A Szovjetunió megtámadásával a Wehrmacht olyan kiváló harckocsikkal kerültek szembe mint a T-34-es valamint a KV-1 és KV-2, amelyek technikai fölényüket nagy számukkal tovább fokozták. A szovjet páncélos fölényt a németek különböző kényszermegoldásokkal próbálták kompenzálni, ilyen volt a híres Marder-sorozat. A Marder legfőbb hátránya azonban a meglehetősen gyenge páncélvédettség, így nyilvánvalóvá vált hogy szükség van egy kifejezetten páncél vadásznak tervezett jármű re is. Ennek a törekvésnek eredménye ként született meg a sok szakértő szerint a 2. világháború legtökéletesebb könnyű páncélvadásza a Hetzer.

1943-ban a hadsereg Fegyverügyi hivatala a Pz.Kpfw. 38(t) alvázat választotta az új páncélvadász alapjának. Ezzel az új típussal kívánták felváltani az Mardereket a gyalogoshadosztályok páncéltörő osztályainál. Az első járművek 1944 március állították hadrendbe.
A Hetzer fegyverzetét egy 75 mm-es PaK 39 löveg adta amelyet Pz.Kpfw IV-esek főfegyverzetéből alakítottak ki. A löveg hátrasikló rendszerét tökéletesítették, így nem volt szükség csőszájfékre. A löveget a középvonaltól 380 mm-rel jobbra helyezték el a jellegzetes Saukopf lövegpajzs fedezékébe Az élő erő elleni védelmet egy a jármű tetejére szerelt, a parancsnok által kezelt távirányítású MG 34 géppuska biztosította.
Páncélzatát főleg 60- és 20 milliméteres páncéllemezekből alakították ki, amely nem volt túl erősnek mondható az 1944-ben, de ezeket 60-70 fokos dőlés szöggel illesztették össze, ami jelentősen javította a Hetzer védelmét. A jármű nagy előnye még, hogy a rendkívül alacsonyra építették (magassága 2,1m), így nehéz célpontnak bizonyult az ellenséges tüzérek számára.
A Jagdpanzer 38(t)-t ugyanaz a Praga EPA TZJ motor hajtotta mint a Pz.Kpfw. 38(t), de mivel a vadászpáncélos tömege jóval nagyobb lett mint az 38(t) harckocsié, ezért a tömeg/lóerő aránya 12,8 t/LE-ről 9,6 t/LE-re romlott, ami negatívan befolyásolta a jármű mozgékonyságát.

A Hetzereket 1944-ben a gyalogoshadosztályok önjáró páncéltörőlöveg ütegeibe osztották be, ahol folyamatosan váltotta fel a Mardereket és a StuG III-okat, amelyeket páncélvadászok helyett alkalmaztak. Elméletileg minden német gyalogoshadosztálynak 10-10 Hetzerrel kellett volna rendelkeznie az 1944-es rendszer szerint, de ez a gyakorlatban nem valósulhatott meg az elégtelen termelés és a növekvő veszteségek miatt. 1945-ben a hadsereget átszervezték. Az új rendszer szerint német gyalogoshadosztályoknak 14 ilyen páncélvadásszal kellett volna rendelkezniük; persze ez sem valósulhatott meg teljesen, így a Marderek és a rohamlövegek (StuG III/IV) tovább szolgáltak a legtöbb egységnél.
A Jagdpanzer 38(t)-ok nem csak a gyalogos alakulatoknál szolgáltak, hanem 4 páncéloshadosztálynál (2. és 10. SS, valamint a Wehrmacht 8. és 10.) és 3 páncélgránátos hadosztály (a 18., 25. és a Kurmark) vetették be őket. Emellett öt rohamlöveg dandár és a hadsereg hét önálló páncélvadász osztályának kötelékében harcoltak. Az 5. hegyivadász-hadtest és a Waffen-SS 16. hadosztálya (Reichsführer) is alkalmazott Hetzereket.
A Hetzer alapjában véve sikeres típusvolt, de voltak hibái is, ami miatt a katonák nem szerették. A legnagyobb gondot a fő fegyverzet irányzásának korlátozottsága okozta.
A 4 kezelő elhelyezése is rosszul volt kialakítva. A löveg elhelyezésének módja (lásd feljebb) elsősorban a tőle jobbra elhelyezkedő célpontok támadását tette lehetővé, ám az irányzó mivel a löveg bal oldalán foglalt helyet nehezen látta be a jobb oldali szögtartományt. Mivel töltő kezelő is a bal oldalon helyezkedett el nehezen érte el jármű jobb oldalában elhelyezett lőszereket, ami csökkentette a Hetzer tűzgyorsaságát. A parancsnok a jármű hátuljának jobb oldali részében kapott helyet, aminek következtében a járműn belüli kommunikáció nehézkes volt.
Összesen 2584 Hetzer készült, amelyből 75 a Magyar Királyi Honvédség soraiban szolgált.
Egy 1945 április 1.-i összeírás szerint a Wehrmacht egységinél a StuG III után a Hetzer szolgált a legnagyobb számban (627 db).
A Hetzer hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyártását egészen 1952-ig folytatták és 158 db a svájci hadsereg kötelékében G13 néven egészen 1970-ig rendszerben maradt.

Típusváltozatok:

Bergepanzer 38(t)

– műszaki mentő változat

Flammpanzer 38(t)

– lángszórós változat

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB