A Wehrmachtot a Barbarossa hadművelet során sokkolta a találkozás a szovjetek T-34-es közepes harckocsijával. 76,2 milliméteres (L/41.5) lövege, döntött páncélzata és nagy méretű futógörgői biztosították fölényét minden 1941-ben rendszerben álló német harckocsival szemben, és ez komoly aggodalmat váltott ki a német katonai vezetés köreiben, mint azt a következő idézetek is bizonyítják:

„Nagyon aggasztó” – Heinz Guderian tábornok, a 2. Páncélos Hadsereg parancsnoka.
„A világ legjobb harckocsija!” – Ewald von Kleist tábornok, 1. Páncélos Hadsereg.
„Semmi hozzá hasonlónk sincs!” – F.W. Mellenthin tábornok, XLVIII. Páncélos Hadtest parancsnoka.

1941. november 18-án a Wa.Prüf. 6 vezetőjével, Fichtner ezredessel az élén egy különleges „páncélos-bizottság” (Panzerkomission) érkezett a keleti fronton harcoló Heinz Guderian vezérezredes vezette 2. Páncélos Hadsereghez, hogy elsőkézből tájékozódjon a hadszíntér sajátosságairól, az ellenséges páncélosok képességeiről. A hadszíntér-látogatást követően a mérnökökből és katonatisztekből álló bizottság 1941. november 25-én kiadta azt a jelentését, amely tartalmazta a következő generációs német harckocsik tervezésére vonatkozó irányelveket.
A jelentés alapján a Heereswaffenamt harcjárművek fejlesztésért felelős osztálya (Wa.Prüf. 6) felkérte a Daimler-Benz és a MAN cégeket egy új, 30 tonnás harckocsi megtervezésére. A 7,5 centiméteres L/70-es csőhosszúságú löveggel felszerelt torony megtervezése és gyártása a Rheinmetall-Borsig vállalat feladata volt. A Daimler-Benz VK 30.02(DB) jelzésű prototípusa készült el elsőként 1942 márciusában. A VK 30.02(DB) az 1942 januárjában elutasított típus tervén, a VK 3001-esen alapult, amely lényegében a T-34-es másolata volt.

1942 áprilisára elkészült a MAN cég VK 30.02(M) jelzésű prototípusa is. A program május 11-én kapta a „Panther”, azaz a „Párduc” nevet. A két prototípus próbáinak végeztével május 14-én Hitler döntése alapján a Daimler-Benz T-34 „klónja” helyett a MAN típusát választották ki sorozatgyártásra. A VK 30.02(DB) kudarcának fő oka az a számos technikai probléma volt, amelyek kijavítása túl sok energiába és pénzbe került volna, de nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy a harcmező zűrzavarában könnyen össze lehetett téveszteni a T-34-essel, és ez nyilvánvalóan növelte volna a saját maguknak okozott veszteséget. Egy másik súlyos problémája a Daimler-Benz típusának az volt, hogy kialakításából adódóan (pl. hátsó meghajtás) nem lett volna képes a Rheinmetall-Borsing gyártmányú torony befogadására, ezért a sorozatgyártás mielőbbi megkezdése lehetetlenné vált. A cseh Skoda cég „saját szakállára” szintén kidolgozta egy, a T-34-eshez hasonló kialakítású harckocsi tervét Panzerkampfwagen T-25 néven. A cseh tervezésű páncélos számos újítást tartalmazott: például egy forgótáras öntöltő rendszerrel ellátott 7,5 centis félautomata löveget. A Skoda tervét azonban elutasították, mivel kicsit megkésett: a MAN és a Daimler-Benz már a prototípusok tesztelésénél tartott, míg a csehek csupán egy tervrajzzal rendelkeztek.
A MAN tervei alapján készült két harckocsi (Versuchs-Panther) 1942. november 8.-14. között zajlott próbái sikerrel zárultak. Az első új típusú harckocsi 1943 januárjában készült el, amely most már hivatalosan a Panzerkampfwagen V Panther Ausf. D jelölést kapta. A Párduc oldalanként nyolc átlapolt futógörgővel és 660 milliméteres széles lánctalpakkal rendelkezett. A görgők a harckocsin kereszt irányban rögzített ikertorziós rugók külső részére szerelt karokhoz voltak erősítve. Mindegyik tengelyre két 860 milliméter átmérőjű, gumírozott peremű kerékből álló egység került. A kiváló felfüggesztésnek és az átlapolt futóműrendszernek köszönhetően a Panther kiemelkedő menettulajdonságokkal rendelkezett, annak ellenére is, hogy a sorozatgyártott példányok tömege jóval meghaladta a tervezett 30-35 tonnát.
A Párduc hajtóművéről az akkori Németországban harckocsimotorok terén gyakorlatilag monopóliummal rendelkező Maybach Motorenbau GmbH gondoskodott. Az első kétszázötven darab D-sorozatú (Ausf. D) Párducokba a cég HL210 P30 típusú motorját építették, amely 3000-es fordulatszámon 650 lóerős teljesítményt nyújtott. A 21 literes HL210-es azonban nem bizonyult elegendőnek a megnövekedett tömegű harckocsi kellően dinamikus mozgatásához. Ezért a Párducokba ezt követően már az erősebb (700LE/3000ford./min), 23 literes HL230 P30-as motort építették. Ettől ugyan nem lett gyorsabb, de gyorsulása és kapaszkodó képessége jelentősen javult. A magas fordulatszám számos meghibásodáshoz vezetett, ezért 1943 novemberét követően a HL 230 P30-as motorok percenkénti fordulatszámát 2500-ban maximalizálták, aminek következtében a Panther maximális országúti sebessége 54,9 km/h-ról 45,7 km/h-ra csökkent, ugyanakkor a motor élettartama és megbízhatósága nőtt. A motor leszabályozása a jármű más mozgékonysági mutatóit jelentősen nem befolyásolta.
A Párduc kormányzását eleinte a lánctalpas járműveknél megszokott módon: a kuplung felengedésével, illetve a lánctalpak fékezésével végezték. A németül Kupplungslenkgetriebe-nek nevezett kormánymű nem igazán felelt meg a fejlesztés során negyvenöt tonnásra „hízott” monstrum vezérléséhez: a fékek gyakran túlmelegedtek, és a harckocsi mozgása is kissé szaggatottá vált a forduláskor. Az első 23 harckocsi legyártását követően 1943 márciusától a Párducokat sokkal kifinomultabb, rögzített fordulósugarú kormányművel látták el. Einradienlenkgetriebe elnevezésű, igen bonyolult rendszert arra tervezték, hogy a jármű a kormányzás során se veszítsen lendületéből. A jármű fordulásának íve, sugara attól függött, hogy milyen sebességfokozatba kapcsolták a sebességváltót: az első fokozat 5, a második fokozat 11, a harmadik fokozat 18, a negyedik fokozat 30, az ötödik fokozat 43, a hatodik fokozat 61, a hetedik fokozat pedig 80 métersugarú körvonal mentén kormányozta a Panthert. Az élesebb fordulókhoz szükség esetén a fékekkel is besegíthettek a páncélos elfordításába.
A német páncélosok 1942-ig négyszögletű, „doboz” kialakításúak voltak, többé-kevésbé merőleges felületekkel rendelkeztek, amelyek azonban nem nyújtottak kellő védelmet, mint ahogy az 1941-ben a keleti fronton be is bizonyosodott. A Párduc páncélzatának megtervezésekor mintául a T-34-es döntött páncélzata szolgált. A döntött páncélzat nyújtotta védelem – amellett, hogy egy bizonyos szögtartományban érkező lövedékek lepattanhatnak róla – egyszerű elemi geometrián alapul, miszerint egy adott vastagságú döntött páncéllemezben a lövedéknek hosszabb utat kell megtennie, mint egy azonos vastagságú függőlegesben. A német mérnökök ezt felhasználva alkották meg a Párduc páncéltestét, amely 16 és 80 milliméter közötti vastagságú, viszonylag meredek szögben hegesztéssel összeillesztett páncéllemezekből állt, és rendkívül hatékonynak bizonyult. A Panther szemből gyakorlatilag sebezhetetlen maradt az új szovjet nehéz harckocsik 1944-es megjelenéséig (pl. IS-122 más néven IS-2), amennyiben ötszáz méternél távolabb tudta tartani ellenfeleit.
A védelem növelése érdekében a harckocsikat 1943 augusztusától kezdve – a kurszki csata eseményeiből okulva – kötény páncélzattal (Schürzen) is ellátták. A jármű oldalára erősített páncéllemezek a szovjet páncéltörőpuskák ellen nyújtottak hatékony védelmet, amelyek azt megelőzően könnyedén átütötték a Panther mindössze negyvenmilliméteres oldalpáncélzatát. A Schürzen később az amerikai és brit páncéltörő rakétákkal (pl. Bazooka, PIAT) szemben is hatékony védelemnek bizonyult. Szintén 1943 augusztusától kezdve kezdték alkalmazni a Zimmerit nevű antimagnetikus anyagot. A Zimmerit a páncéltest felületeire felhordva, a mágnesesen tapadó harckocsielhárító-aknák tapadását lett volna hivatott megakadályozni. Az ilyen típusú fegyverek azonban nagyon ritkák voltak, ezért 1944 szeptemberében a gyárakban felhagytak a Zimmerit használatával. A korai Párducokat ködgránátvetővel is felszerelték, de mivel ezek megbízhatatlannak és feleslegesnek bizonyultak, 1943 júniusától nem szerelték fel velük a harckocsikat.

A Párduc főfegyverzetét (lövegét) és tornyát a Rheinmetall-Borsig cég fejlesztette ki. A követelmény szerint a lövegnek 140 milliméternyi páncélzatot kellett átütnie 1000 méteres távolságból. A fegyver alapjául a rendkívül sikeres PaK 40 típusú 7,5 centiméteres páncéltörő löveg szolgált, amely módosított formában, Kw.K. 40 néven, L/43-as illetve később L/48-as csőhosszúsággal a Pz.Kpfw. IV-es harckocsik főfegyverzete volt. Több, különböző csőhossz kipróbálását követően az 1942 júniusában végzett próbán az L/70 kaliberhosszúságú löveggel sikerült elérni a kitűzött célt. Az új löveget Kw.K. 42 jelzéssel kezdték el gyártani. A löveget félautomata zárszerkezettel és elektromos elsütő mechanizmussal látták el. A hátrasiklás csökkentése érdekében a lövegre kétkamrás csőszájféket szereltek. A Kw.K. 42-es kiváló páncéltörő lövegnek bizonyult: 3000 méteres (!) távolságból is képes volt megsemmisíteni a Vörös Hadsereg páncélos erejének gerincét adó T-34-es típust. A löveg pontosságát jól mutatja az a vizsgálat, amely szerint egy átlagos tüzér Pzgr.39/42 típusú páncéltörő gránáttal tüzelve 1000 méteres távolságból 97, míg 2000 méteres távolságból 49 százalékos valószínűséggel ért el találatot. Kiváló fegyverzetének és a nemkülönben kiváló optikai irányzéknak köszönhetően a Párduc olyan távolságból semmisíthette meg ellenfeleinek többségét, amelyből azoknak esélyük sem volt ugyanezt megtenni.
A Párduc lőszer-javadalmazása az Ausf. A és az Ausf. D változatok esetében 79 gránátból, az Ausf. G esetében pedig 82 gránátból állt. A nagy hatótávolságú rádióval felszerelt parancsnoki Párducok (Panzerbefehlswagen Panther – Sd.Kfz. 267) lőszer-javadalmazása csupán 64 gránátot tett ki. A Pz.Kpfw. V-ös lövegéhez három gránáttípust rendszeresítettek. A legelterjedtebb és legfontosabb a Pzgr.39/42 típusú páncéltörő lőszer volt. Ezt a típus egy hagyományos nyomjelzős páncéltörő gránát volt, amelyet robbanótöltettel is elláttak: a páncélzaton áthatolva a jármű belsejében robbant fel, ezzel másodlagos detonációkat okozva.
A másik fontos gránáttípus a Sprgr.42 jelzésű repeszromboló gránát volt, amellyel az ellenséges erődítésekkel, illetve gyalogsággal lehetett felvenni a harcot. A repeszromboló gránát 690 grammnyi robbanóanyagot tartalmazott. Ez a két gránáttípus fele-fele arányban adta a Pantherek teljes lőszerkészletét. A harmadik lőszertípus egy különleges páncéltörő gránát volt. Az igen kemény volfrám-karbid maggal ellátott Pzgr.40/42-est különösen nehéz célpontok (pl. szovjet KV-1 és IS-2 harckocsik) megsemmisítésére használták. Ennek az űrméret alatti nyomjelzős gránátnak a páncélátütő-képessége közel másfélszerese volt a Pzgr.39/42-nek. Robbanótöltettel azonban nem rendelkezett, így kevésbé volt „halálos”, mint a Pzgr.39/42-es. A Pzgr.40/42-es meglehetősen ritka volt: ha egy alakulat mégis hozzájutott néhány ládányi „szupergránáthoz”, akkor azt a harckocsik között arányosan osztották szét – általában egy harckocsi sem kapott 4-5 gránátnál többet. A hiány legfőbb oka a nyersanyag: a volfrám szűkössége volt. Ez a fém a repülőgépgyártáshoz is nélkülözhetetlen volt – egyszerűen túl értékesnek bizonyult ahhoz, hogy „ellövöldözzék”. A Pzgr.40/42-es gyártásával 1944 derekán teljesen fel is hagytak.

A túlélés szempontjából igen fontos tényező a torony forgási sebessége, hiszen ez behatárolta a harckocsi reakcióidejét. Az Ausf. D modell tornyát egy, a motortól független hidraulikus motor forgatta. Ez a szerkezet hatvan másodperc alatt forgatta teljesen körbe a 10,21 tonnás lövegtornyot. Az Ausf. A sorozatú Párducok toronyforgató mechanizmusa már a motor fordulatszámától függött: a maximális 3000-es fordulatszám esetén egy 360 fokos fordulathoz 15 másodperc is elég volt. A magas fordulatszám számos meghibásodáshoz vezetett, ezért 1943 novemberét követően a HL 230 P30-as motorok percenkénti fordulatszámát 2500 fordulat/perc értéken maximalizálták, ami az egy teljes fordulathoz szükséges időt 18 másodpercre növelte.
Természetesen a motoros forgatórendszer csupán a löveg körülbelüli irányba állítását tette lehetővé, az irányzó a finom irányzást mind vízszintesen, mind függőlegesen manuálisan végezte. A motor meghibásodása esetén a tornyot kézi erővel is el lehetett forgatni – erre egy nagyobb áttételű kézikerék szolgált a töltő harcállásánál.
A Párduc kiegészítő fegyverzetként két darab 7,92 milliméter űrméretű MG34-es géppuskával volt felszerelve: egyet a főfegyverzettel párhuzamosítva, egy másikat a páncéltest elején helyeztek el. Az elülső géppuskát 1943 decemberéig egy egyszerű lőrésen keresztül használták, amelyet szükség esetén le lehetett zárni. 1943 decemberétől a lőrést egy gömbcsuklós szerkezet (Kugelblende) váltotta fel, aminek köszönhetően a géppuskát állandóan tűzkész állapotban tarthatták. A gömbcsuklós géppuskát egy KZF 2 típusú monokuláris irányzékkal látták el – ez váltotta ki a rádiós periszkópját is. 1943 augusztusától kezdve a parancsnoki kupolára egy sínt hegesztettek, amelyre egy légvédelmi géppuskaállványt erősítettek. Szükség eseten a löveggel párhuzamosított géppuskát – amelyet egy csapszeg kihúzásával könnyedén ki lehetett emelni – légvédelmi állványra erősítették. A 7,92 milliméteres géppuskának inkább lélektani hatása volt mintsem fizikai: komoly kárt ritkán okoztak az ellenséges repülőknek, de a pilótát mindenképpen megzavarták a pontos célzásban. Egy harckocsi lőszer-javadalmazása 5100 darab 7,92×57 milliméteres géppuskalőszerből állt, amelyeket 34 lőszeres zsákban tároltak. Minden egyes zsák 150 darab behevederezett lőszert tartalmazott.

A Párducok irányzéka 1943 novemberéig egy, a löveggel párhuzamosított Turmzielfernrohr 12 típusú biokuláris optikai irányzék volt. Az irányzékba belenézve az irányzó hét háromszöget látott egymástól milliméternyi távolságra – ez a jelzésrendszer a mozgó célpontokra történő célzást könnyítette meg. Az irányzék képének szélén található osztások pedig a cél távolságának meghatározásában segítettek. Az irányzékot 1943 novemberében Turmzielfernrohr 12a típusú monokuláris irányzékra cserélték, amelynek nagyítását 2,5x illetve 5x nagyítás között lehetett állítani. A 7,5 centis löveg és a párhuzamosított géppuska irányzására egyaránt ugyanaz az eszköz szolgált. Az irányzó lábánál egy-egy pedál helyezkedett el, ezek a tűz kiváltására voltak alkalmasak; egyik a löveget, a másik a géppuskát működtette.
A harckocsik sikeres együttműködésének egyik alapvető feltétele a megfelelő kommunikáció volt. A Párducokban ezt a 10 Watt teljesítményű FuG5 típusú adóvevő, valamint a FuG2 típusú vevőrádiók biztosították. Mindkét típus a 27,2-33,4 MHz-es tartományon működött, az időjárási és a terepviszonyoktól függően 4-6 kilométeres hatótávolsággal. A Panther harckocsik parancsnoki változatait (Panzerbefehlswagen Panther) nagyobb teljesítményű rádiókkal is ellátták. (Lásd lejjebb!) A Párducot három különböző változatban, szériában gyártották. Az első változat az Ausf. D változat volt, amelynek 842 példánya készült el 1943 januárja és szeptembere között. A Panther Ausf. D-k főbb jellemzőit már fentebb ismertettük. A későbbi sorozatú Párducok főbb jellemzői nem változtak, csupán kisebb-nagyobb változtatásokat hajtottak rajtuk végre. A többi altípus bemutatása során eme eltérések ismertetésére helyezzük a hangsúlyt.
Már 1942-ben nyilvánvaló volt, hogy a Párduc páncélvédettsége nem nyújt elegendő védelmet a keleti hadszíntér páncélelhárító eszközeivel szemben. A páncélzat utólagos megerősítése extra páncéllemezek felerősítésével megoldhatatlannak bizonyult, ezért javaslat született egy erősebben páncélozott közepes harckocsi kifejlesztésére. Az „régi-új” harckocsi 1943 áprilisában a Panther II elnevezést kapta. A Panther 60-80 milliméteres homlok- és orrpáncélzatát 100 milliméteresre növelték, a 40 milliméteres oldalpáncélzatot 60 milliméteresre változatták. Az új harckocsihoz egy teljesen új tornyot is terveztek keskenyebb lövegpajzzsal és vastagabb páncélzattal: torony elejét és oldalait 120 és 60 milliméteres páncéllemezek alkották. A változtatások eredményeként a harckocsi tömege hét tonnával nőtt. Az egyszerűbb gyárthatóság kedvéért a szintén fejlesztés alatt álló Tiger II típusú nehéz harckocsi számos elemét kívánták beépíteni az új „nehéz-Párducba”. Mindkét típusba – távlati célként – jól bevált Einradienlenkgetriebe kormánymű helyett a Zweiradien-lenkgetriebe elnevezésű szerkezetet kívánták beépíteni. Mindkét típus meghajtásáról a Zahnradfabrik Fridrichshafen AK 7/200 sebességváltó és a Maybach HL230 típusú motor gondoskodott volna a tervek szerint. A két típushoz ugyanazt az acélabroncsos futógörgő rendszert tervezték (Gummisparende Laufrollen): a Panther II-nek oldalanként hét, a Tiger II-nek oldalanként kilenc görgője volt. A Panther II-es 660 milliméteres lánctalpát használták volna a Tiger II-esek hosszabb távú szállításához. A program csúszása és a Panther I folyamatos továbbfejlesztése következtében azonban a Panther II sosem került sorozatgyártásra. Csupán egyetlen példány épült belőle 1945 áprilisában: a Panther II alvázra egy „hagyományos” Panther Ausf. G torony került. Ez a harckocsi ma az Egyesült Államok fortknoxi Patton Múzeumában található.
A Párducok a kurszki csata során (1943. július 5.-13.) vettek rész először éles bevetésen, ahol megmutatkoztak a típus kiforratlanságából adódó „gyermekbetegségei”, ezért a mérnökök hozzáláttak a harckocsi alaposabb továbbfejlesztéséhez. Így született meg az Ausf. A. Az Ausf. D hengerszerű ötperiszkópos parancsnoki kupoláját felváltották egy jobb kilátást biztosító, hét periszkóppal rendelkező ívesebb kialakításúval (1943 szeptemberétől). A torony homlokpáncélzatát 100-ról 110 milliméteresre növelték. A módosításokat követően az első „A” sorozatú Párducok 1943 augusztusának végén hagyták el a gyártósort. A Wehrmacth illetékesei mindig nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a harcjárműveket folyamatosan továbbfejlesszék a harctér igényeinek megfelelően. A Panther esetében ez azt jelentette, hogy a gyártás folyamán szinte hónapról-hónapra vezettek be újításokat, módosításokat, hogy a harcoló alakulatok minél modernebb felszereléshez jussanak. (Lásd az ábrán!) Ezekből mutatnánk be néhányat röviden, a teljesség igénye nélkül. A Panther Ausf. D-re, de a korai Ausf. A-kra is jellemző, a torony két oldalán található lőréseket megszüntették (1943. december). Ezzel egy időben egy új fegyvert építettek a Párducokba, amelyet a Nahverteidigungswaffe („közel-körzeti védelmi fegyver”) névvel illetek. Ez valójában egy 360 fokban körbeforgatható, 50 fokban (fixen) döntött, 92 milliméteres gránátvető volt, amelyet a torony tetőpáncélzatába építettek. Alapvető lőszere – amely az űrméretét is meghatározta – a Schnellnebelkerze 39 jelzésű ködgránát volt. Emellett egyszerű lőrésként használva a Wehrmachtnál rendszeresített szabvány rakétapisztolyt és annak lövedékeit is bevethették szükség esetén. Ilyen volt például a 2,6 cm Sprenggranatpatrone mit Zeitzünder Lp, amelyet egy 26 milliméteres, időzített gyújtóval ellátott repeszgránát volt. A 8-10 méteres hatótávolságú lövedéket a gyújtó egy másodperces késleltetés után indította be, így a gránát a földtől mintegy fél-két méteres magasságban robbant. Méretéből adódóan hatása jelentősen elmaradt egy hagyományos kézigránátétól. A repeszgránát mellett még világítórakétát és színes füstjelző lövedéket is ki lehetett lőni.
Az 1943 augusztusa után készült Párducokat már a megerősített „24 csavaros” futógörgőkkel látták el. 1943 decemberétől az elülső önvédelmi géppuskát egy gömbcsuklós szerkezetbe (Kugelblene) fogták, az addigi egyszerű zárható lőrés helyett (lásd feljebb).
Noha az „A” sorozatú Párducokat is folyamatosan fejlesztették, 1944 tavaszára a harckocsi megérett egy újabb jelentős módosításra. A harmadik és egyben a legnagyobb példányszámban gyártott változat az Ausf. G jelölést kaptat. A „G” változatnál a páncéltest felső részét újra tervezték, és oldalait az addigi 40 helyett 50 milliméteres, meredekebben döntött páncélzattal látták el. Ennek következtében nemcsak a túlélőképesség, de a harckocsi lőszerkészlete is megnőtt. A vezető előtti kémlelőnyílást, mint gyenge pontot felszámolták, és helyette egy forgatható periszkópot építettek be. A „G” változatú Párducoknál sok olyan technológiát alkalmaztak, amelyet a késlekedő, majd később végleg törölt Panther II harckocsi-program során kívántak felhasználni (ilyen volt például az acél peremes futógörgő). 1944 júniusától csatlakozási pontokat heggesztetek a torony tetejére egy 2t teherbírású emelő számára, így számos szervizelési feladat könnyebbé vált. Szeptembertől a Panther Ausf. G új, „állas” lövegpajzsot „állas” lövegpajzsot kapott, így a típus egy régi hibáját sikerült kiküszöbölni, miszerint az ívelt lövegpajzs alsó felét érő lövedékek lefelé pattannak le, áttörve a vékony tetőpáncélzatot, és így harckocsi pusztulását okozták. A „G” verzió tömeggyártása 1944 áprilisában kezdődött, és egészen 1945 áprilisáig tartott. A gyártás során szokás szerint számos kisebb-nagyobb módosítást hajtottak végre.

1945-ben a Heereswaffenamt elrendelte a Pantherek következő, Ausf. F jelzésű szériájának gyártását. Ez típus a jól bevált Ausf. G változaton alapult némi eltéréssel: a páncéltest tetőpáncélzatát 16-ról 25 milliméterre növelték, valamint az elülső géppuskát MP 44-es (más néven StG 44) gépkarabélyra cserélték. A legfőbb változást a jóval erősebben páncélozott, teljesen új kialakítású lövegtorony jelentette. A kisebb támadási felület érdekében a torony szemből nézve jóval keskenyebb lett, ezért a dokumentumok többnyire Schmalturm vagyis „keskenytorony” néven említik ezt a konstrukciót. Fegyverzete a 7,5 centis Kw.K. 42 csőszájfék nélküli, módosított változata volt, amelyet a Kw.K 44/1 névvel illettek. A torony páncélzata szemből 120 (Ausf. G esetén 100), oldalról 60 (Ausf. G esetén 45) milliméter vastagságú volt. Az előző modellekhez képest a lövegpajzs vastagsága másfélszeresére nőtt, és kialakítása is jelentősen megváltozott. A párhuzamosított géppuskát MG 42 típusúra cserélték, mivel a harckocsikhoz rendszeresített, páncélozott MG 34 már nem volt gyártásban. A parancsnoki kupolát is áttervezték: alacsonyabb lett, hogy kisebb célpontot nyújtson.
Az új típusú torony első példányai 1944 nyarán készültek el, melyeket Panther Ausf. G alvázakra szerelve próbáknak vetettek alá. A tervek szerint 1945 júniusában már minden Panther harckocsinak Schmalturmmal kellett volna kigördülnie a gyárakból. A háború májusban azonban véget ért, így hát csupán néhány példány készülhetett el, de megbízható információ nem áll rendelkezésre erről. 1944 szeptemberétől a Panther Ausf. G-k egy kisebb részét infravörös tartományban működő éjjellátó rendszerrel kezdték ellátni. A F.G. 1250 típusú éjjellátó rendszer parancsnoki kupolára szerelt 200 Watt teljesítményű infra-fényszóróból valamint a parancsnok, a vezető és az irányzó „vevőből” állt. Ez az eszköz tiszta időben 600 méterig tette lehetővé a tisztánlátást 0 lux esetén is. Az első éjjellátóval felszerelt Párduc 1944. szeptember 5-én hagyta el a gyártósort. Összesen mintegy ötven „infra-Panther” készült.
Az 1945. február 12-én kelt parancs szerint a Führer-Granadier-Divisionhoz tartozó Pz.Abt. 101 első századát teljesen át kellett fegyverezni a F.G.1250-esekkel felszerelt Párducokra. A század tíz harckocsija mellé három nagy teljesítményű infra-reflektorral felszerelt Sd.Kfz.251/20 típusú féllánctalpas járművet is beosztottak, így az egység „látótávolsága” elérte az 1-1,5 kilométert. Az 1945. március 26-én kelt riport szerint az első éles bevetés során a berendezés jól működött, meghibásodás nem történt. Az F.G. 1250-es éjjellátó berendezéssel felszerelt Párducokat az alábbi alakulatokhoz szállítottak 1945 elején.

A fallingbosteli kiképző bázisra vezényelt négy Párduc kivételével valamennyi éjjellátó Panthert a keleti arcvonalra irányították (összesen 50-et), ahol részt vettek a Vörös Hadsereg elleni harcokban.
A Párduccal felszerelt alakulatok koordinálására szükség volt nagy hatótávolságú rádióval ellátott parancsnoki járművekre is. A Párduc parancsnoki változata Panzerbefehlswagen Panther (Pz.Bf.Wg. Panther) néven, Sd.Kfz. 267 jelzés alatt volt ismert. A 30 Watt teljesítményű és mintegy 65 kilométer hatótávolságú FuG8 rádió energiaellátását egy GG400 típusú generátor biztosította, amelyet a bal hátsó lőszertartó rekesz helyére építettek. Ennek következtében a parancsnoki Párduc lőszerkészlete 64 darab 7,5 centiméteres gránátra csökkent. A Befehls-Panther könnyen felismerhető volt a páncéltest hátsó részén elhelyezett henger alakú antennalábról (Antennnfuss Nr.1) és a rendszerint rajta található 1,3 méteres ötágú csillagantennáról (Sternantenne D). A FuG5-ös kétméteres rúdantennáját a torony tetején helyezték el.
A Befehls-Panthernek létezett egy légi-összekötő változata is, amelyet a Sd.Kfz. 268 jelzéssel láttak el. Ennek a típusnak az volt a feladata, hogy biztosítsa a kapcsolatot a páncélosok és az őket támogató repülőgépek között. A Luftwaffe gépei és a Párducok közötti kapcsolatot egy 20 Watt teljesítményű FuG7 típusú rádió biztosította, melyhez egy 1,4 méter hosszú rúdantenna tartozott. A nagy teljesítményű rádiók mellett természetesen mindkét típusnál megtartották a kisebb hatótávolságú FuG5-öst is, amely minden Pantherben megtalálható volt.
A sérült Párducok vontatására kifejlesztettek egy műszaki-mentő változatot, amelyet Bergepanthernek kereszteltek. A Panther harckocsi tornyának helyére egy 40 tonna teherbírású csörlő építettek, amit a torony forgatómechanizmusa működtetett. Emellett rendelkezett egy 1,5 tonna teherbírású emelővel, amellyel a harckocsik motorját vagy sebességváltóműjét lehetett ki- vagy beemelni a járművekbe. A páncéltest végére egy nehéz földgyalut építettek, amely leengedve a Bergepanther kitámasztását szolgálta, amikor nagyobb tömeg csörlőzését végezte – például egy harckocsi kivontatását a keleti hadszíntérre oly jellemző mély ér ragacsos sárból. A személyzetet munka közben egy fából és acélból készült, vászonnal borított építmény védte – inkább az időjárás viszontagságaival, mintsem az ellenség tüzével szemben. A jármű önvédelmét egy 2 centiméteres gépágyú és egy géppuska biztosította. Minden Pantherral felszerelt páncélososztály (Pz.Abt.) rendszerint két Bergepanthert kapott.
Mindössze 41 példányban készült el a Párduc tüzérségi-megfigyelő változata, a Beobachtungspanzerwagen Panther (Beobachtungs-Panther – Sd.Kfz.). A 7,5 centiméteres löveget eltávolították, és helyére egy fából készült „állöveget” helyeztek. A tornyot rögzítették, és az elejébe egy gömbcsuklós géppuskát építettek – ez volt a jármű egyetlen beépített fegyverzete. (A páncéltest elejében elhelyezett géppuskát eltávolították). Az átalakításokkal nyert helyet megfigyelő eszközökkel, illetve térképekkel „töltötték ki”. A megfigyelő Párducok a páncéloshadosztályok tüzérezredeinél szolgáltak. Panther Ausf. G alvázak felhasználásával hozták létre 1944 januárjában a Panther talán legsikeresebb konverzióját, a 8,8 centiméteres löveggel felszerelt páncélvadászt: a Jagdpanthert. A típus sok szakértő szerint a második világháború legjobb páncélvadásza volt. Ez a nehéz vadászpáncélos tökéletes kombinációja volt a páncélzatnak, a tűzerőnek és a mozgékonyságnak. A „Vadász-párducból” 393 példány épült a háború végéig. A Párduc a kezdeti műszaki problémák megoldását követően kiváló harckocsinak bizonyult, így számos fejlesztés alapjául szolgált, amelyek nagy része sosem hagyta el a tervezőasztalt, illetve legjobb esetben is csak a prototípus fázisig jutott, mivel a háború véget ért.

A Panther harckocsik harctéri alkalmazása

A Panther harckocsik első éles bevetését az 1943 nyarán esedékes keleti offenzíva idejére időzítették. A Párducokat két páncélososztályba szervezték, egyenként négy századdal. A Panzer Abteilung 51 1943. január 9-én alakult a 33. páncélosezred második osztályából (II.Abteilung/Panzer-regiment 33). A második „Panther-osztály” Panzer Abteilung 52 néven február 6-án alakult a 15. páncélosezred első osztályából (I.Abteilung/Panzer-regiment 15). Mindegyik Panther-osztályhoz tartozott egy híradós szakasz (Nachrichtenzug) három páncélossal és egy felderítő szakasz (Aufklärungzug) öt Párduccal. A K.St.N. 1177-es hadrend szerint szervezett két osztályba egyenként 96 Panther tartozott. Az első harckocsik 1943 januárjának végén érkeztek meg a két osztályhoz, de a teljes feltöltöttséget csak május végére érték el a számos technikai probléma és a márciusban elrendelt átépítési program következtében. A Wa.Püf.6 1943. március 24-én visszarendelte a már kiszállított Panther harckocsikat a DEMAG falkenseei üzemébe, hogy a rajtuk található számos konstrukciós hibát kijavítsák. Mintegy 45 kisebb-nagyobb módosítást, korrekciót végeztek rajtuk. A program azonban messze nem oldotta meg a típus minden problémáját: még mindig számos meghibásodás történt a motor, a sebességváltómű valamint az üzemanyagpumpa hibájából. Ezek orvoslására egy újabb átépítési programot indítottak júniusban: szinte valamennyi harckocsit visszarendelték Grafenwöhrbe. Az átépítések következtében állandósuló harckocsihiány jelentősen korlátozta a személyi állomány megfelelő kiképzését.
Végül is 1943. június 25-én mind a 96 Panther és két Bergepanther megérkezett a Panzer Abteilung 51 állomáshelyére. A páncélososztályt már másnap útnak indították kelet felé. A Panzer Abteilung 52 június 29-én érte el a teljes feltöltöttséget. Mindkét osztályt egy ezredtörzs alá rendelték (Panzer-Regiment-Stab 39), amelyet a többszörösen kitüntetett Meinard von Lauchert őrnagy vezetett. Az ezredtörzshöz nyolc Panther harckocsi tartozott. A páncélososztály első elemeit és a törzset június 29-én indították el kelet felé.
A párducokkal felszerelt ezredet, amely a Panther-Regiment von Lauchert nevet kapta, a Déli Hadseregcsoport alá tartozó 4. Páncélos-hadsereg XLVIII hadtestének rendelték alá (XLVIII Panzer-Korps/4.Panzer-Armee/Heeres Gruppe Süd). Az Panzer Abteilung 52 utolsó egységei július 4-ének reggelén érkeztek meg kiindulási körzetükbe – csupán egy nappal az offenzíva kezdete előtt. Ugyanezen a napon a teljes Panther-ezredet a Grossdeutscheland hadosztály alá rendelték. A hadművelet rossz ómennel indult: a kirakodás során két Panther motorja kigyulladt, és teljesen kiégett. Július 5-én hajnalban elszabadult a pokol: kezdetét vette a világtörténelem legnagyobb páncélos csatája.

Guderian vezérezredes, a páncélos fegyvernem főszemlélője (Generalinspekteur der Panzertruppen) egy részletes jegyéket is csatolt jelentéséhez, amely végigveszi a Panther különböző elemeivel kapcsolatos tapasztalatokat:

„Löveg: A pontosság és a páncéltörő képesség jó. Július 10-éig 140 ellenséges páncélost semmisítettek meg. Az átlagos lőtávolság 1500-2000 méter volt. Egy T-34-est 3000 méterről lőttek ki. A harmadik lövés után a lőporgázok elvakították a parancsnokot. Megfigyelő periszkóp (Sehstab) még mindig nem áll rendelkezésre!
Néhány löveg használhatatlanná vált páncéltörő puska-találatok következtében, amelyek a lövegcsövet érték (eldeformálódás a cső belsejében). A lövegek cseréje nem oldható meg a végleg leírt Párducok „kannibalizálásával”.

Géppuskák: általában a géppuskák nagyon jól működtek. Elakadások néha előfordultak az elsütő bowdenek megnyúlásának következtében. Lehetséges, hogy a bowdenek anyaga gyenge minőségű.(.)

Ködgránátvetők: haszontalannak bizonyultak, mivel viszonylag hamar megsemmisültek az ellenséges tűzben. Sürgősen szükség van egy használható ködfejlesztő eszköz kifejlesztésére.

Páncélzat: Az ellenséges fegyverek nem törték át a Panther homlokpáncélzatát. A 7,62 centiméteres páncéltörő és harckocsi lövegekből kilőtt gránátok közvetlen találat esetén sem törték át a lövegpajzsot. Ugyanakkor ezer méterről a Panther oldalait átlőtték. 7,62 centiméteres páncéltörő és harckocsi lövedékek könnyedén hatoltak át mind a torony, mind a páncéltest döntött illetve függőleges oldallemezein. Az esetek legnagyobb részében a Párduc azonnal kigyulladt. (.) A Panther alapvetően sebezhetetlen a tüzérségi tűzzel szemben. Azonban ha 150 mm-nél nagyobb űrméretű gránát a páncéltest vagy a torony tetőpáncélzatán közvetlen találatot ért el, a páncélzat eldeformálódott, ami belső sérüléseket okozott a járműnek. Kisebb űrméretű fegyverek közvetlen találata a parancsnoki kupolán és a tetőlemezen hatástalan volt.

Gyenge pontok: mikor a lőréseket találat érte (valószínűleg egy 45 milliméteres páncéltörő löveg), a lövedék bejutott a küzdőtérbe. A töltő és a parancsnok meghalt. A lőrések fedelének peremeit meg kell erősíteni. A kommunikációs nyílás a torony baloldalán eltört, amikor találat érte (valószínűleg 7,62 centiméteres páncéltörő lövegből) és harcképtelenné tette a személyzetet.
Bizonyossá vált, hogy a lövegpajzs alsó felét érő lövedékek lefelé pattannak le, áttörve ezzel a tetőpáncélzatot.

Aknák hatása: Körülbelül 40 Párduc vált üzemképtelenné az első néhány nap során az ellenség aknáinak köszönhetően. Rendszerint 4-6 láncszem és 2-4 futógörgő sérült. Néhány Párduc esetében a futógörgőket tartó karok is meghajlottak. Elszórtan előfordult a meghajtó- és a láncfeszítő kerekek sérülése is. Néhány esetben a harckocsi padlólemeze felett tárolt lőszerek begyulladtak, és a Panther kiégett.

Torony: A parancsnoki kupola zárófedele nehezen működtethető, ha a harckocsi lejtőn áll vagy ha kigyullad. A vezető és a rádiókezelő búvónyílásai szintén beragadtak, így a menekülés lehetetlenné vált.
A lövegirányzék tartószerkezete kitartott. Csupán egyetlen esetben fordult elő, hogy meghajlott volna. Egy törlőszerkezet az optikai berendezésekhez feltétlen szükséges, mivel ezek kiszerelése csata közben rendkívül hosszadalmas.

Motor-meghibásodások: A vizsgált időszakban a motorikus meghibásodások száma abnormálisan magas volt. A Pz.Abt. 52 esetében az üzemképtelen motorok száma július 8-ára elérte a 12-t. Néhány nap múlva a meghibásodások száma csökkent. Ebből az feltételezhető, hogy a motorok nem voltak eléggé bejáratva.

Sebességváltómű: A sebességváltóműveknél nagyszámú meghibásodás nem volt tapasztalható. A sebességváltók grafenwöhri módosítása sikeresnek bizonyult. A Pz.Abt. 52-nél július 8-áig csupán öt esetben fordult elő sebességváltómű meghibásodása.”

Habár a Párduc számos műszaki problémával küzdött, sokkal több harckocsi esett ki az ellenség aknáinak és páncéltörő gránátjainak következtében, mint műszaki meghibásodás miatt. Ez jó látszik Guderian jelentéséből és az alábbi részletesebb kimutatásból.

1943. július 26-án a „Zitadelle” hadművelet ideje alatt a 4. Páncélos-hadsereg (4.Panzer-Armee) kötelékében szolgáló Reinhold alezredes az alábbi jelentést készítette a „Pz.Kpfw. V (Panther)” harckocsikról:

„A fegyverek problémamentesen működtek. A Párduc gyakran 3000 méternél nagyobb távolságról semmisítette meg a T-34-es harckocsikat.
A nagyszámú Panther-veszteség az alábbi okok miatt történt:

Találatok: A homlokpáncélzat megfelelő, nem úgy, mint a 40 milliméteres oldalsó páncélzat, amelyet egyértelműen keresztüllőttek. Ez okozta a végleges veszteségek nagy részét, mivel a begyulladt lőszer vagy üzemanyag következtében a Pantherek kiégtek.
A tetőpáncélzat szintén túl gyenge. A lövegpajzs alsó felét érő lövedékek pedig lefelé pattannak le, áttörve ezzel a tetőpáncélzatot. Ennek eredménye a rádiósok és a vezetők elvesztése volt. A páncélzat erősítése nem lehetséges, hiszen a felfüggesztés nem bír el nagyobb terhelést. Az új kialakítású búvónyílások számos problémát okoztak, különösen a vezetőnek és a rádiókezelőnek. Találat esetén a búvónyílások zárófedelei beragadnak, és nem lehet őket kinyitni. Ha a Párduc kigyulladt, a vezetőnek és a rádiókezelőnek nem volt lehetősége a menekülésre. Ütközet során a harckocsik személyzete nyitva hagyja a búvónyílások zárófedeleit, vállalva ezzel a védelem csökkenésének kockázatát, de így legalább tűz esetén gyorsan elhagyhatják a járművet.

Műszaki problémák: A motor-meghibásodások oka még mindig ismeretlen. Feltehetőleg a motorok bejáratlanságára és a kellő gyakorlattal nem rendelkező vezetőkre vezethető vissza. A motorokat túlpörgették. Ez rendszerint túlhevülést és kardán-tengelytörést okozott. Számos esetben az üzemanyagpumpa mondta fel a szolgálatot. A pumpa tömítése szivárgott és a membrán is meghibásodott. A lyukak az olaj- és az üzemanyagrendszerben nagyban növelték a tűzveszélyt.

Aknák: A felrobbanó aknák megrongálták a felfüggesztést.”

Jelentés a karbantartó mérnöktől – kelt 1943. július 19-én
„Helyzetjelentés 1943. július 18. 16:00
Pz.Abt.51: 33 bevethető, 32 javításra szorul, 31 teljesen leírva
Pz.Abt.52: 28 bevethető, 40 javításra szorul, 4-et visszaküldtünk Németországba nagyjavításra, 24 teljesen leírva.
A javító munkálatok mindkét Panther-Abteilung esetében jól haladnak. Megközelítőleg napi 25 harckocsit javítunk meg. Hiány van pótalkatrészből a nagyarányú veszteségek miatt. A légi szállítmány Németországból nagy segítség volt, különösen ami az üzemanyagpumpákat és a motorokat illeti. A helyzet mostanra javult a vonaton küldött pótalkatrészeknek köszönhetően. Elegendő pótalkatrész áll rendelkezésre valamennyi javításra álló Panther részére.
Az azonnal végrehajtandó visszavonulási parancs következtében azok a Párducok, amelyek nem lettek elvontatva, végleg hátramaradtak. Becsléseink szerint a következő Párducokat kell felrobbantani: hármat Panther az ezredtörzstől, 29-et a Pz.Abt.51 kötelékéből – ezek közül kilenc még javítható lenne; 24-et a Pz.Abt.51 kötelékéből; összesen 56 harckocsit.(Beleértve 40 már teljesen leírtat is.)”

A hadművelet kezdetén a frontra érkezett kétszáz Párduc egy július 20-i jelentés szerint az alábbi „sorsra jutott”:

A bevethető Párducok számáról rendszeresen készültek jelentések. A hadműveleti tiszt minden este jelentést tett a rendelkezésre álló Pantherek számáról, hogy felállíthassák a támadóéket másnapra. Július 21. és 31. között 12 Panther érkezett a Pz.Rgt. 39-hez utánpótlásként. A bevethető Párducok száma az alábbiak szerint alakult a keleti fronton:

A tűzkeresztséget követően az összes megmaradt párducot a Pz.Abt. 52-be gyűjtötték, és 1943. augusztus 24-ei hatállyal létrehozták belőle a 15. páncélosezred első osztályát (I. Abetilung/ Pz.Rgt. 15). A Pz.Abt. 52 ezzel megszűnt létezni. A I.Abetilung/Pz.Rgt. 15-nek augusztus 31-ére csupán 15 bevethető és 45 javítás alatt álló harckocsija maradt.
Pz.Abt. 51-et 96 darab „gyári új” Párduccal szerelték fel, és az elit egységnek számító Panzer-Granandier-Division „Grossdeutscheland” kötelékébe utalták.
Augusztus vége felé érkezett meg a keleti hadszíntérre a I.Abetilung/SS-Pz.Rgt. 2, amely az első Párducokkal felszerelt Waffen-SS egység volt. A páncélososztályt csökkentett mennyiségű harckocsival látták el: csupán 71 Pantherrel rendelkezett. Az osztálytörzshöz (Abteilung-Stab) három Befehls-Panther tartozott; a négy század mindegyike pedig 17 harckocsit kapott: kettő a századtörzsben, öt pedig a három szakasz mindegyikében. Egy augusztus 31-én kelt jelentés szerint 21 bevethető és 40 javítás alatt álló Pantherrel rendelkezett, az osztály végleges vesztesége pedig 10 harckocsi volt.
A keleti frontra irányított negyedik „Párduc-osztály” a II.Abetilung/Pz.Rgt. 23 volt. Az osztályt teljesen feltöltötték: 96 darab Panther harckocsit kapott többségében az Ausf. D szériából, de már megtalálhatók voltak közte a továbbfejlesztett Ausf. A változatúak is.
Az ötödik keleten harcoló Panther-Abteilung a I.Abetilung/ Pz.Rgt. 2 volt. Az osztályt SS „testvéréhez” hasonlón csupán 71, többségében Panther Ausf. A-val szerelék fel.
Érdemes a számos probléma mellett megemlíteni egy esetet, amely bizonyítja a harckocsi kiemelkedő képességeit. 1943. szeptember 13-án a Das Reich SS-hadosztály egyik osztályának (I./SS-Pz.Rgt.2) SS-Hautsturmfürer Holzer parancsnoksága alatt álló hét Párduca vette fel a küzdelmet mintegy hetven T-34-essel Kolomak közelében. Húsz perc leforgása alatt saját veszteség nélkül 28 szovjet harckocsit lőttek ki. Ez az ütközet is bizonyította, hogy a Panthert messze nem kellet még „temetni”.
A kurszki csatát követően a Panthereken számos módosítást, fejlesztést hajtottak végre: ennek eredményeként született meg az Ausf. A változat, amelynek első példányai augusztus végén gördültek ki az üzemekből. A módosítások hatását és a csata utáni időszak tapasztalatait jól összefoglalja az alábbi riport, amelyet Bollert százados, a I.Abetilung/Pz.Rgt.2 parancsnoka készített az október 9. és 19. közötti időszakról.

„Taktikai kiképzés: A vészhelyzet miatti rendkívül rövid taktikai kiképzés nem okozott számottevő problémát. Az egységek állományának több, mint fele tapasztalt veteránokból áll. Ilyen körülmények között az újoncok meglepően hamar beilleszkedtek a veteránok közé, és gyorsan átvették tapasztalataikat is. Sok újonc, különösen a kevésbé kiképzett harckocsivezetők mind túlteljesítették az elvárásokat, és a legnagyobb odaadással és találékonysággal igyekeztek a Párducokat működő képes állapotban tartani. Minden körülmények között egy tapasztalt szakaszparancsnok döntő fontosságú.

Technikai kiképzés: A vezetők és a karbantartók számára szervezett néhány hetes tréning során nem mindig biztosították számukra azt [a képzést], amire a későbbiekben szükségük lehet. A katonákat egy és ugyanazon feladat elvégzésére rendelték heteken át, mint például a futógörgők felszerelése. Ennek következtében a Pz.Kpfw. V szerkezetének és működésének teljes átlátása nem volt lehetséges. Sok esetben hivatásos instruktorok által vezetett képzés színvonala lehetett volna jobb és ugyanakkor rövidebb. Ennek lehetősége bármelyik összeszerelő-üzemben rendelkezésre állt.

Műszaki problémák:

• Motor: A dugattyúk tömítése átég. Az összekötő rudak eltörnek. Az olajpumpa meghajtó tengelye eltörik.
• Láncmeghajtó-rendszer: (.) Folyik belőle az olaj.(.)
• Hűtő ventillátorok (.)
• Meghajtó tengely (.)

Problémák a fegyverzettel: A kompresszor pedáljai beragadnak, így megakadályozzák a lőporgáz-elvezető rendszer szabad működését. A T.Z.F.12 típusú optikai irányzék összetörik, ha találat éri a lövegpajzsot. A T.Z.F.12-hez használt védőlencsék iránti igény kiemelkedően nagy. Gömbcsuklós szerkezet beépítésére a rádiós géppuskájához feltétlen szükség van a közeli célpontok semlegesítéséhez. Ez kiváltképp szükséges, ha a párhuzamosított géppuska elakad.
Páncélzat: A Pz.Kpfw. V homlokpáncélzata nagyon jó. A 76,2 milliméteres páncéltörő lövedékek kisebb mélységű sérülést okoznak a homlokpáncélzatban, mint a 45 milliméteres páncéltörő gránátok. Egy Párduc veszteséglistára került, mivel közvetlenül eltalálta egy 152 milliméteres repeszromboló gránát, amely feltépte a páncéltestet. A vezető és a rádiókezelő sértetlen maradt. Az osztály szinte valamennyi Pantherét érte már szemből 76,2 milliméteres gránáttalálat anélkül, hogy ez különösebben befolyásolta volna működőképességüket. Egy esetben egy 30 méterről kilőtt 45 milliméteres páncéltörő lövedék áttörte a Párduc lövegpajzsát. A legénység sértetlen maradt.
Ezzel ellentétben az oldalak nagyon sebezhetőek. Az egyik Párduc tornyának oldalát egy kis űrméretű – körülbelül 15 milliméteres lövedék törte át. [Feltehetőleg egy 14,5 milliméteres páncéltörő puska lövedéke – RB]. Egy másik Párduc páncéltestén egy még ennél is kisebb lövedék hatolt át. Mindezek az esetek városi vagy bozótos terepen folyó ütközetekben történtek, amikor a szárnyak biztosítása nem volt megoldható.
Egy tüzérségi gránát közvetlen találata következtében az orrpáncélzat hegesztése a közepéig beszakadt, és egy néhány centiméteres háromszög alakú darabot kitépett a homlok- és az oldalpáncélzatból. Feltehetőleg a páncéllemezek nincsenek elég mélyen egymáshoz hegesztve.

A Schürzen sikeresnek bizonyult. A felfüggesztők azonban túl gyengék és rosszul elhelyezettek. Mivel Schürzen mintegy nyolc centiméterrel emelkedik ki a Párduc oldalához képest, fákba, bokrokba beakadva könnyedén leszakad.
Felfüggesztés és futóművek: Nem történt meghibásodás az új megerősített futógörgőknek köszönhetően. Szinte valamennyi Panther sérülést szenvedett a közelben becsapódó tüzérségi gránátok következtében. Egy futógörgő átlyukadt, három másik megsérült és néhány láncszem is félbetört. Amikor 45 és 76,2 milliméteres páncéltörő gránátok áttörték a lánctalpat ill. a futóműveket, nem okoztak további sérülést, és nem tették mozgásképtelenné a harckocsit. A Panther minden esetben el tudta hagyni a csatamezőt. Hosszabb, nagy sebességű menetek nagymértékben megviselték a gumiabroncsokat, és leváltak görgőkről.
Fegyverzet: A főfegyverzet kiváló – csupán kisebb problémák adódtak vele. Egy KV-1-es harckocsi homlokpáncélzatát 600 méterről ütötte át. Egy SU-152-es rohamlöveget pedig 800 méterről sikerült kilőni.
Új parancsnoki kupola: Az új íves kialakítású parancsnoki kupola. Az iránymutató hiányzik, ami nagyban segítené a parancsnokot abban, hogy az irányzó figyelmét a kijelölt célpont felé irányítsa. Az elülső három periszkópot egymáshoz közelebb kellene elhelyezni. A kilátás a periszkópokon keresztül jó, de lehetetlen a távcső használata. Toronytalálat esetén a periszkópok rendszerint használhatatlanná válnak. Tartalék periszkópok szükségesek.
Továbbá a vezető és rádiós periszkópjának szigetelésén is javítani kell. Esőzés idején a víz befolyik, és ez erősen rontja a kilátást.
Műszaki mentés: a Bergepanther kiválóan bizonyított. Száraz időben egy Bergepanther elegendő egy Párduc elvontatásához. A legrosszabb sáros időben azonban két Bergepanther sem képes elvontatni egy Panthert.
Mostanáig minden egyes Bergepanther húsz Párducot mentett ki. Mindegyik Bergepanther összesen 600 kilométernyi utat tett meg vontatmánnyal. A páncélososztály a Bergepanthereket kizárólag a Pantherek harctéri mentésére használta. A tapasztalatok szerint osztályonként négy Bergepanther szükséges, még ha kétszer annyiba is kerül, mint egy Zugkraftwagen 18t.
A Bergepantherek rádióval történő felszerelése sikeresnek bizonyult. Harcközben a Bergepanthereket rádióval lehet a megfelelő helyre vezényelni.
Két Zugkraftwagen 18t szükséges egy Párduc elvontatásához száraz idő esetén. Ugyanakkor nedves, sáros út esetén négy Zugkraftwagen 18t sem képes elvontatni egy Panthert.
Október 16-án az Abteilung 31 Párducával támadásba kezdett. Viszonylag rövid távolság megtétele után, hét órával a támadás megkezdését követően 12 Panther „esett ki” műszaki meghibásodás következtében. A I./Pz.Rgt.2 bevethető erejéről szóló 1943. október 18-án kelt jelentés szerint az osztály 71 Párducából 26 bevethető, 39 javításra szorul, 6 végképp leírásra került. Az Abteilung átlagos napi bevethető harckocsi száma október 9. és 19. között 22 volt.
Eredmények: 46 ellenséges harckocsit, 4 rohamlöveget, 28 páncéltörő löveget, 15 gyalogsági löveget és aknavetőt valamint 26 páncéltörő puskát semmisítettünk meg. Veszteségeink nyolc harckocsi (hat kiégett és hátramaradt, kettőt a karbantartók semmisítettek meg) – minden veszteség az ellenséges harci tevékenység következményeként lépett fel.”

A műszaki megbízhatatlanság és a keleti fronton mutatkozó magas veszteségi arány hatására november 1-én Hitler elrendelte, hogy 60 motor és meghajtórendszer nélküli Panthert azonnal küldjenek a leningrádi frontra, hogy ott beássák őket. November 5. és 25. között hatvan működőképes Párducot indítottak útnak az Észak Hadseregcsoport (Heres Gruppe Nord) irányába. November 30-án az L. Armee-Korps jelentette, hogy 9. és a 10. Lufftwaffe-Felddivision (Luftwaffe táborihadosztály: a légierő földi erőit magába foglaló hadosztály) kötelékébe rendelt hatvan Panthert egyik Panther-Abetilungjából átvezényelt személyzettel kívánja ellátni. A Panthereket hármasával ásták be mintegy 1000-1500 méteres távolságra egymástól – az „acélerődök” szükség esetén egymást kölcsönösen támogatták. Ha egy Párducot taktikai okokból magányosan ástak be, rendszerint páncéltörő és gyalogsági támogatást is rendeltek hozzá. A két hadosztály 10 legjobb állapotban lévő Párducából egy tartalék szakaszt hoztak létre, amely az arcvonal mögött állomásozva várta a bevetési parancsot.
Az I./Pz.Rgt.29-et választották ki arra, hogy személyi állományt biztosítson ezeknek a Panthereknek. A hatvan főt számláló osztag december 19-én érkezett meg a leningrádi frontszakaszra. A december 26-án kelt parancs szerint 28-áig az összes mozgásképes Párducot, mint hadtesttartalékot a I./Pz.Rgt.29 alá kell rendelni. A mozgásképtelen és a beásott harckocsik továbbra is a két Luftwaffe-hadosztály alárendeltségében maradtak.
1943 novemberében két újabb Párduc-osztály érkezett a keleti hadszíntérre: a I./Pz.Rgt.1 76 páncélossal (17 harckocsi századonként a szokásos 22 helyett) és a I./SS-Pz.Rgt.1 96 harckocsival. Mindkét alakulat az „anyahadosztályuk” alárendeltségében harcolt (1. Panzer Division; 1. SS-Panzer Division LAH)

Az újjáépítési program lassúsága, valamint a HL230 P30 motorok hibája miatt 1943-ban már csak egy Pantherrel felszerelt páncélososztályt tudtak a frontra küldeni: a I./Pz.Rgt. 31-et csökkentett mennyiségű harckocsival (76 darab Panther: 17 harckocsi századonként a szokásos 22 helyett). 1943. december 31-én a I./Pz.Rgt. 31-nek kilenc bevethető és harmincnégy javítás alatt álló harckocsija volt, harminchármat pedig végképp leírtak.
31 Párducot küldtek utánpótlásként a I./Pz.Rgt. 15-höz november elején; további 16 Panther érkezett a I./Pz.Rgt. 1 veszteségeinek pótlására december utolsó napjaiban.
Nem számítva a leningrádi frontra küldött hatvan Párducot, összesen 841 Panther érkezett a keleti arcvonalra 1943 folyamán. Az év utolsó napját 217 Párduc „élte meg”, amelyek közül csupán 80 volt bevethető állapotban. Az év végéig 624 harckocsi veszett oda: a leszállított állomány 74 százaléka.
December 5. és 11. között 76 Párducot indítottak útnak kelet felé, hogy feltöltsék velük a második páncélosezred első osztályát (I./Pz.Rgt. 2). Ezek azonban további 94 más páncélososztályok utánpótlásának szánt Pantherrel egyetemben csak 1944 januárjában értek el alakulatukhoz.
1944. március 5-én Guderian vezérezredes a páncélos fegyvernem főszemlélője (Generalinspekteur der Panzertruppen) az alábbi jelentést tette:
„A páncélososztályoktól érkezett legutóbbi jelentések szerint néhány apróbb hibát leszámítva a Panther harckocsi harcéretté vált. Például 1944. február 22-én az első páncéloshadosztály jelentette: >Jelenlegi formájában a Panther harcérett típus. Messze felülmúlja a T-34-est. Szinte minden korábbi probléma megoldódott. Ez a páncélos kiemelkedő fegyverezettel, páncélzattal, terepjáró képességgel és sebességgel bír. Ez idő tájt a motor élettartama 700-1000 kilométer között van. A motorhibák gyakorisága csökkent. A meghajtórendszer meghibásodása sem fordult elő többé. A kormánymű és a sebesség váltó is elfogadhatóan működik.<„

Miután az oroszok sikeresen áttörték német vonalakat 1944 júliusában, a németek sebtében felállítottak tizennégy páncélos dandárt (Panzer-Brigade). Ezek közül hetet irányítottak a keleti frontra, hetet pedig Franciaországba vezényeltek. A páncélos dandárok Párduc-osztályait (Panther-Abteilungen) 101-től 110-ig számozták.

1944 augusztusában a Szövetségesek bombázó hadjárata éreztetetni kezdte hatását a harckocsigyártásban: a Panther termelési üteme visszaesett. A rendelkezésre álló Párducok számát a súlyos harctéri veszteségek tovább csökkentették, aminek következtében a hadrend is átszervezésre került: az alakulatonkénti harckocsilétszámot csökkentették. Például a I./Pz.Rgt.10 négy teljes Panther-század helyett csak három Párduccal rendelkezett a törzsben (Abetilung Stab) és 17 Pz.Kpfw. V-össel a második és a negyedik században. A Luftwaffe kötelékébe tartozó, de a Heer parancsnoksága alatt álló I./Pz.Rgt. Hermann Göring törzsét négy, négy századát pedig 14-14 Párduccal szerelték fel. A 6., a 11., a 24. valamint a 130. páncélosezredek első osztályai szintén eszerint a hadrend szerint szerelték fel. A négy páncélososztály hatvan harckocsiját az éjszakai harchoz szükséges infraberendezésekkel is ellátták. A csapatpróbák során azonban számos probléma merült fel, így ezeket az eszközöket visszavonták, mielőtt az alakulatokat a frontra vezényelték volna.
A nyugati offenzívák (Wacht am Rhein; Nordwind) kudarcát követően a Wehrmacht nyolc páncélos hadosztályát (1. SS-Pz.Div., 2. SS-Pz.Div.; 9. SS-Pz.Div., 10. SS-Pz.Div., 12. SS-Pz.Div., 21. Pz.Div., 25. Pz.Gr.Div., Führer Gr.Div.) összesen 271 Panther harckocsival együtt 1945 februárja során keletre vezényelték át.

A kezdeti nehézségek és a harckocsik kis száma következtében a Panther ritka jószágnak számított a keleti hadszíntéren. Ez némileg javult 1944 nyarára-őszére. Az egész keleti frontra vetítve a legmagasabb bevethető Párduc-mennyiség 522 volt (1944. szeptember 15.), ami elenyésző a T-34-esek, KV I-esek, JS 122-esek (IS-2) valamint M4-es Shermanok ezreivel szemben, amik a Vörös Hadsereg páncélos fegyverzetének döntő részét alkották.
Mindezek ellenére a Pantherek még mindig értek el helyi sikereket, amit az alábbi harctéri jelentés is igazol:

„Harctéri jelentés a Wilkowischken közelében 1944. augusztus 9. és 11. között zajlott harcokról. Oberfeldwebel Heinz Bergmann; 4. Kompanie/Panzer-Regiment 26.

(.) Az ellenség elérte Wilkowischkent. Ellenintézkedést kezdeményeztünk. 1944. augusztus 8.-9. éjjelén nehéz harckocsik, tüzérség, lövészek és gránátosok, valamint légvédelmi egységek indultak útnak az Ebenrode-Eydtkau-Wirballen útvonalon, hogy elérjék a gyülekezési körzetet. A keleti front legjobb hadosztályát, a Grossdeutscheland hadosztályt csatolt alakulataival együtt szintén harcba vetették. Küldetésük az volt, hogy a fronton keletkezett kis dudort visszanyomják, és visszafoglalják Wilkowischkent.
A gyülekezési körzet nyugodt volt a hajnal fényében. A katonai nagyság és erő gigantikus portréja látszott kirajzolódni a terepen. Pontosan a támadás órájában a motorok felbőgtek, és morajuk megtörte a reggel csendjét. Mint egy lavina, a támadóék úgy hömpölygött az ellenség vonalai felé, és áttörte azt. Őket szorosan követték a támadás mindent elsöprő szellemével áthatott gránátosok és lövészek. Az ellenség is magához tért tüzérségi és aknagránátok százait küldve ellenünk. Ellenséges csatarepülők több hullámban próbáltak megálljt parancsolni. Robbanások, mint föld-szökőkutak, úgy törtek az ég felé. A viskók, ahová az ellenség fedezékbe vonult, füst és lángtengerré változtak. A páncélos ék megállíthatatlanul nyomult Wilkowischken felé lövegállásokon, erődítéseken áttörve. Gyakran ember ember elleni harcban ütköztek meg gránátosaink és lövészeink a kemény és kitartó ellenséggel. Déltájban a város a kezünkre került. A csatamező ádáz harc nyomait mutatta. Az ellenség nagy mennyiségű ember- és hadianyagot vesztett. Védelmi állásokat hoztunk létre a város körül.

A város délkeleti határában két Párduc védelmi pozíciót vett fel. Szovjet harckocsikról érkezett jelentés. Kevesebb, mint fél órával később négy orosz harckocsi közeledett a város felé délkeleti irányból. Azonnal észrevették őket, de még túl távol voltak. Eltűntek egy kisebb völgyben. Előbukkannak még? – hangzott a kérdés. Egy kicsit balrább mind a négy előtűnt vonal alakzatban, mintegy 1300 méteres távolságban. Amint teljesen láthatóvá váltak, a védők tüzet nyitottak. Öt lövés dördült gyorsan egymás után, és három füstoszlop szállt az ég felé. A negyedik szerencsés volt, és egy jobb fordulattal eltűnt fák között. Ez csak a támadóék hegye volt? Jön még több is vagy csak felderítők voltak? -hangzottak ismét a kérdések. A parancsnokok szemei a terepet pásztázták. Nem szúrt szemet semmi.
Az alkony gyorsan sötétbe borította a tájat. Mit hoz a holnap? Ellentámadnak az oroszok és visszafoglalják a várost?- járt a fejekben. A parancsnok úgy határozott, hogy tüzelőállást váltanak a jobb kilövési lehetőség érdekében. Reggel az egyik Panthert visszahívták feltöltésre, míg a másikra maradt a teljes arcvonal-szakasz védelme.
A hajnal rég elmúlt, és már senki sem számított aznap támadásra, amikor a völgyből tizennégy orosz harckocsi gyalogsággal a hátán nyomult a frontszakaszt védő Párduc felé. A töltő épp a dolgát végezte a harckocsitól távol, mikor az ellenség gránátjai fedezékbe kényszeríttették. Ez tovább súlyosbította a helyzetet. A vezető vette át a helyét, és ezer méterről tüzet nyitottak az ellenségre. Lövés lövést követett. Az ellenség 600 méterre közelítette meg őket, majd hirtelen jobb fordulatot véve eltűntek a terep egyik mélyedésében. Négy ellenséges páncélos maradt hátra füstölgő roncsként. Azonnal rádión riasztották a tőlük északabbra elhelyezkedő védőket. Ők sikeresen megsemmisítettek hatot a megmaradt tíz páncélosból. A maradék őrült menekülésbe kezdett. Egy hátulról ért támadást visszavertünk komoly veszteséget okozva az ellenségnek.
A védekező Párduc ismét tüzelőállást váltott. Egy órával később a másik feltöltött Panther is visszatért védelmi állást foglalva. Az ellenség nem adta fel tervét, hogy betörjön a városba. A délután folyamán egy zászlóaljnyi gyalogság négy SU rohamlöveg által támogatva, kihasználva a kukoricatáblák takarását, kétszer is megpróbált délkelet felől betörni a városba. Mindkét kísérletet visszaverték a Párducok, és mind a négy támogató rohamlöveget kilőtték.
A várost dél-délkeleti irányból védő két Párduc sikeresen visszavert két harckocsi- és két gyalogsági rohamot. Az ellenség tizenegy páncélost veszített, és élőerő tekintetében is súlyos veszteségeket szenvedett.”
Egy másik eset, amely szintén a Párducok kiválóságát bizonyítja, a Siedlce környéki csatában történt 1944. július 28-29-én. A Wiking SS-hadosztály páncélosezredének második osztálya (II/SS-Pz.Rgt.5) 107 ellenséges páncélost semmisített meg, köztük T-34-eseket, Valentinokat és Shermaneket, miközben csupán hat harckocsit vesztett (egy Pz.Kpfw. IV-est és öt Panthert).

Érdekességként fontos megemlíteni a tényt, hogy a Magyar Királyi Honvédség is rendelkezett Panther harckocsikkal. A romló hadi helyzet, és magyar páncéloserők hadfelszerelésének gyenge minősége miatt 1944. június 10-én megállapodás született a Honvédség német technikára történő átfegyverzéséről. A megállapodás értelmében augusztus folyamán a németek öt Panthert át is adtak a honvédségnek. Az öt harckocsit az Észak-Erdélyben harcoló 2. honvéd páncélososztály 3. páncélosezredének első zászlóaljába tartozó 2. század kapta. A magyar Párducok jól harcoltak: a tordai csatában (1944. szeptember 15. -október 6.) 11 ellenséges harckocsit, 17 páncéltörő löveget, mintegy 20 géppuskafészket és egy sorozatvetőt semmisítettek meg, valamint zsákmányoltak kilenc géppuskát, öt páncéltörő puskát és 32 puskát. Szeptember 24-ére az öt Párducból már csak kettő volt bevethető állapotban. Novemberre mind az öt Párduc odaveszett, de addigra az általuk kilőtt páncélosok száma elérte a 17-et.

Január elsején 27 darabPz.Kpfw. IV Ausf. H társaságában újabb két Panther érkezett utánpótlásként az alakulathoz. Január 16-ára ebből már csak egy volt harcképes. Négy nappal később a 2. páncéloshadosztály harccsoportjának – 26 bevethető Pz.Kpfw. IV mellett – két harcképtelen Párduca volt. Február 16-án az alakulat egyetlen bevethető Pantherrel rendelkezett. 1945. március 10-ére már egyetlen használható Panther harckocsi sem maradt.

A Párducok az itáliai fronton is fontos szerepet játszottak. Az első Pantherek az I.Abteilung/SS-Panzer-Regiment 1-el érkeztek Olaszföldre 1943 augusztusában (1. SS-Panzer Division „Leibstandarte Adolf Hitler”). Az alakulattal érkező 71 Panter Ausf. D nem vett részt ütközetben, és októberben visszaküldték Németországba. A L.A.H. SS-hadosztály Itáliában játszott szerepe csupán arra korlátozódott, hogy Olaszországot megakadályozza az átállásban. Az első harcokban is résztvevő Párduc-alakulat a I.Abteilung/Panzer-Regiment 4. Az alakulatot 1944 februárjában irányították az anzioi hídfő felszámolására, állományában 74 Párduccal (többségében Ausf. A változatúak voltak, de akadt köztük néhány Ausf. D is). A németek támadásait a szövetségesek rendre visszaverték haditengerészetük tűztámogatásával.
A második jelentősebb támadás (május 22.) előtt három nappal I./Pz.Rgt. 4-nek 62 bevethető Panther harckocsija volt. Az alábbi részlet az alakulat 4. századának hadinaplójából jól szemlélteti a harcok intenzitását:
„Május 23-án hajnali 3:55-kor a századparancsnok riadóztatta a századot. 4:45-kor három Panther (401, 414 és 431) hagyta el a gyülekezési körzetet. Őket további négy követte (421, 422, 423 és 433), amint befejezték az üzemanyag-feltöltést. Ezt nem tudtuk időben befejezni, mivel az üzemanyag 200 literes hordókban érkezett, és csupán egy üzemanyagpumpánk volt. 5:15-kor az előrement három Párduc kénytelen volt pozíciót váltani az erős tüzérségi tűz miatt.

Az ellenséges harckocsik és gyalogág 10:30-kor lendültek támadásba. Parancs szerint az ellenséget oldalba kellett támadni. Az arra vezető utat az ellenség erős zárótűz alá vette. A lőporfüsttől és a mesterséges ködtől szinte lehetetlen volt megtalálni az utat. Az akadályokon átjutva öt Párducunknak sikerült oldalba támadnia az ellenséget anélkül, hogy az ellenséges tűz következtében veszteséget szenvedtek volna. A 423 és a 431 toronyszámú Párducok műszaki okokból a harctéren ragadtak. Kelet felé visszahúzódva az ellenség elmenekült a harctérről, fegyvereit és felszerelését hátrahagyta. Az ellenség hirtelenjében indított páncélos támadását visszavertük. A 433-as toronyszámú Panthert kilőtték ebben az utolsó akcióban. A harckocsi parancsnoka meghalt, az irányzó és a töltő megsebesült.
Az ellenség összes páncélos támadását visszavertük. Összesen 28 harckocsit lőttünk ki. Kilencet a 433-as, hatot a 422-es, ötöt-ötöt a 415-ös és 414-es, hármat pedig a 401-es toronyszámú Panther lőtt ki. Mind a 28 harckocsi azonnal kiégett. További három páncélost is kilőttünk, de mivel azok nem gyulladtak ki, így nem minősülnek megsemmisültnek.”

A I./Pz.Rgt. 4 az anzioi hídfő heves csatáiban hamar „lerongyolódott”: május 26-án már csak 13 harckocsi volt bevethető a megmaradt 48-ból. Június elsejére az osztálynak már csak hat bevethető Párduca maradt.
A Párducok elvesztésének okát az alábbi 1944. június 12-én kelt szövetséges jelentés szemlélteti:
„16 Panthert vizsgáltunk meg a Hitler-vonal és Róma közötti frontszakaszon. 7-et közülük páncéltörő gránáttal lőttek ki. Részletek: négyet a torony oldalán, egyet a páncéltest oldalán, kettőt a páncéltest hátulján ért találat. A lyukak körülbelül három inch átmérőjűek, így valószínűleg 75 milliméteres Shermanektől származnak. Egy harckocsi repeszgránát-találat következtében kiégett, de műszaki problémákra utaló nyomokat is találtunk. A maradék nyolcat a személyzetük semmisített meg: teljesen kiégtek – semmi jele meghibásodásnak vagy harci sérülésnek. Zsákmányolt dokumentumok szerint megsemmisítési parancs van érvényben, amennyiben üzemanyaghiány lép fel. Véleményünk szerint semmi bizonyíték a Párducok műszaki megbízhatatlanságra.”
1944. június 14-én I./Pz.Rgt. 4-nek csupán 17 Párduca maradt, amelyből 11 volt bevethető állapotban. Május 29. és június 5. között 38 új Panthert irányítottak az alakulathoz utánpótlásként. Szeptember 18.-21. között újabb húsz Panther érkezett az egységhez. Az utolsó utánpótlást (10 Panther) 1944. október 31-én kapták. A I./Pz.Rgt. 4 (1945 februárjától I./Pz.Rgt. 26 néven) egészen a háború végéig Itáliában harcolt.

A Pantherek a nyugati hadszíntéren is jelen voltak. Az első két Párducokkal felszerelt páncélososztály, amely megütközött a Szövetségesekkel a I. Abteilung/SS-Panzer Regiment 12 és I. Abteilung/Panzer Regiment 6 volt. A D-napon az előbbinek 66 Pantherjából 65 volt harcképes állapotban, az utóbbinak pedig mind a 89 harckocsija bevethető volt. Június 7-én 13 új Panther érkezett a I./SS-Pz.Rgt.12 állományába, hogy az előírásoknak megfelelő (79 páncélos) erővel rendelkezzen. Július elejéig további négy Panther-osztály érkezett Normandiába, hogy felvegye a harcot az inváziós erőkkel.

Június 28-án kelt jelentésében Guderian vezérezredes így összegezte a normandiai tapasztalatokat:
„A Pz.Kpfw. IV, V és VI típusok sikeresnek bizonyultak. A Pantherek azonban úgy tűnik, könnyen kigyulladnak. A Pantherek motorjának élettartama (1400-1500 kilométer) jelentősen meghaladja az erőátviteli rendszer élettartalmát. Az erőátviteli rendszer problémájára sürgősen megoldást kell találni. A Schürzenek tartóit meg kell erősíteni magakadályozandó azt, hogy a normandiai sövényekbe akadva leszakadjanak. A csapatoknak sürgősen szüksége van a motortér nyílásait takaró páncéllemezekre a vadász-bombázók támadásainak kivédésére. (.)”

Július 8-áig 112 Panther semmisült meg a normandiai harcokban. Július 27-ére ez a szám csupán 19-cel nőtt. A britek megvizsgálták a június 6. és augusztus 7. között a csatamezőn hátrahagyott Párducokat. Összesen 82 harckocsit vizsgáltak meg: ebből 36-ot páncéltörő gránáttal lőttek ki; hetet kumulatív gránáttal (valószínűleg Bazooka vagy PIAT találat érte őket); hetet tüzérségi gránátok iktattak ki; hatot vadászbombázok lőttek ki rakétákkal, kettőt gépágyúval; hatot a személyzet robbantott fel; hármat műszaki okok miatt, 13-at ismeretlen okból hagytak hátra.
Az első Normandiába indított Panther-utánpótlás június 28-án hagyta el Németországot. A küldemény címzettje a Panzer-Lehr hadosztály kötelékében harcoló I./Pz.Rgt.6 volt. További 24 Panther indult nyugtnak augusztus 2. és 7. között nyolc-nyolc harckocsit juttatva a I./Pz.Rgt.6, a I./SS-Pz.Rgt.12 valamint a I./SS-Pz.Rgt. 9 osztályoknak. Augusztus 6-án kelt parancs utánpótlási célra felszabadította a korábban a Mailly-le-Campbe kiképzés céljából szállított 73 Panthert. A Szövetségesek előrenyomulását azonban ez sem tudta megállítani, így az OKH további egységeket vezényelt Franciaországba. Július végén vetették harcba a 116. páncéloshadosztály kötelékében harcoló I. Abteilung/Panzer Regiment 24-ethetvenkilenc Pantherjával együtt. Ezt követte augusztus elején a 9. páncéloshadosztály kötelékében harcoló II. Abteilung/Panzer Regiment 33 hetvenkilenc Párduccal.
A brit hadsereg illetékesei augusztus 8. és 31. között újabb 96 hátrahagyott Panthert vizsgáltak meg. 11-et páncéltörő gránáttal lőttek ki; egyet kumulatív gránáttal, szintén egyet tüzérségi gránátok iktattak ki; kettőt vadászbombázok lőttek ki rakétákkal, egyet gépágyúval; 44-et a személyzet robbantott fel; 30 műszaki okok miatt (pl. üzemanyag hiány), hatot ismeretlen okból hagytak hátra.
Szeptemberre már csak három Párducokkal felszerelt egység maradt a nyugati fronton: a I./Pz.Rgt.24, a II./Pz.Rgt.33 és a I./Pz.Rgt.15. Ez utóbbi a dél-franciaországi partraszállást követő szövetséges manőverek akadályozásával, elhárításával volt elfoglalva. Az összes többi Panther-osztály gyakorlatilag teljesen megsemmisült a normandiai és a falaise-i katlanban vívott ádáz harcokban.

A Szövetségesek franciaországi előretörését megakadályozandó a németek a keleti front réseinek betömésére létrehozott tizennégy páncélos dandár (Pz.Brig.) felét nyugatra vezényelték. Az alábbi harctéri jelentés ezek egyikétől származik.

„Jelentés az 1944. szeptember 3.-17. közötti időszakról; Hauptmann Hanemann, a Pz.Abt. 2105 parancsnoka:
Az osztály Tirlemont körzetében gyülekezett. Innen két század vonult az ellenség Löwen és Diest közötti főútvonala ellen. Veszteségünk nem volt.
Egy páncélosszázadot öt Pantherrel, egy rohamlövegszázadot kilenc Panzer IV/70(V)-vel valamint egy páncélgránátos-századot a Theuz körül harcoló 89. gyaloghadosztályhoz csatoltak. Ezt a harccsoportot az ellenség szorításának engedve vissza kellett vonni, nehogy körülzárják őket. Két Párducot és két Panzer IV/70(V)-t üzemanyaghiány miatt fel kellett robbantani. A 89. gyaloghadosztály csupán száz liter benzint tudott biztosítani.
Ezt követően az osztály Párducait egyesével-négyesével vetették be, hogy a páncélgránátosokkal közösen tartsák a védelmi vonalat.
Limbourgnál az osztály Pantherjeit egy 8 kilométeres frontszakaszon osztották szét egyesével-négyesével úgy, hogy kb. egy kilométer volt a közöttük. A 9. páncéloshadosztálytól érkezett parancs szerint a dandárnak a hosszan elnyúló frontszakasz egy szektorát kellett védelmeznie. Az osztály rádión keresztül történő vezetése nem volt lehetséges. Az egyedül vagy párban harcoló Panthereket „Jabok” [Jagdbomber – vadász-bombázó repülőgép] vagy ellenséges harckocsik lőtték ki. Az osztály három Párduccal Eynattenbe vonult vissza, miután Limbourgnál kilenc Panthert vesztett. Ez biztosan nem következett volna be, ha a Párducok támadásra készen hátul maradnak tartalékként ahelyett, hogy a frontvonalra vezényelik őket.
Szeptember 12-én egy erősebb ellenséges harckocsi-csoportosulás támadt Eynattenre. Egyik Panther lerobbant, egy másikat pedig kilőttek. Miután a páncélgránátosok visszavonultak a megmaradt Párduc a nyugati védelmi vonal részeként ment nyugdíjba.
Szeptember 13-án, az osztály utolsó két még működőképes Pantherje (Befehls-Panther) a „Höcker-vonalban” védekezett. Ezután Rottnál ellentámadtak. Mindkét Befehls-Panther odaveszett miután kilőttek nyolc Sherman harckocsit. Egy elhagyott 8,8 centis PaK/FlaK-ot találtunk Rottnál. A személyzete elmenekült mielőtt egy lövés is dördült volna és nem találtuk őket sehol.
Szeptember 14-én négy Panthert és három Panzer IV/70(V)-t, amelyek épp csak elhagyták a javítóműhelyt kis csoportokban mobil páncéltörő lövegként vetették be a védelmi vonal egy három kilométeres szakaszán. Ugyanekkor érkezett az utasítás a 9. páncéloshadosztálytól, hogy az összes javítás alatt álló páncélost a Dürentől délnyugatra húzódó út védelmére kell vontatni. Ezek a taktikai szempontból alapvetően hibás utasítások a magasabb parancsnokságtól eredtek, és a „rendkívül kritikus helyzetre” hivatkoztak. A helyzet alapja láthatólag az volt, hogy a 9. páncéloshadosztály a dandár parancsnokát tekintette a szektor állandó parancsnokának – alárendelve a gyalogság és Luftwaffe egységeit is. Ebből kifolyólag már nem volt többé a 105. páncélos-dandár (Panzer Brigade 105) parancsnoka – az elfogadott taktikai doktrína értelmében.
Annak ellenére, hogy a meghibásodások következtében a századok sosem voltak teljesen feltöltve, lehetséges lett volna az osztályt egy páncélos harccsoportot alkotva a frontvonal mögött 1-3 kilométernyire készenlétben tartani egy esetleges támadáshoz.
Mostanáig összesen 43 Sherman harckocsit lőtt ki az osztály. Jelenleg hat Párduc, egy Panzer IV/70(V) és egy Flakpanzer IV van bevethető állapotban. Nyolc Panther valamint öt Panzer IV/70(V) áll javítás alatt. Sürgősen szükségünk van két Befehls-Pantherre.”

A jelentés többek között bizonyítékot jelent arra a gyakorlatra, miszerint a páncélos alakulatok harckocsihiányát vadászpáncélosokkal illetve rohamlövegekkel pótolták. Feltehetőleg nem véletlen kerültek ehhez az alakulathoz a Panzer IV/70(V)-k, hiszen a típus ugyanazt a lőszert használta, mint a Párduc – lövegét a Kw.K. 42-esből alakították ki. Ez logisztikai szempontból számos előnnyel járt.

A Panzer Brigade 106 kivételével a mind a hat nyugatra vezényelt dandárt feloszlatták, és alakulataikat a már meglévő páncélos-, és páncélgránátos hadosztályokhoz osztották be. Kilencven Panthert szállítottak utánpótlásként nyugatra szeptember 16. és október 4. között. A II./Pz.Rgt. 33 negyvenet, a I./SS-Pz.Rgt. 9 valamint a I./Pz.Rgt. 24 húszat-húszat kapott. A I./Pz.Rgt. 15-nek tíz Párducot szállítottak.
Októberben megkezdődött a felkészülés egy nagy nyugati offenzívára. Az ipart érő folyamatos bombatámadások miatt a harckocsi- és hadianyag-termelés akadozott, miközben a kétfrontossá vált háború egyre többet követelt belőlük. A problémát csak úgy tudták enyhíteni, hogy csökkentették a hadrendben előírt osztályonkénti harckocsiszámot. A I./SS-Pz.Rgt. 1, a I./SS-Pz.Rgt. 12 és a II./Pz.Rgt. 130 két századdal, századonként 17 Panther harckocsival, valamint négy Befehls-Pantherrel rendelkezett, vagyis összesen 38 páncélosból állt állományuk. A II./Pz.Rgt. 33, a I./Pz.Rgt.3, a I./Pz.Rgt.16, a I./SS-Pz.Rgt. 2 valamint I./SS-Pz.Rgt. 9 négy, egyenként 14 Párducból álló századdal, vagyis a négy Befehls-Panthert is beleszámítva összesen 60 páncélossal rendelkezett.
Külön érdemes megemlíteni a 150. páncélos dandárt (Panzer Brigade 150), amely különleges küldetést teljesített. Az volt a feladata, hogy amerikai egységnek álcázva épségben elfoglalja a Meuse folyó hídjait, valamint hogy zavart keltsen az ellenség soraiban. Ehhez az akcióhoz azonban nem rendelkeztek elegendő amerikai hadfelszereléssel, így saját járműveiket „alakították” azzá. Öt Panther harckocsit alakítottak át olymódon, hogy az amerikai M10 típusú páncélvadászokra hasonlítsanak. A kupolájukat eltávolították, és tornyukra illetve a páncéltestre acéllemezeket hegesztettek. A járműveket olajzöldre festették, felségjelül pedig fehér csillagot kaptak. Az akció nem igazán volt sikeres: viszonylag hamar felfedezték őket. Mind az öt „Ersatz Panther M10” odaveszett.

A nyugati offenzívában bevetni szándékozott alakulatok októbertől decemberig elsőbbséget élveztek a Párduc-szállítások terén. A rendelkezésre álló Pantherek száma az alábbiak szerint alakult a támadást megelőző napokban:

* Ezek a Panthereket utánpótlásként küldték december 12-én, és még úton voltak az offenzíva kezdetekor.
** Ezeket a Párducokat úgy alakították át, hogy sziluettjük az amerikai M10-esre hasonlítson. (Ersatz Panther M10)

Az ardenneki offenzíva kezdetét megelőző napon (1944. december 15.) összesen 471 Panther állomásozott a nyugati fronton, amelyek közül 336, azaz a teljes mennyiség 71 százaléka volt bevethető állapotban. A Nyugaton állomásozó Pz.Kpfw. V-ösök száma december 30-ára 451-re csökkent, amelyből 336 volt harcképes állapotban (53%). Ezek közül is csupán 140 szolgált azoknál az alakulatoknál, amelyek részt vettek az offenzívában. Ezek az egységek jelentős veszteségeket szenvedtek, mint ahogy azt a visszavonulást követően, január 15-én kelt jelentés is tükrözi:

A brit hadsereg az ardenneki „dudor” északi pereménél negyvenhét 1944. december 17. és 1945. január 16. között hátrahagyott Párducot vizsgált meg. Azt tapasztalták, hogy háromnak légitámadás, tizenhatnak páncéltörő gránát, háromnak repeszgránát okozta vesztét. Tizet felrobbantottak; tizet hátrahagytak feltehetőleg műszaki okok miatt, ötöt pedig ismeretlen okból.
A fent említett páncélososztályokon kívül továbbiakat is nyugatra irányítottak december vége felé:

* Ezek a Panthereket utánpótlásként küldték, és még úton voltak a jelzett időpontokban.
** Ezeket az utánpótlásnak szánt Panthereket január 6. és 10. között szállítottak le.

A nyugati offenzívák (Wacht am Rhein; Nordwind) kudarcát követően az OKW figyelme ismét keletre irányult, ahol a Vörös Hadsereg már Poroszország és Ausztria határait fenyegette. A Wehrmacht nyolc páncélos hadosztályát (1. SS-Pz.Div., 2. SS-Pz.Div.; 9. SS-Pz.Div., 10. SS-Pz.Div., 12. SS-Pz.Div., 21. Pz.Div., 25. Pz.Gr.Div., Führer Gr.Div.) összesen 271 Panther harckocsival együtt 1945 februárja során keletre vezényelték át. Csupán öt Panther-abteilung maradt nyugaton „anyahadosztályaikkal” (Pz.Lehr, 2., 9., 11. és 116. Pz.Div.) együtt. 1945 februárjának folyamán csupán egyszer érkezett Panther utánpótlás az egész nyugati hadszíntérre: a Panzer-Lehr hadosztály páncélosezredének első osztálya (I./Pz.Rgt. 130) kapott 31 Párducot.
1945. március 15-én csupán 117 Párduc állt szembe a Szövetségesek hatalmas haderejével, és közülük is csupán 49 volt bevethető állapotban.

Március 24-ét követően a teljes nyugati hadszíntérre csupán 63 Panther érkezett utánpótlásként a kapituláció napjáig. A kiképző és a tartalékos alakulatok állományában további 189 Párduc teljesített szolgálatot 1945. március elsején. A fejlesztő-tesztelő létesítmények is rendelkeztek néhány Pantherrel. Ezek nagy részét is harcba vetették a háború utolsó napjaiban, hogy a helyi védelmet erősítsék.

A háború utolsó hónapjaiban a brit és az amerikai sajtó egyre többet kezdett cikkezni arról, hogy az amerikai hadfelszerelés nem olyan jó, mint a német. Miután ez D.W. Eisenhower tábornoknak, a szövetséges csapatok főparancsnokának fülébe jutott, elhatározta, hogy utána jár a dolognak: arra utasította az amerikai 2. páncéloshadosztály (2nd Armored Division) parancsnokát, hogy készítsen felmérést az alakulat katonáinak körében, és jelentse azt a Hadügyminisztériumnak. A március 20-ára elkészült jelentés az alábbi címmel került Eisenhower asztalára: „A 2. páncéloshadosztály tiszti és legénységi állományának személyes véleménye a német harcjárművekről és hadfelszerelésről az amerikaiakhoz mérve.” Az alábbiakban ennek a jelentésnek a Panther harckocsira vonatkozó részletei olvashatóak. A háború során az amerikaiak a britektől átvett nevezéktant általánosan alkalmazták a német páncélosokra: eszerint a Mark V jelölte a Panthert, Mark VI a Tiger nehézharckocsikat, a Mark IV pedig német páncélos erők gerincét alkotó Pz.Kpfw. IV-es típusra utalt.

Cpl. Everette J. Harris, irányzó:
„Egy Mark V-ös tűnt fel a látómezőnkben, és úgy ezer yardnyira [914,4 méter- RB] tőlünk megállt. Rálőttem, de nem talált. Egy jobb fordulatot véve behajtott az ötven yardnyira [45,7 méter- RB] lévő erdőbe, így nem tudtam leadni második lövést. A lőpor miatt, amit a fritzek használnak; rádlőhetnek, de nagyon nehéz őket észrevenni, mivel olyan kicsi a füst és a villanás. Amikor mi sütjük el a 76 milliméteresünket, olyan nagy a füst és a torkolati tűz, hogy igen nehezen lehet csak látni, hogy elértünk-e találatot vagy sem – hacsak nem nagy távolságra lövünk.”
Sgt. Rains M. Robbins, harckocsi parancsnok és Cpl. Walter McGrail, vezető:
„Amióta ezzel a hadosztállyal partra szálltunk Franciaországban, számtalan kilőtt és kiégett harckocsit láttunk, melyben amerikaiak tucatjai vesztek oda – véleményünk szerint azért, mert harckocsiink gyengék. Természetesen figyelembe kell vennünk a tényt, hogy a háború jelenlegi szakaszában rendszerint a németek adják le az első lövést. Általánosan elterjedt vélemény azonban, hogy a német Mark V-ös gyorsabb nálunk, jobban manőverezik, nagyobb a tűzereje, ráadásul nehezebb páncélzat védi.”
Capt. Henry W. Johnson, a 66. páncélosezred F századának parancsnoka:
„A Mark V és Mark VI harckocsik szélesebb lánctalpa jobb manőverező képességet biztosít számukra sáros vagy hófedte terepen, mint a mi Sherman tankjaink keskeny lánctalpai. A tábori körülmények között kiszélesített Sherman lánctalpak sokat segítenek ugyan, de nem befolyásolják számottevően a német Mark V és Mark VI harckocsik e téren mutatkozó előnyét.
 Az a véleményem, hogy az ellenséges Mark V és Mark VI páncélosok manőverező-képesség terén messze felülmúlják a mi Shermanjainkat.
A magas torkolati kezdősebességű lövegjeikkel a németek messze túltesznek a Sherman tankokon. Láttam, hogyan lőtték ki a tankjainkat ezer yardról [914,4 méter- RB], ugyanakkor nincs tudomásom róla, hogy egy Sherman valaha is kilőtt volna egy Mark V-öst, vagy egy Mark VI-ost 300 yardnál [274,3 méter- RB] messzebbről. Ezenfelül meggyőződésem, hogy a megsemmisült német harckocsik döntő többségét légi támogatással semmisítették meg, vagy egyszerűen hátrahagyták – talán épp a légitámadás következményeként. Másfelől viszont a mi veszteségeink 85%-át ellenséges önjáró lövegek, harckocsik és páncéltörő ágyúk okozták. Véleményem szerint a német harckocsik hosszú csövű 75 és 88 milliméteres lövegjei messze jobbak a mi alacsony kezdősebességű 75 és 76 milliméteres ágyúinknál.
A Shermanek sziluettje olyan magas, hogy könnyen ki lehet őket szúrni akár 2000-3500 yardos [1830-3200 méter- RB] távolságból is. A Shermanok kialakítása sokkal függőlegesebb, mint a német Mark V és Mark VI harckocsiké. Csupán elvétve láttam Sherman orráról vagy tornyáról lövedéket lepattanni. A Mark V és Mark VI német harckocsik kialakítása messzemenően felülmúlja a mi Shermanjainkét.
A németek füstmentes lőport használnak, ami jelentősen megnehezíti, hogy kiszúrjuk őket, ha rejtekhelyről lőnek ránk; ugyanakkor a mi lövegeink tüzét könnyen észreveheti a figyelmes ellenség – akár nagy távolságból is. A Mark V és Mark VI nehéz páncéllemezei könnyen állják a lövéseinket, míg a mi páncélzatunkat könnyedén áttörik nagy teljesítményű lövegeikkel.
Általánosan azt mondhatom, hogy Shermanjaink többé-kevésbé felvehetik a versenyt a Mark III-as és Mark IV-es harckocsikkal, de a Mark V-ösök és Mark VI-osok külön kategóriát jelentenek, jobb kialakításuknak, nehezebb páncélzatuknak, jobb manőverező-képességüknek, messze jobb lövegeiknek és irányzékaiknak, valamint a kiváló muníciónak köszönhetően.”
Tac 5 George C. Maurer, irányzó:
„Nemrégiben történt Németországban, Krefeldtől északra. Tempósan haladtunk előre, amikor a szakaszvezető – akinek történetesen én voltam az irányzója – egy „fritz tankot” vett észre. Távolról egy Mark V-ösnek vélte. Adtam neki kettőt úgy 750 yardról [658,8 méter- RB], ő is küldött nekünk kettőt a homlokpáncélzatunkon át. Azt kell gondoljam, hogy ez elég bizonyíték volt arra, hogy nekik jobb harckocsijuk van – a lövegről már nem is beszélve!”
Tec. 5 M.L. Hall:
„A belgiumi Rumainnál vívott csatában láttam, amint a századparancsnok harckocsija mintegy 600 yardról [548,6 méter- RB] rálő egy Mark V-ösre. Minden lövése lepattant a homlokpáncélzatról. Ugyanezen a reggelen néhány harckocsinkat a páncélzatuk legvastagabb pontját átlőve semmisítették meg.”

Sgt. Chester J. Marczak:
„A németek nagy kezdősebességű lövegjeikkel és feljavított gránátjaikkal át tudják törni a legvastagabb páncélzatunkat is. Abból a távolságból, ahonnét nekünk öngyilkosság volna tüzet nyitni, ők kilőnek minket. Amire szükségünk van: erősebb páncélzat, nem feltétlenül nagyobb, de magasabb kezdősebességű löveg, fokozott teljesítményű lőszerek és olyan megoldások, amik képessé tesznek minket gyorsabb manőverezésre és élesebb fordulásra. Sokszor láttam már, hogy a légierőt hívták a szétszórt harckocsik elintézésére, mintsem hogy hagyják páncélosainkat lemészárolni. Mindannyian tudjuk, hogy a német harckocsik messzemenően jobbak bármihez képest, amit mi harcba tudnánk vetni. Kisebb területen képesek megfordulni, mint a saját hosszuk. Hogy tudnánk oldalba kapni őket, ha csak annyit kell tenniük, hogy fordulnak egyet és felénk tartják homlokpáncélzatukat? A homlokpáncélzatuk gyakorlatilag sebezhetetlen a mi 75-öseinkkel szemben, hacsak nem kerülünk kivételesen közel hozzájuk – és ők persze sosem engednek olyan közel. Van egy jó tankunk – parádézni és gyakorlatozni – de ütközetben csupán potenciális koporsó. Én tudom! Égve hagytam el őket miután a németek első néhány lövése áttörte a legvastagabb páncélzatunkat.”
Sgt. Leo Anderson:
„Néhány dolog, amit a csatákban láttam, felkavaró és megrázó volt minden harckocsizó számára. Sokszor láttam, ahogy a páncélosaink harcba keveredtek a német harckocsikkal. Alaposan elvertek minket! Lövegjeik és páncélzatuk messze jobb, mint a mienk. Egy konkrét esetben, a németországi Wurselentől északra épp a célunk felé tartottunk, amikor német páncélosok tüzet nyitottak ránk. Egyszer csak két Mark V-öst fedeztünk fel mintegy 2800-3000 yardra [2560-2743 méter- RB]. Ekkor páncél-vadászaink és harckocsiink tüzet nyitottak rájuk. Az irányzók pontosan céloztak, de lövegeinknek nem volt elég ereje, hogy kilőjék őket. Láttam, ahogy páncélvadászaink és önjáró lövegeink közvetlen találatot érnek el, de gránátjaik lepattantak a fritzekről. A fritzek lövegei persze nem hibáztak: három páncélvadászt és egy Shermant lőttek ki 2800-3000 yardról. Ha olyan jó tankjaink lettek volna, mint a németeknek, esélyük sem lett volna.”
Sgt. Francis W. Baker, harckocsi parancsnok
„1944. november 20-ának reggelén, egy 76 milliméteres löveggel felfegyverzett Sherman harckocsi parancsnoka voltam. A németek gyalogsági ellentámadást indítottak, amelyet legalább három Mark V-ös támogatott. Utasítottam az irányzómat, hogy lőjön a legközelebbi célpontra – ami úgy 800 yardnyira [731,5 méter- RB] lehetett tőlünk- és ő oldalba kapta úgy, hogy tisztán láttam. Meglepetéssel és rettegéssel tapasztaltam, hogy a lövedék lepattant az oldaláról. Az irányzóm hat lövést adott le a harckocsi különböző pontjaira: a toronytól a lánctalpakig. A német páncélos gondolván, hogy valószínűleg páncélvadász támogatásunk is van, visszavonult. Teljesen ledöbbentett, amikor mozogni láttam azt követően, hogy hétszer eltaláltuk lövegünkkel. Ugyanekkor egy 90 milliméteres páncélvadász [M36 – RB] jelent meg a jobbunkon, ezt a parancsnoknak jeleztem, ő erre a tank felé fordult. Egy jól irányzott lövéssel lángba borította. Majd a tornyot balra fordítva egy másikat is eltrafált.”
2nd Lt. Frank Seydel Jr., szakaszvezető:
„Március 3-án Bosinghovennél mintegy 600 yardról [548,6 méter- RB] tűz alá vettem két német Mark V Panther harckocsit. Először egy páncéltörő gránátot lőttem rá a 76 milliméteresből. Láttam, ahogy a lövedék eltalálja a célt és lepattan a levegőbe! Újra lőttem úgy 500 yardról [457 méter- RB] és újabb találatot értem el; miután még tízet belelőttem páncéltörőből és repeszből vegyesen – a német páncélos égve maradt hátra. Ez az élmény bebizonyította számomra, hogy a németek páncéllemezeinek minősége felülmúlják a miénket, de a toronyforgató mechanizmusuk gyengébb. Azért mondom ezt, mert amíg a fenti események zajlottak, visszavonulóban voltam, hogy jobb pozíciót vehessek fel – az ellenség gránátjai mind elénk csapódtak be.”
Sgt. Ameth Anderson, harckocsi parancsnok:
„Harckocsiink nem rendelkeznek megfelelő páncélzattal ahhoz, hogy harcba keveredjenek vagy ellenálljanak bárminek is, hacsak nem könnyű fegyverekről van szó. Mi nem tudjuk átütni a páncélzatukat a 75 milliméteres lövegeinkkel, hacsak nem kerülünk 1000 yardnál [914,4 méter- RB] közelebb. Egyszer hat gránátomba került (repesz és páncéltörő vegyesen), hogy 1200 yardról [1097,3 méter- RB] kilőjek egy Mark V-öst. Ha erősebb fegyverzünk lett volna, akkor könnyű célpontot jelentett volna. A német harckocsik lassabbak, mint a mieink. Könnyű őket lemanőverezni, de páncélzatunk nem bírja ki fegyverzetük támadását. Füstgránátjaink viszont kiválóan használhatóak bármi ellen; úgy tapasztaltam a németek nem szeretik. Egy Mark V-öst ötször találtam el a tornyán és a homlokpáncélzatán páncéltörő gránáttal, majd további négyszer repeszgránáttal – kevesebb, mint ezer yardról [914,4 méter- RB]; végül egy füstgránát oldotta meg a problémát, amikor a lövegének tövében eltalálta.”
Sgt. Lawrence E. Gentry, harckocsi parancsnok:
„Amikor a belgiumi Celles-nél harckocsikkal ütköztünk meg, megfigyeltem 75 milliméteres lövegünk lövéseit, amint egy német Mark V-ösre tüzelt mintegy 800 yardról [731,5 méter- RB]. Láttam, amint a lövedékek lepattannak a Panther (Mark V) tornyáról; arra kényszerítve minket, hogy nehezebb fegyvereket hívjunk segítségül a támadás befejezéséhez. Amíg vártunk, a Panther 2000 yardról [1828 méter – RB] két M4 Shermant lőtt ki a harccsoportunk bal szárnyáról.”
Tec 5 John Sadlak, vezető:
„A németországi Floverichnél a 75 milliméteres löveg hatástalanak bizonyult. Három 400 yardról [365 méter – RB] kilőtt páncéltörő gránátot láttam lepattanni egy Mark V-ös homlokáról. A Mark V-ös 75 milliméterese keresztül lőtte az M4-est! Első lövése ugyanekkora távolságból áthaladt a páncéltesten megsemmisítve a harckocsit.”
Tec 4 Melvin O. Evens:
„1944. november 17-én a németországi Puffendorf közelében tanúja voltam, ahogy öt páncéltörő gránát csapódik egy Mark V-ösbe. Négy ezek közül lepattant, és csupán egy tört át. Mind az öt lövés a harckocsi oldalát érte.”
Cpl. George C. Miller:
„1944. november 17-én a németországi Puffendorf mellett 76 milliméteresemmel rálőttem egy német Mark V-ösre. A lövedék egyszerűen lepattant a homlokpáncélzatról. A távolság mintegy 800 yard [731,5 méter- RB] volt. Az ellenség visszalőtt: a lövedék a jobboldalon hatolt be, átment a meghajtó rendszeren, és a torony alatt állt meg. Ez a Mark V-ös harckocsi egy 75 milliméteres löveggel volt felfegyverezve.”

Sgt. Tohmas P. Welborn:
„1944. augusztus 5-én a francia St. Sever Calvados közelében tanúja voltam, amint egy Mark V-ös kilőtt három M4-est és három M5-öst, miközben nem kevesebb, mint tizenöt 75 milliméteres páncéltörő gránát-találat érte mintegy 700 yardról [640 méter – RB]. Mindegyik lepattant róla kivéve a tizenhatodik, amelyik végül is kivonta a forgalomból.”
Major Paul A. Bane, Jr., ExO 3rd Bn 67th Armored Regiment:
„Én a löveget tekintem a harckocsi legfontosabb jellemzőjének. Az amerikai M4-es alulfegyverzett a Mark IV-gyel (Special) szemben, melyet egy csőszájfékkel ellátott nagy kezdősebességű löveggel fegyvereztek fel. Tűzerőben a Mark V (Panther), a Mark VI (Tiger) és újabban a Tiger II (Royal) messze felülmúlja a 75 és 76 milliméteres lövegekkel felfegyverzett M4 közepes harckocsikat. Megfigyeléseim szerint harckocsiink fegyverzete nem képes áttörni a német Mark V és Mark VI páncélosok homlokpáncélzatát. Ez olyan rövid távolságok esetén is igaz, mint 300-500 yard [274-457 méter – RB]; azonban a német Mark V és Mark VI-osok 2500-3000 yardról [2286-2740 méter – RB] kilövik a mi közepes harckocsiinkat. A Ruhr folyónál végrehajtott novemberi támadás során Gerönsweiler közelében ezredünk harccsoportját többször feltartóztatta, és megállásra kényszeríttette egy vagy két nagytávolságból tüzelő Mark V-ös vagy Mark VI-os. Egy szakasznyi M4-es támadt az egyik Mark V-ösre, amelyet legalább tíz 75 és 76 milliméteres páncéltörő gránát-találat ért úgy 1500 yardról [1371 méter – RB] anélkül, hogy megsemmisítette volna. Ugyanez a Mark V-ös megsemmisített vagy harcképtelenné tett négy közepes harckocsit kevesebb, mint öt perc alatt.”
Sgt. Frederick H. Wilson, harckocsi parancsnok:
„Nekem azt tanították, hogy tankjaink sokkal mozgékonyabbak, mint a németeké. Pár napja bebizonyosodott számomra, hogy ez nem így van. A német Mark V-ös, ami sokkal nehezebb, mint a mi M4-esünk, könnyedén kerülgetett minket egy nagyobb mezőn. Éles fordulatokat és irányváltásokat végzett kisebb helyen, mint ahogy mi tehetnénk ugyanezt. A német harckocsiknak szélesebb lánctalpuk van, és nem ragadnak le olyan könnyen a sárba, mint mi.”
Cpl. Virgil Townsend, irányzó:
„Amikor a németországi Gerönsweilert támadtuk, a jobb szárnyunknál egy szakasznyi Mark V-ös foglalt tüzelőállást egy magaslaton, és kilőtte néhány harckocsinkat mintegy 3600 yardról [3292 méter – RB]. Kívül estek M4 harckocsiink 75 milliméteres lövegeinek lőtávolságán. Hogy tűz alá vegyem őket, olyannyira fel kellett emelni a lövegcsövet hogy a páncélosok kívül esetek az irányzék beosztásán. Sikeresen távol tudtuk őket tartani, de kárt nem tehettünk bennük.”
PFC Vernon M. Barnett, segédvezető/rádiós:
„Amikor parancsnokként szolgáltam Ubachnál, Németországban, két Mark V-ös nyitott tüzet ránk úgy 2000 yardról [1828 méter – RB], két páncélosunkat megsemmisítve ezzel. Láttam amint néhány M4-esünk közvetlen találatot ért el, de gránátjaik nem törtek át a németek páncélzatán. Az ellenséget visszaszorítottuk, de veszteséget nem szenvedtek.”
S/Sgt. Curtis H. Atkinson, szakaszvezető:
„Egy ütközetben szakaszom éppen célja felé haladt, mikor két Mark V-ös tüzet nyitott ránk úgy 800 yardról [731,5 méter- RB]. Első három lövésük lángba borította szakaszom három harckocsiját, és a maradék kettőt is kilőtte volna, ha nem húzunk ki gyorsan egy füstfüggönyt. Shermanem 75 milliméteresével lőttünk rá szüntelenül, de hasztalan: mindegyik lepattant az oldaláról.”

Az amerikai fegyveres erők statisztikái szerint egy Panther kilövéséhez átlagosan öt Shermant kellett feláldozni. Ez a szám a T-34-es esetén kilenc körül mozgott.
A Vörös Hadseregre is nagy benyomást tett a német páncélos. A szovjetek 1943. óta annyi működőképes Pantherre tettek szert, hogy számos kisebb alakulatot szereltek fel velük. Ilyen volt a Sztonikov hadnagy által vezetett Gárda-század is. Az egység egészen 1945 tavaszáig Párducokon harcolt. 1945 márciusában az egységnek még mindig három Panther Ausf. A-ja harcolt Prága egyik negyedében.

A Panther kiemelkedő konstrukciónak bizonyult, mint ahogy azt a fenti nyilatkoztok is bizonyítják. Minden kétséget kizárólag a Pz.Kpfw. V volt a második világháború legjobb német harckocsija, hiszen egyesítette magában mindazt, ami egy tökéletes harckocsihoz szükséges: a tűzerőt, a védelmet és a mozgékonyságot. Ez a típus jelentette egy új harckocsi-kategória alapját, amit Main Battle Tank (MBT) néven ismer a szakirodalom. A Panther megalapozta a nyugati harckocsifejlesztés új irányát. A háború után a francia DEFA cég tovább gyártotta a 7,5 centis L/71-es Kw.K. 42-es löveget, amelyet könnyű harckocsikba és páncélgépkocsikba (pl. EBR-75) építettek. Izrael állam hadserege is ezt a löveget választotta M50-es Super Shermanjaik modernizálásához. Sőt, 1949-ben az izraeli hadvezetés a Panther egy módosított változatának hazai sorozatgyártását tervezte, ez azonban nem valósult meg.
1949 és 1952 között a Franciaország által fejlesztett AMX-50 jelzésű harckocsi is szemmel láthatólag a Pz.Kpfw V-ös vonásait hordozza magán. A típus végül nem került gyártásba – Franciaország az amerikai M47-est rendszeresítette.
A Panther kiválósága ellenére számottevően nem tudta befolyásolni a háború menetét, mivel túl későn és viszonylag kis számban állt csak rendelkezésre, azonben jelentős mérföldkő volt a harckocsik fejlődésének útján.

Panther-gyárak a Harmadik Birodalomban: Nürnberg, Kassel, Duisburg, Hannover és Berlin

Típusváltozatok:

• Befehlswagen Ausf. D/A/G (Sd.Kfz.267) – Parancsnoki változatok
• Befehlswagen Ausf. D/A/G (Sd.Kfz.268) – Légi összekötő változat
• Beobachtungspanzer Panther Ausf. D – Tüzérségi megfigyelő változat
• Bergepanther (Sd.Kfz.179) – Műszaki-mentő változat
• Munitionspanzer Panther – Lőszerszállító változat
• JagdPanzerV Jagdpanter – páncélvadász változat
• Flakpanzer V Coelian – 2 db 3,7 vagy 5,5 centiméteres légvédelmi löveggel felszerelt légvédelmi-páncélos (csak terv)
• Flakpanzer V /Grille 10 – 8,8 centiméteres légvédelmi löveggel felszerelt változat (csak terv)
• Grille 10 -10 cm önjáró löveg (csak terv)
• Grille 10 -10,5 cm leFH 43/35 löveggel felfegyverzett önjáró löveg (csak terv)
• Minenraumpanzer Panther- Aknamentesítő változat (prototípus)
• Ramschaufelpanzer Panther – Torlólappal szerelt műszaki-utász változat
• Munition Schlepper Panther – Lőszerszállító változat (2 példány készült)
• Munition Schlepper/Waffentrager Panther (csak terv)
• Grille 12 mit 12,8 cm K 43/44 – Krupp által tervezett, 128 milliméteres löveggel felszerelt változat (csak terv)
• Skorpion mit 12,8 cm K 43- Rheinmetall által tervezett, 12,8 centiméteres löveggel felszerelt változat (csak terv)
• Grille 15- 15 cm sFH 43/44 tarackkal felfegyverzett (csak terv)
• 88mm Flakwagen Panther- 8,8 centiméteres légvédelmi löveggel felszerelt változat (csak terv)
• Sturmpanther – 15 cm StuH 43/1 löveggel felfegyverzett tűztámogató változat (csak terv)
• Panther 10,5 centiméteres rakétavetővel (csak terv)

• Panther II (prototípus)

Források:

• Thomas L Jentz: Germany’s Panther Tank – The Quest for Combat Supermacy, Schiffer Publishing Ltd., Atglen (USA), 1995.
• Dr. Számvéber Norbert: A hazáért mindhalálig; Regiment magazin, I. évfolyam 2005/4
• Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja és Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1999.
• Dr. Matthew Hughes-Dr. Chris Mann: A Párduc harckocsi, Hajja és Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2000
• www.achtungpanzer.com
• www.onwar.com
• www.feldgrau.com
• www.custermen.net

by RB