A németek gyorsaságra és mozgékonyságra épített taktikája mind Lengyelországban, mind Franciaországban fényes győzelmet hozott a Wehrmacht-nak. Mindkét hadszíntéren bebizonyosodott, hogy a többnyire még mindig lóvontatású tüzérség képtelen a gyorsan előretörő páncélosokkal és a gépesített gyalogsággal lépést tartani. A németek úgy próbálták ezt a problémát megoldani, hogy féllánctalpas vontatókkal növelték a tüzérség gépesítettségét. Ez azonban csak félmegoldást jelentett mivel ezeknek a járműveknek a mozgékonysága és terepjáró képessége kisebb volt a teljesen lánctalpas kialakítású járművekhez képest. A féllánctalpas vontatók másik nagy hibája az volt, hogy nem rendelkeztek semmiféle páncélzattal így nagyon sebezhetőek voltak.
A tüzérség mobilitásának növelését önjáró lövegek kifejlesztésével is meg lehetett oldani. A Heereswaffenamt – amelynek tisztségviselői tisztában voltak a probléma jelentőségével -megrendelésére a berlini Alkette cég szolgálatból kivont Pz.Kpfw. I Ausf. B harckocsialvázak és 150 milliméteres lövegek felhasználásával létrehozta a Wehrmacht első önjáró lövegét: a Sturmpanzer I Bison-t („Bölény”). A típusból 38 példány épült 1940 januárjában és februárjában. A kis példányszámból is kitűnik, hogy a járművet csupán tapasztalatszerzés céljából fejlesztették ki, hogy „utat nyissanak” a későbbi, sokkal hatékonyabb önjáró lövegek számára. A Bison elsődleges feladatául azt szánták, hogy a gyalogsággal lépést tartva közvetlen tűztámogatást biztosítson a részükre.
A jármű fegyverzetéül a 150 milliméteres sIG 33-as nehéz gyalogsági löveget használták fel. A löveget nem építették be „fixen” a járműbe, hanem a kerekes talapzatával együtt erősítették Pz.Kpfw. I Ausf. B alvázra. A sIG 33-as rendkívül hatásos fegyver volt: 38 kg tömegű lövedékét 4700 méteres távolságra volt képes pontosan kilőni. A löveg csövét 75 fokos állásig lehetett emelni. A Bison páncélzata rendkívül gyenge volt: sehol sem haladta meg a 13 mm-es vastagságot, ami gyakorlatilag csak a kézifegyverek tüze ellen nyújtott némi védelmet. A nehéz, 1700 kilogrammos löveg és a személyzet védelmére felszerelt dobozszerű felépítmény túlterhelte az alvázat, aminek következtében a jármű menettulajdonságai nagymértékben romlottak.

Az alváz gyenge teherbíró képessége következtében a Bison csupán 3-4 darab 150 milliméteres gránátot és 5 fős kezelőszemélyzetéből is csak 3-at tudott magával vinni. A személyzet többi tagját valamint a lőszer-javadalmazás fennmaradó részét rendszerint teherautókkal vitték a „Bölények” után.

A Bison I a harcokban

A Bisonokat 6 nehéz önjáró gyalogsági löveg századba osztották be (sIG (Sf) Kompanien701-706), melyek közül mindegyik 6 önjáró löveggel rendelkezett. A századokat páncéloshadosztályokhoz illetve -hadtestekhez csatolták. Ezen alakulatok kötelékében 1940 tavaszán részt vettek a franciaországi hadjáratban, majd harcoltak a Balkánon és a szovjet-fronton is. A Bison nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: páncélzat és mozgékonyság terén gyenge mutatókkal rendelkezett, egyedül tűzereje felelt meg a kor követelményeinek. Hatékonyan lehetett alkalmazni erődítések, lövegállások kiiktatására. Ugyanakkor egyes szemtanúk állítása szerint a kis Pz.Kpfw. I-es alvázra épült jármű a löveg minden egyes elsütésekor majdnem hátára fordult a hatalmas hátrasiklási energiától. A „Bölény” utolsó példányait – amelyek sIG (Sf) Kompanien 704 kötelékében az 5. páncéloshadosztálynak alárendelve harcoltak – 1943 végén vonták ki a frontszolgálatból.
A Bison kezdeti lépést jelentett a hatékony német önjáró tüzérség megteremtésének rögös útján, amely végül olyan típusok megszületéséhez vezetett, mint például a Wespe vagy a jóval nehezebb Hummel.

( ) átalakítással készült járművek

Típusváltozatok: –

Források:

www.achtungpanzer.comwww.panzerone.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

by RB