A németek gyorsaságra és mozgékonyságra épített taktikája mind Lengyelországban, mind Franciaországban fényes győzelmet hozott a Wehrmacht-nak. Mindkét hadszíntéren bebizonyosodott, hogy a többnyire még mindig lóvontatású tüzérség képtelen a gyorsan előretörő páncélosokkal lépést tartani. A németek úgy próbálták ezt a problémát megoldani, hogy féllánctalpas vontatókkal növelték a tüzérség gépesítettségét. Ez azonban csak félmegoldást jelentett mivel ezeknek a járműveknek a mozgékonysága és terepjáró képessége kisebb volt a teljesen lánctalpas kialakítású járművekhez képest. A féllánctalpas vontatók másik nagy hibája az volt, hogy nem rendelkeztek semmiféle páncélzattal így nagyon sebezhetőek voltak.
A tüzérség mobilitásának növelését önjáró lövegek kifejlesztésével is meg lehetett oldani. A Heereswaffenamt – amelynek tisztségviselői tisztában voltak a probléma jelentőségével -megrendelésére a berlini Alkette cég szolgálatból kivontPz.Kpfw. I Ausf. B harckocsialvázak és 150 milliméteres lövegek felhasználásával létrehozta a Wehrmacht első önjáró lövegét: a Bison I-est. A típus már sikerrel vett részt az 1940-es franciaországi hadjáratban.
A Bison I-es sikerein felbuzdulva hozzá is láttak egy újabb önjáró löveg kifejlesztéséhez. Az új jármű alapjául ezúttal a nagyobb teherbírású és folyamatos „kiszuperálás” következtében nagy számban rendelkezésre álló Pz.Kpfw. II harckocsik módosított alvázai szolgáltak.

Az első prototípust 1940 októberére készítette el az Alkett cég. A próbákon azonban bebizonyosodott, hogy a felhasznált Pz.Kpfw. II Ausf. B alváz eredeti formájában nehezen viseli a löveg nagy tömegéből és hátrasiklásából adódó óriási terhelést. A probléma kiküszöbölésének érdekében az alvázat 540 milliméterrel kiszélesítették, és 740 milliméterrel meghosszabbították. A jármű stabilitásának megőrzése érdekében a meghosszabbított alváz futógörgőinek számát eggyel megnövelték, így az alváz az addigi öt helyett oldalanként hat futógörgővel rendelkezett. A megnövekedett tömeg szükségessé tette egy erősebb motor beépítését, ezért a 140 lóerős Maybach motort egy 155 lóerős Büssing-NAG-ra cserélték.
A jármű fegyverzetéül a 150 milliméteres sIG 33-as nehéz gyalogsági löveget építették be. A sIG 33-as rendkívül hatásos fegyver volt: 38 kg tömegű lövedékét 4700 méteres távolságra volt képes pontosan kilőni. A löveg csövét 75 fokos állásig lehetett emelni.

A Bison II nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Valószínűleg ennek tudható be az a tény, hogy rendkívül kevés (12 példány) készült belőle. A fejlesztés azonban mégsem bizonyul teljesen feleslegesnek, hiszen a Bison II-essel szerzett tapasztalatok felhasználásával született meg a második világháború egyik legjobb német önjáró lövege: a Wespe.

A Bison II a harcokban

A Bison II-esből összesen 12 példány készült. Ezeket mind a 707. és a 708. nehéz gyalogsági önjárólöveg-századhoz (sIG.Kp. Sf) osztották be, amelyek 1942 tavaszán Líbiába érkezve csatlakoztak a Rommel vezette Német Afrika Hadtesthez (D.A.K.). A 150 milliméteres önjárólövegek részt vettek az 1942 tavaszán indított Gazala elleni támadásban is. A 12 járműből 8 került veszteséglistára 1942. december 2-ig. Az utolsó Bison II-es 1943 tavaszán veszett oda, amikor személyzete meghibásodás miatt kénytelen volt a sivatagban hagyni.
A Bison II-es legfőbb hibájának „alulmotorizáltsága” bizonyult, aminek következtében terepjáró képessége és mozgékonysága nagyon gyenge volt. A motor a túlterheltség miatt hamar túlmelegedett – ezt még a forró sivatagi klíma is fokozta – és meghibásodott.
Egyes források szerint a britek 6 Bison II-est zsákmányoltak egy elhagyott tábori szerelőműhely elfoglalásakor. Ezeket később arab országoknak adták el. Egy jelentés szerint az Egyiptomi Hadsereg egy Bison II-est is bevetett az 1948-as arab-izraeli háborúban.

Típusváltozatok: –

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB