A 30-as években a németek megkezdték haderejűk újra felfegyverzését és modernizálását. A modernizálás részeként igyekeztek a gépesítettséget növelni a szárazföldi haderő minden fegyverneménél, így a tüzérségnél is. Az első világháborúban, sőt még a második világháború első felében is a tüzérségi eszközök jelentős részét lovakkal vontatták. A lóvontatás azonban rengeteg problémával járt (takarmányozás, lovak gondozása) és nem is bizonyul hatékonynak.
Az egyetlen megoldás a gépesítés jelentette. A német cégek (tüzérségi) vontatók egész sorát fejlesztették ki a német hadvezetés igényeinek megfelelően. Ezek általában féllánctalpas kivitelben készültek, mivel a hagyományos, összkerék meghajtású teherautók és vontatók terepen nyújtott teljesítménye nem felelt meg az elvárásoknak.
A féllánctalpas vontatok között az egyik legelterjedtebb és legnagyobb példányszámban gyártott típus a 8 tonnás Mittlerer Zugkraftwagen 8t (Sd.Kfz. 7.) volt.
A jármű gyártója a Krauss-Maffei AG már 1928-ban meg kezdte egy kísérleti féllánctalpas vontató kifejlesztését MS (m5) néven. 1933-ban a Waffenamt felkérésére készítette el a cég m7-es néven a későbbi Sd.Kfz. 7-es vontató prototípusát. Az első kis szériában gyártott típus az m8-as volt, amelynek első példánya 1934-ben hagyta el a cég müncheni gyárát. Az m8 valamivel hosszabb volt az eredeti prototípusnál és egy erősebb Maybach HL 52 hat hengeres motor hajtotta. Az m8-ast tovább fejlesztéseként született meg a Maybach HL 57 motorral szerelt m9-es. Az m9-esből 1936. folyamán mintegy 127 darab készült. A következő lépcsőt az m10-es jelentette amely gyakorlatilag csak erőforrásában (Maybach HL 62) tért el az m9-estől. Az m10-ből 222 példány épült. 1937-ben készült el a végső modell a KM m11, amely hivatalosan a Mittlerer Zugkraftwagen 8t (Sd.Kfz. 7) elnevezést kapta. A jármű nevében a 8t a vontatható tömegre (8tonna) utal. Ez modellt változtatás nélkül gyártották egészen 1943-ig, amikor is a Maybach HL 62-es motort a modernebb Maybach HL 64-esre cserélték.

Az Sd.Kfz. 7-eket általában a 88 mm-es légvédelmi lövegek (FlaK), 105 mm-es sK18-as nehéz lövegek és 150 mm-es sFH 18-asok vontatására használták. A jármű 12 fős kezelőszemélyzet (sofőrrel együtt) szállítására és 8000 kg-os teher vontatására volt alkalmas egyidejűleg.
A vontató egy 3450 kg-os vonóerejű csörlővel is fel volt szerelve.
A jármű rendkívül sikeresnek és hasznosnak bizonyult, mint azt a gyártási statisztikák is mutatják. A járművet exportálták is: 1941-44. között a Bulgár Hadseregnek is jelentős mennyiséget szállítottak. Külön érdekesség hogy a Brazil Hadsereg is rendelt 32 db. Sd.Kfz. 7-est 1939-ben, de csak 5 példányt szállítottak le a németek 1941-ben.
A 8 tonnás vontatót az olasz FIAT is gyártotta licence alapján 61-es típus néven. Összesen 250 jármű késült az olasz cég gyáraiban. A Brit Hadsereg vezetésére is olyan nagy hatást gyakorolt a jármű, hogy felkérte a lutoni Vauxhall Motors Limited céget a jármű másolatának elkészítésére. A brit féllánctalpas program azonban csak 6 prototípus legyártásáig jutott.
Az Sd.Kfz. 7-esek pálya futása nem ért véget a háború végével, mivel a Csehszlovák Hadsereg más német harcjárművekhez hasonlóan egészen az 5-es évekig hadrendben tartotta.
Az Sd.Kfz. 7-es vontató változatán kívül számos más verziója is létezett, melyek közül a legjelentősebbek a légvédelmi változatok. Ezek alkották a Wehrmacht mobil légvédelmének gerincét 1940-től kezdve egészen a háború végéig.

Az Sd.Kfz. 7/1-es (2cm Flakvierling 38 auf Selbstfahrlafette) lényegében egy szabványos vontató volt, melynek platójára egy teljesen körbe forgatható 20 mm-es Flakvierling 38 légvédelmi gépágyú került. A Flakvierling 38-as gyakorlatilag nem volt más, mint 4db szabvány FlaK 38-as egy állványzatra építve. A négy gépágyú együttes tűzgyorsasága elérte a 1800 lövést percenként, ami komoly fenyegetést jelentett az olyan alacsonyan támadó repülőgépek számára, mint a Typhoon volt Normandiában, vagy mint az Il-2 az orosz fronton. A löveg irányzási korlátja függőlegesen -10 és +100 fok között volt, míg vízszintesen 360 fokban körbe forgatható volt. A személyzet egy vezetőből, egy jármű parancsnokból és 8 lövegkezelőből állt. A jármű lőszer javadalmazása nem volt túl nagy (600), de ezt kilehetett egészíteni 2400-ra, ha a jármű S.Ah. 56-os utánfutóval látták el (mivel ez további 1800 lőszert szállíthatott). 1942-től kezdve a járművek vezető fülkéjét könnyű páncélzattal (8 mm) is ellátták, hogy nagyobb védelmet nyújtsanak a személyzet részére a kézifegyverekkel szemben. A féllánctalpasokat általában a Luftwaffe és a páncélos alakulatok légvédelmi egységeihez osztották be.
Megfelelő taktika alkalmazásával a Sd.Kfz. 7/1-esek nagyon hatékony eszköznek bizonyultak.
A 2. SS-páncéloshadosztály „Das Reich”, miközben a normandiai front felé haladt, a tankönyvnek megfelelően vetette be ezeket a légvédelmi harcjárműveket, de mindemellett persze hatalmas szerencsére is szükségük volt. A hadosztály Panther-ei széthúzott oszlopban, egymástól 50 m-es távolságra haladtak. Nagyjából minden 10. páncélos után egy Sd.Kfz. 7/l-es féllánctalpast állítottak be a sorba, amely az alacsonyan támadó repülőgépek ellen nyújtott védelmet. Mikor az idő kitisztult, és a hadosztály éppen Periers közelében járt, egy csapat amerikai Thunderbolt vadász-bombázó kis magasságon támadva géppuskázta végig a járműoszlopot, majd visszafordultak egy második menetre is. Számos Sd.Kfz. 7/l-es állt le, az út szélére, és tüzet nyitottak négycsövű gépágyúikból, 20 mm-es lövedékek százaival árasztva el a légteret. Az egyik Thunderbolt szinte azonnal megremegett, amint keresztülhaladt a golyózáporon, majd a közeli erdőbe zuhant. Ezt a kemény védelmet látva a többi vadászbombázó megszakította a támadását, és más, könnyebb préda után kutatva elmenekült.
Az Sd.Kfz. 7/1-es nagy tűzereje lévén nem csak repülőgépek, hanem földi célpontok ellen is sikerrel vette fel a harcot: különösen az ellenséges gyalogság elleni harcban jeleskedett.
A háború végéig mintegy 750-800 Sd.Kfz. 7/1-es készült a Krauss-Maffei AG gyáraiban. Egy 1945. március 1-i összeírás szerint a Wehrmacht egységeinél még mindig 319 példány szolgált, annak ellenére, hogy a gyártását előző év decemberében abba hagyták.

Az vontató másik légvédelmi változata az Sd.Kfz. 7/2-es (3.7cm Flak 36/37/43 auf Selbstfahrlafette) volt, amely szinte csak fegyverzetében különbözött a 7/1-estől. Mivel sok esetben a Flakvierling 38-as lőtávolsága és tűzereje nem bizonyult elegendőnek a 7/2-es szériájú járműveket erősebb, 37 mm-es löveggel szerelték fel (FlaK 36 vagy 37 vagy 43). A 37 mm-es gépágyúk tűzgyorsasága modelltől függően 160-360 lövés/perc volt. Míg a FlaK 36-os és 37-es lövegek vertikális irányzási korlátja -8 és +85 fok között volt, addig a FlaK 43-ast 90 fokig lehetett emelni. 1943-ban a 7/1-esekhez hasonlóan Sd.Kfz. 7/2-eseket is ellátták némi páncélzattal. A járműből 1942-1945 között körülbelül 1000 példány készült.
Az Sd.Kfz. 7/2-esek többsége a Luftwaffe légvédelmi egységeihez került.
Testvéréhez hasonlóan a 7/2-is alkalmas volt földi célpontok elleni támadásra.
Egy összeírás szerint a különböző német egységeknél 1945. március 1-én 123 Sd.Kfz. 7/2-es jármű állt szolgálatban.

* összes változat együttvéve.

Típusváltozatok:

Sd.Kfz. 7/1

– 20 mm-es löveggel felfegyverzett légvédelmi változat (2 cm Flakvierling 38 auf Selbstfahrlafette Sd.Kfz. 7/1)

Sd.Kfz. 7/2

– 37 mm-es löveggel felfegyverzett légvédelmi változat (3.7 cm Flak 36/37/43 auf Selbstfahrlafette Sd.Kfz. 7/2)

Sd.Kfz. 7/5

– 76,2 mm-es löveggel felfegyverzett páncélvadász változat (Artemis – 7.62 cm(r) Pak auf Zgkw 8t.)

Sd.Kfz. 7/6

– légvédelmi távmérővel felszerelt változat (Flakmesstruppkraftwagen)

Sd.Kfz. 7/9

– V2 rakéták szállítására kifejlesztett változat (Feuerleitpanzerfahrzeug für V-2 Raketen auf Zugkraftwagen 8t)

Források:

www.achtungpanzer.comwww.lexikon-der-wehrmacht.dewww.autogallery.org.ruwww.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB