen csak „Stupa”-nak nevezték.
A Sturmpanzer IV-eseket önálló zászlóaljakba, úgynevezett Sturmpanzerabteilungokba.
(Stu.Pz.Abt.) szervezték. Minden egyes Stu.Pz.Abt. 45 darab Brummbärral és 85 más típusú, többnyire logisztikai-támogató feladatot ellátó jármű rendelkezett. Egy ilyen zászlóaljban 611 katona szolgált. A Sturmpanzerabteilungokat többnyire amolyan „tűzoltó” egységekként alkalmazták, vagyis ott vetették be őket, ahol a gyalogság vagy más saját erő a leginkább szorult helyzetbe került.

Az első szériás Sturmpanzer IV-esekből 1943 áprilisában szervezték meg az első önálló zászlóaljat, a 216. Sturmpanzerabteilungot. Az egységet – a franciaországi kiképzést követően – 1943. június 10-én a keleti frontra irányították, ahol is a Középső Hadseregcsoport részeként részt vett a kurszki csatában. A 216. Stu.Pz.Abt. magas veszteségei ellenére kiváló teljesítményt nyújtott, ezért a 656. s.Panzerjäger Regiment (ahová az egységet beosztották) parancsnokát Jungenfeld ezredest Lovagkereszttel tüntették ki. A 216. Stu.Pz.Abt. egészen 1943 decemberéig a keleti fronton harcolt, amikor is visszarendelték az egységet Németországba feltöltés és átszervezés céljából. Miután az egységet feltöltötték 1944 februárjában az itáliai Anzio térségébe irányították, hogy részt vegyen a Szövetségesek megfékezését célzó hadműveletekben. A 216. Stu.Pz.Abt. 1945. áprilisáig Olaszországban harcolt. Április végén a Garda-tó térségében az egység katonái megsemmisítették utolsó harcképtelenné vált járműveiket is és május 2-án a többi itáliai német erőhöz hasonlóan letették a fegyvert.
A 217. Stu.Pz.Abt. 1944 áprilisa és júniusa között alakult Grafenwohr közelében. Júniusban, amint az egység elérte a hadrafoghatóság szintjét átvezényelték Normandiába, hogy részt vegyen a szövetséges invázió visszaszorításában. 1944 augusztusában az egység nagy része felmorzsolódott a falaise-i katlanban; megmaradt részeit pedig visszavonták Hollandiába, Aachen védelmére. Decemberben a 217. Stu.Pz.Abt. részt vett az ardenneki offenzívában. A hadművelet bukása után az egység – a Wehrmacht többi egységével egyetemben – folytatta a visszavonulást a Reich területére, ahol is 1945 áprilisában megadta magát.

1944 augusztusában két önálló Sturmpanzer-századot hoztak létre: a Sturmpanzer-kompanie z.b.V. 218-at és a Sturmpanzer-kompanie z.b.V. 2/218-at. Mindkét század 10-10 darab Brummbärrel rendelkezett.
A Sturmpanzer-kompanie z.b.V. 218-at augusztus 13-án Lengyelországba vezényelték, hogy ott nagyobb testvérével a Sturmtigerrel együtt részt vegyen a varsói felkelés leverésében. Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy erre a feladatra mind a Brummbär, mind a Sturmtiger kiválóan megfelelt. A felkelés szétzúzását követően az egység Lengyelországban maradt egészen a háború végéig. 1945 januárjában beolvasztották az akkor alakuló 218. Stu.Pz.Abt.-ba. Az egység azonban 1945 tavaszára gyakorlatilag teljesen megsemmisült.
A másik önálló századot, a Sturmpanzer-kompanie z.b.V. 2/218-at 1944 augusztusában Párizs környékére irányították, több információ nem áll rendelkezésünkre további sorsáról. Valószínűleg felőrlődött a nyugaton folyó védelmi harcokban.
A 218. Stu.Pz.Abt. 1945 januárjában kezdték el szervezni és márciusra vált harcra késszé 43 Brummbärrel. Áprilisban az egész egységet páncél-vadász alakulattá szervezték át.
1944 szeptemberében, Dollersheimben szervezték meg a 219. Stu.Pz.Abt.-ot. Decemberben az egész alakulatot a Velencei-tó térségébe helyezték át. Januárban (1945) a 23. páncéloshadosztály részeként harcolt a Budapest környéki csatákban. Márciusban – miután elvesztette minden járművét – a Cseh-morva protektorátus területére vonták vissza, ahol újra felfegyverezték 10 Brummbärrel és más zsákmányolt szovjet fegyverekkel. Áprilisra azonban ismét elvesztette minden felszerelését és beolvasztották a Panzer-Jagd-Brigade „Trumpa”-ba.
Mindent egybevetve a Sturmpanzer IV Brummbär hatékony fegyvernek bizonyult -ez különösen a késői szériákra volt igaz, de a többi kiváló német harcjárműhöz hasonlóan erre is igaznak bizonyult a következő megállapítás: túl kevés és túl későn.

( ) átalakítással készült járművek

Típusváltozatok:

Befehlsturmpanzer IV

– a Brummbär parancsnoki változata, az ehhez szükséges rádiókkal felszerelve

Jagdpanzer IV

– A Krupp cég a Brummbärt 88 mm-es PaK 43-assal kívánta felszerelni, ebből csak egy prototípus készült

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB