A Szovjetunió elleni támadás során a Vörös Hadsereg nehézpáncélosai mély benyomást tettek a Wehrmacht vezetőségére és katonáira. Semmi olyannal nem rendelkeztek, ami felvehette volna a versenyt a szovjet KV-1 és KV-2 harckocsikkal. Ezek a tapasztalatok új lendületet adtak a már 1938 óta húzódó német nehézharckocsi fejlesztésnek. 1941-ben pályázatot hirdettek, amely egy nehéz harckocsi kifejlesztését tűzte ki célul. A Heereswaffenamthoz két igen neves cég nyújtotta be terveit: a Henschel & Sohn GmbH és a Dr. Ing. h.c. F. Porsche GmbH. Mindkettőjüktől meg is rendeltek egy-egy VK4501(H) és VK4501(P) jelű prototípust, a részletes próbák elvégzéséhez. A verseny igen szoros volt. A hadvezetés a Henschel harckocsiját pártolta, míg a Führer a nagy tekintélyű Porsche professzor iránt érzett tisztelete végett a Porche vállalat páncélosát preferálta. Ez utóbbi igen újszerű volt: kombinálta benzines meghajtást az elektromossal: a két léghűtésű motorja nem közvetlenül a lánctalpakat hajtotta meg, hanem egy generátort, amely elektromos árammal látta el azt a két egymástól független villanymotort, amelyek a lánctalpakat meghajtották. Az 1942. július 27-én véget ért menetpróbák eredményei szerint Porsche benzines-elektromos páncélosa alulmaradt a Henschel hagyományos meghajtású harckocsijával szemben. A Porsche cég három hónap haladékot kapott, hogy tökéletesítse járművét. Mivel sürgetően szükség volt egy nehézharckocsi típusra, a Führer elrendelte, hogy még a próbák végleges lezárása előtt kezdjék meg mindkét jármű sorozatgyártást: mind két cégtől 90 harckocsit rendeltek. Míg a Porsche cégnél az új meghajtó rendszerrel bajlódtak, addig a Henschel augusztus végére bevethető állapotba hozta harckocsiját, így azt augusztus 29-én be is vetették a leningrádi frontszakaszon. Október 26. és 31. között tartott csapatpróbák során a Henschel konstrukciója bizonyult egyértelműen jobbnak. A Heereswaffenamt szerződést is kötött a Henschel & Sohn GmbH-val, melynek eredményként a gyártás beszüntetéséig (1944. augusztus) 1352 Pz.Kpfw. VI Tiger Ausf. H (később a gyártóra utaló Ausf. H-ról Ausf. E-re változtatták a jelölést) készült a cég üzemeiben. Ugyanekkor törölték a Porsche cégnek adott megrendelést, csakhogy addigra a st. valentini Nibelungenwerke-nél már elkészül 90 darab Porsche változatú harckocsi alváz, amelyet nem hagyhattak kárbaveszni.
A Heereswaffenamt még 1942. szeptember 26-án utasítást küldött berlini Alkett cégnek, hogy készüljön fel a próbák után feleslegessé vált harckocsi alvázak páncélvadászként történő hasznosítására – függetlenül attól, hogy melyik cég nyeri el a megrendelést. A követelmény szerint a járműnek egy hosszú csövű 8,8 cm-es löveggel és 200 mm-es homlokpáncélzattal kellett rendelkeznie. Számos javaslat született előzőleg arra vonatkozólag, hogy miként használják fel a feleslegessé vált alvázakat: felmerült, hogy alakítsák őket nehéz önjáró lövegekké 17 cm-es, illetve 21 cm-es nehéz lövegek beépítésével. A nyomasztó szovjet páncélos fölény és a közelgő 1943. évi nyári offenzíva („kurszki csata”) miatt döntöttek végül a páncélvadász mellett.
Az Alkett vállalat az átépítés során alvázakat is módosította. A generátorokat meghajtó motorokat hátulról középre helyezték, mivel helyet kellett biztosítani küzdőtérnek és benne elhelyezett 8,8 cm-es lövegnek. A járműhöz eredetileg tervezett benzinmotorok végül mégsem kerültek gyártásba, így azokat a jól bevált Maybach HL 120-asokkal helyettesítették. A meghajtó rendszer elektromos elemeit (a két generátort, illetve a két villanymotort) a Siemens cég szállította.

A futómű mindkét oldalon három pár görgőből állt. Érdekes módon mind a lánchajtó, mind a láncfeszítő kerék fogazott volt, meghajtást azonban csak a hátsó lánckerék kapott. Mivel mind a bal, mind a jobb lánctalpat külön villanymotor hajtotta, így a kormányzás is igen egyszerűvé vált: forduláshoz egyszerűen lelassították vagy leállították az adott oldal meghajtó motorját.
Az idő közben a tervezője után (Dr. Ing. h.c. Ferdinand Porsche) Ferdinandnak keresztelt páncélvadász súlya az átépítést követően meghaladta a 65 tonnát. Porsche professzor Tigrisének (VK4501(P)) tömege a tervek szerint 57 tonna volt, és ehhez két 320 lóerős motort terveztek. A Maybach HL 120-asok teljesítménye azonban csupán 265-300 lóerő között mozgott., vagy is erősen „alulmotorizáltnak” bizonyult. Az átalakítások következtében elég hely szabadult fel két 540 literes üzemanyagtartály számára, amelyek azonban még optimális esetben is csupán 150 kilométeres hatótávolságot tettek lehetővé. A jármű maximális sebessége műúton sem érte el az óránkénti 30 kilométer/órát.
A Ferdinand fegyverzete egy nagy tűzerejű 8,8 cm-es PaK 43/2 típusú L/71 kaliberhosszúságú páncéltörő lövegből állt. Az általánosan használt 10,4 kg tömegű PzGr. 39/43 típusú páncéltörő gránátot 1000 m/s sebességgel lőtte ki, ami 1000 méteren 165, 1500 méteren 148, 2000 méteren pedig 132 mm páncélzat átütésére volt képes 30 fokos becsapódási szög esetén. A jóval ritkább, de nagyobb teljesítményű PzGr. 40/43 jelzésű gránát rendre 193, 171, 153 mm értékeket produkált hasonló körülmények között. A löveghez természetesen repeszgránátot (SprGr 43) is rendszeresítettek, amelyet mintegy 10 kilométeres távolságra tudott eljuttatni másodpercenkénti 750 méteres kezdősebességgel. Összesen ötven 8,8 cm-es gránát volt a Ferdinand lőszerjavadalmazása. A löveget jobbra is balra is 28, függőlegesen -8/+14 foknyira lehetet kitéríteni. A PaK 43-as löveg a korának „csúcsfegyvere” volt: egyes beszámolók szerint képes volt Vörös Hadsereg páncéloserejének gerincét adó T-34-es típust akár 4500 méterről is megsemmisíteni.
A Ferdinad páncélzatát igen erősre tervezték: szemből 200, oldalról és hátulról 80 mm páncélzat védte. Az alváz homlokpáncélzata (a vezető előtti rész) a Tiger program előírásainak megfelelően „csupán” 100 mm volt, így azt egy 100 mm vastag, 4,5 tonnás páncéllemez rácsavarozásával növelték 200 mm-re.

A járművek átalakítása 1943 februárjában kezdődött, és május 8-ára az összes páncélvadász elhagyta az üzemet – lövegpajzs nélkül. A Krupp vállalat ugyanis csak késve tudta megkezdeni azok szállítását. Május 13-án a cég megkezdte az egyenként 3,5 tonnás lövegpajzsok szállítását a keleten állomásozó Ferdinand-alakulatokhoz, azonban sosem érkezett annyi, hogy minden járművet felszereljenek vele. Ezek hiánya a páncélvadászok védelmét jelentősen nem befolyásolta.
Az első harci tapasztalatok rávilágítottak a típus jónéhány hiányosságára, amelyek közül a legégetőbb a beépített géppuska hiánya volt. A Ferdinánd képtelen volt felvenni a harcot a közelébe férkőző ellenséges gyalogsággal, amely így könnyedén robbanótölteteket, aknákat helyezhetett rá. Emellett a megbízhatatlan meghajtó-rendszer és a „alulmotorizáltság” is megnehezítette a legénység dolgát.
A problémák orvoslására egy átfogó átépítési programot dolgoztak ki. 1943 októberében 50 nagyjavítást igénylő Ferdinandot küldtek vissza a Nibelungenwerkéhez, hogy egyúttal modernizálják őket. A jármű elejébe egy gömbcsuklós géppuskát építettek, megoldva ezzel a típus legnagyobb problémáját. A jobb kilátás érdekében parancsnoki kupolával is ellátták, amelyet a StuG III Ausf. G rohamlövegről adoptáltak. Javítottak a típus páncélvédettségén, és részben zimmerittel is bevonták őket. A jármű mobilitásának javítása érdekében szélesebb lánctalpakkal látták el őket. 1944 februárjában az utolsó Ferdninánd modernizálása is befejeződött. Május elsején Hitler elrendelte, hogy a páncélvadászt nevezzék át Ferdinandról Elefant-ra, ennek ellenére a járművet katonák továbbra is „Ferdy” illetve „Ferdinand” néven emlegeték.

A Ferdinand harctéri alkalmazása

A Ferdinandokat a schwere Heeres Panzerjäger Abteilung 653 és 654 állományába vezényelték. Mindkét nehéz páncélvadász-osztályt 1943 áprilisában állították fel, egyenként 45 páncélvadásszal három századba szervezve. Hogy biztosítsák a két páncélvadász-osztály lőszer utánpótlását, 6 Pz.Kpfw. III harckocsit alakítottak át lőszerszállítóvá (Munition Schleppers) és csatoltak az alakulatokhoz. A s.PzJägAbt 653 személyzetét a Stug.Abt. 197 tapasztalt legénységéből toborozták. A s.PzJägAbt. 653 parancsnokának Major Steinwachs-ot nevezték ki, a s.PzJägAbt. 654 vezetését pedig Major Karl-Heinz Noak-ra bízták. A két nehéz páncélvadász-osztály a Sturmpanzer IV-esekkel harcoló Sturmpanzerabteilung 216-tal karöltve alkotta a 656. nehéz páncélvadász-ezredet (schwere Panzerjäger Regiment 656), melynek vezetésével Lieutenant-Colonel Jungenfled-et bízták meg. A s.Pz.Jäg.Reg. 656-ot a Közép-hadseregcsoporthoz tartozó 41. páncéloshadtest alárendeltségébe helyezték.

1943 júliusára a Ferdinandok készenálltak, hogy részt vegyenek a világtörténelem legnagyobb páncélos csatájában az ukrajnai Kurszk körül kialakult kiszögellés ellen.
A támadás első napja katasztrofálisnak bizonyult a nehéz páncélvadászok számára: jelentős veszteségeket szenvedtek a műszaki meghibásodások, valamint a beépített géppuska hiánya miatt. Ez utóbbi miatt mintegy 20 Ferdinand esett a szovjet gyalogság áldozatául. Számos páncélost a saját személyzete robbantott fel, miután mozgásképtelenné vált; jelentős részük a szovjet gyalogság és tüzérség áldozatává vált. A legsúlyosabb problémát a géppuska hiánya jelentette. Habár minden jármű rendelkezett egy, a küzdőtérben elhelyezett géppuskával, alkalmazhatósága igencsak nehézkes volt. Major Karl-Heinz Noak páncélosának személyzete kényszerűségből a 8,8 cm-es lövegcsőbe helyezve a géppuskát, és azon át tüzelve próbálta felvenni a harcot az ellenséges gyalogsággal. Mások a lövegcső alá erősítették géppuskáikat. Jónéhány próbálkozás történt a probléma orvoslására, de igazán egyik sem vált be. A kurszki offenzívát követően 1943 novemberéig a nikopoli hídfőben és a Dnyeper vidékén harcoltak; eközben a s.Pz.Jäg.Abt. 653 mintegy 320 ellenséges páncélost semmisített meg 13 Ferdinand elvesztése árán. A s.Pz.Jäg.Reg. 656 alakulatainak együttes „teljesítménye” 502 megsemmisített harckocsi és rohamlöveg, valamint 100 egyéb kategóriájú jármű. A Ferdinand – hibái ellenére – kiváló páncélvadásznak bizonyult, ha nem közvetlenül az első vonalban harcolt.
„Az bevetés első napján sikerrel küzdöttük le az erősítéseket, gyalogságot, a tábori- illetve páncéltörő tüzérséget. Lövegeink (Ferdinandok)három órán keresztül küzdöttek az ellenség tűz-kavalkádjában, és teljesen immunisnak mutatkoztak rá. A tábori- illetve páncéltörő lövegek kezelői elmenekültek, miután jónéhányszor lőttek ránk hatástalanul. Az első ütközetek során ezredünk (s.Pz.Jäg.Reg. 656) számos erődítést, tüzérségi állást, és 120 ellenséges páncélost semmisített meg” – Böhm szakaszvezető jelentése, 1943. július 19.
1943 októberében a megmaradt 50 páncélvadászt visszaküldték a hátországba, hogy harctéri tapasztalatok alapján modernizálják őket. Az átalakítást követően s.Pz.Jäg.Abt. 653 kötelékébe sorolták őket és 1944 februárjának végén útnak indították őket Olaszországba. Március elsején már Nettuno, Anzio valamint Cisterna térségében harcoltak. A korábban szintén Panzerjäger Tiger (P)-ket használó s.Pz.Jäg.Abt. 654-est 1943 végén Franciaországba vezényelték, ahol Jagdpanther-ekre fegyverezték át. A s.Pz.Jäg.Abt. 653 egy részét 1944 áprilisában visszaküldték a keleti hadszíntérre. Az ősz folyamán az összes megmaradt Elefantot (kb. 13-14 páncélost) egy újonnan szervezett alakulatba, aschwere Heeres Panzerjager Kompanie 614-be osztották be, miközben a s.Pz.Jäg.Abt. 653-at Jagdtiger-ekkel szerelték fel. A s.Pz.Jäg.Komp. 614 a keleti fronton harcolt 1945 elejéig. Január 1-én még 4 Elefant állt a Heer szolgálatban. 1945 áprilisában a Kampfgruppe Ritter részeként a szakasznyi megmaradt páncélvadász Berlintől délre, Zossen környékén harcolva pusztult el.
A Panzerjäger Tiger (P) kiváló védelmi fegyvernek bizonyult – különösen a modernizálást követően. Erős páncélzata és fegyverzete révén ellenséges páncélosok százainak vesztét okozta – szép teljesítmény egy „botcsinálta” páncélvadásztól.

Típusváltozatok: –

Források:

www.wwiivehicles.comwww.waffenhq.dewww.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB