A Panzerkampfwagen IV-esnek, a II. világháborús német haderő legsokoldalúbb páncélosának tervei az 1930-as évek elején kezdtek megfogalmazódni. 1934-ben Lutz tábornok – a gépesített csapatok főfelügyelője – és majdani utódja, Heinz Guderian egyetértettek abban, hogy szükség van egy megbízható, rövid csövű 75 mm-es löveggel felszerelt közepes harckocsira, amely támogatni tudja a könnyebb páncélosokat. 1934-35-ben Adolf Hitler a Krupp, a Rheinmetall-Borsig, és a MAN vállalatokat bízta meg az új típus kifejlesztésével. A kritériumok szerint a járműnek 35 km/h sebességet kellett elérnie úgy, hogy a tömege 18 t alatt marad, főfegyverzete pedig a rövid csövű 75 mm-es KwK 37 L/24-es löveg. A projektnek a BW (Begleitswagen – támogató jármű) nevet adták. 1935-36-ban el is készültek a prototípusok, amelyeket rögtön részletes teszteknek vetettek alá.

A MAN és a Krupp a MAN által tervezett futógörgőket használta fel, míg a Rheinmetall-Borsig külön utakon járt. Ennek lett az eredménye a VK2001(Rh). A MAN a futóművek tökéletesítésére törekedett, a Krupp pedig a torony fejlesztésére koncentrált. A végtermék a VK2001(MAN) és a VK2001(K) lett. A prototípusok meglehetősen hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, de a mindenre kiterjedő kísérletek után végül a VK2001(K)-t, tehát a Krupp járművét választották ki sorozatgyártásra. A tervet kicsit átdolgozták úgy, hogy a már meglévő típusok legjobb tulajdonságait is magába foglalja, ezzel megszületett a Panzerkampfwagen IV Ausf. A.

Mivel az Ausf. A változat alapvetően támogató funkciók ellátására lett kifejlesztve, ezért lőszerkészlete elsődlegesen repesz-romboló- és ködgránátokból állt. Kisebb mennyiségben páncéltörő lövedékekkel is rendelkezett, de rövid csövű, kis torkolati sebességű, 75 mm L/24-es lövege páncélosok elleni harcban kevésbé volt hatékony. Kiegészítő fegyverzetként felszereltek még két darab 7,92 mm-es MG 34-es géppuskát (egyiket a löveg mellett párhuzamosítva, másikat a frontpáncélzatba, gömbcsuklós szerkezetben).
A harcjárművet egy 250 LE-s Maybach HL 108 TR 12 hengeres benzinüzemű motor hajtotta meg. A laprugós rendszerű felfüggesztőrendszer összesen nyolc-nyolc kisméretű, gumiborítású futógörgőre támaszkodott, amelyek párosával voltak összekapcsolódva. A meghajtó- és láncfeszítő kerekeken kívül négy darab (az utolsó, Ausf. J változatnál csak három) apró láncvisszafuttató kerék alkotta a futóművet. Az Ausf. A tömege 17,3 tonna volt, országúton 30 km/h sebesség elérésére volt képes. Hatótávolsága úton 140 km, terepen 90 km volt.

Hogy ne lépjék túl az előirányzott optimális tömeget, a típus páncélzatát viszonylag könnyűre tervezték: a páncéltesten mindössze 14,5 mm, a tornyon 20 mm vastagságot ért el.
A harcjárművet öt fős személyzet működtette: parancsnok, lövegkezelő, töltő, vezető és rádiós/géppuskás.
Az első Pz.Kpfw. IV Ausf. A 1937 októberében készült el a Krupp üzemében. 1938 márciusáig, a típusváltozat gyártásának leállításáig összesen 35 jármű gördült le a gyártósorról. Ebből 5 darabot további teszteknek, fejlesztéseknek vetették alá, a többi 30-at a frontra vezényelték, ahol 1941-ig szolgálatban álltak.

A következő, Ausf. B változatot 1937-ben kezdték el gyártani, és 1938 szeptemberéig 45 darab készült belőle. Később ezek mind részt vettek a Lengyelország elleni hadjáratban. Ennél a típusváltozatnál 30 mm-re növelték a frontpáncélzatot, viszont így a harckocsi tömege 17,7 tonnára növekedett. Emiatt erősebb, 350 LE-s Maybach HL 120 TR motort kellett beleépíteni (a további változatoknak már ez volt a standard hajtóműve), és a főfegyverzet lőszer-javadalmazását is csökkentették 80 db-ra. Az Ausf. B változatok 1938-ban álltak hadrendbe, és 1943-ig szolgáltak.
Ezeket a korai modelleket jobbára tesztelésekre, kísérletekre és kiképzésre használták, és csak néhányukat vetették be a harcokban.

A következő változatot, az Ausf. C-t, 1938-39-ben állították hadrendbe. Ennél a típusnál a lövegtorony elejét 30 mm vastag páncéllal látták el, és az alváz elülső részének páncélzatát pedig egyetlen lemezzel oldották meg. Ez volt az első típus, amit már sorozatban gyártottak. 1939 augusztusáig összesen 134 Ausf. C készült el, és ez a változat alkotta a Lengyelországban bevetett Pz. IV-esek zömét. Néhányuk egészen 1943-ig szolgálatban maradt.
1939 októberében érkezett meg az új változat, az Ausf. D. Ez a típus kapta meg az Sd.Kfz. 161 megjelölést. A hátulsó és oldalsó páncélvastagságát 20 mm-re növelték, aminek hatására a harcjármű tömege 20 tonnára nőtt. A lengyelországi hadjárat megindulásáig még csak mindössze 45 Pz.Kpfw. IV Ausf. D készült el (ezek mind bevetésre is kerültek), de 1941 májusáig – a gyártás leállításáig – végül összesen 229 páncélos készült el a Krupp üzemében. 1944-ig maradt szolgálatban ez a változat.

1940-ben az Ausf. D változatot az Ausf. E váltotta fel. Ennél a típusnál jelentősen megerősítették a páncélvédelmet, 50 mm lett a frontpáncélzat, az oldalakra és a vezető előtti részre pedig további páncéllemezeket erősítettek. Lecserélték a parancsnoki kupolát és a kémlelő nyílásokat is. Az Ausf. E változatnál használták először a torony hátuljára erősített szerszámosládát. 1940 nyarán kapta meg a típus hivatalosan is a Panzerkampfwagen IV (Sd.Kfz. 161) nevet.
Az 1940-es franciaországi hadjárat bizonyította a típus megbízhatóságát. Megfelelő páncélvédettsége és 75 mm-es lövege hatékonynak bizonyult a Szövetséges nehéz harckocsik (Char B és Matilda II) ellen. A kisebb űrméretű löveggel felszerelt német páncélosok nemigen voltak képesek ezeket leküzdeni. Az is bebizonyosodott, hogy a Szövetségesek könnyű- és közepes harckocsijai nem jelentettek komolyabb problémát a Panzer IV-eseknek. 1941 februárjáig összesen 223 példánya készült el a Pz.Kpfw. IV Ausf. E-nek. Készült egy darab különleges változat is, amelyben a hagyományos Pz. IV Auf. E alvázat nagyobb futógörgőkkel és FAMO felfüggesztéssel kombinálták. Ennek a járműnek „Pz.Kpfw. IV Ausf. E mit Schachtellaufwerk” volt az elnevezése.

A Pz.Kpfw. IV Ausf. F1 volt az első olyan változat, amely a Szövetséges nehéz harckocsik elleni közvetlen tapasztalatok alapján fejlesztettek ki. A gyártásba a Krupp mellett immár a Vomag és a Nibelungenwerke is beszállt. Ebből is látszik, hogy milyen prioritást kezdett élvezni a jól bevált közepes harckocsi. Az F1 változaton már jelentősebb módosításokat hajtottak végre. Az elülső páncélzatot mindenhol 50 mm vastagságúra növelték, az oldalakon pedig 30 mm-es lemezekkel cserélték fel a korábbi változatoknál használt, felcsavarozott lapokat. A frontpáncélzatba új, gömbcsuklós szerkezetű géppuskát építettek be, és a vezető figyelőnyílását is módosították. Ezek a módosítások a páncélos tömegének rovására mentek, ami így 22,3 tonnára nőtt. Annak érdekében, hogy fenn tudják tartani a 42 km/h országúti sebességet, 400 mm széles lánctalpakat szereltek fel a korábbi, 360 mm szélességűek helyett, valamint újratervezték a meghajtó- és láncfeszítő kerekeket. Az Ausf. F1-ből összesen 462 darabot állítottak elő. A típus sikerességét a gyártás ütemének növekedése is bizonyítja, valamint 1941-ben a javítás és felújítás céljából szerelőműhelyekbe szállított korábbi Pz.Kpfw. IV változatokat is az Ausf. F változatnak megfelelően alakították át.

A Szovjetunió elleni hadjáratban a német erők szembetalálkoztak az erős páncélzatú T-34-es és KV-1-es harckocsikkal, amelyek ellen még az addig kiválóan teljesítő Pz.Kpfw. IV-es fegyverzete is elégtelennek bizonyult. A rövid csövű 75 mm-es, L/24 űrméret hosszú löveg már nem volt alkalmas eme típusok páncélzatának áttörésére. Ennek érdekében hosszabb csövű, 75 mm-es KwK 40-es, L/43 űrméret hosszú löveggel szerelték fel a Pz. IV-est, ezzel megszületett az új Ausf. F2 változat 1942 márciusában.
Az új harcjármű így már egyenrangú ellenfelévé vált a T-34-esnek, Észak-Afrikában pedig minden angolszász típust felülmúlt. A páncélos lövege 740 m/s torkolati sebességet ért el, és 89 mm-es, 30 fokban döntött páncélzatot tudott átütni 1000 méter távolságból. Az új fegyverzet azonban a jármű tömegét is megnövelte 23,6 tonnára. Emiatt az országúti végsebesség is 40 km/h-ra csökkent. Az Ausf. F2 szériából 175 darabot gyártottak, valamint ezen felül még 25 korábbi Ausf. F1-et alakítottak át.

1942 májusában az Ausf. F2 változatot követte az Ausf. G, amely látszólag nem sok különbséget mutatott elődjével (emiatt néhány forrás – tévesen – azonosnak nyilvánítja az F2 és a korai G típusokat). A németek módosításokat hajtottak végre a főfegyverzeten, ezentúl 75 mm-es L/48 űrmérték hosszú löveggel szerelték fel a Pz.Kpfw. IV-est (ezzel a torkolati sebesség 751 m/s-ra növekedett), valamint az Ausf. F2-nél alkalmazott egykamrás csőszájfék helyett kétkamrás csőszájfék kapott helyett az Ausf. G változatnál. A típus páncélzatát is tovább erősítették felcsavarozott lemezekkel. Később a futóművek védelmére 5-9 mm vastagságú, páncélozott köténylemezeket szereltek fel (Schürzen). Az Ausf. G változatnál kezdték el alkalmazni a toronyra szerelt ködgránát-vetőket. A termelés üteme egyre nőtt, összesen 1687 Pz.Kpfw. IV Ausf. G készült el. A nagyjavításra visszaszállított korai változatokat pedig az Ausf. G szabványainak megfelelően építették át.

A következő változat, az Ausf. H lett a legnagyobb példányszámban gyártott Panzer IV altípus. 1943 márciusától kezdték el gyártani, és a háború végéig szolgálatban maradt. Ez volt az első változat, amelyet zimmerit bevonattal láttak el 1943 szeptemberétől. Az Ausf. H és Auf. J variánsokra már az Sd.Kfz. 161/2 megjelölést használták. A harckocsi frontpáncélzatát egy 80 mm-es páncéllemez alkotta. Az oldalsó páncélzat 30 mm, a hátsó 20 mm vastagságot ért el. A torony eleje és a lövegpajzs páncélvastagsága 50 mm lett. A páncélvédelem erősítésével az országúti sebesség 38 km/h-ra csökkent. Egyéb változtatások is történtek, mint például az új légszűrők és támasztó görgők, új láncfeszítő kerék, az oldalsó figyelőnyílások elhagyása, és az új parancsnoki kupola, amelyet immár egy darabból álló fedőajtóval és vastagabb páncélzattal láttak el. Ezenkívül lehetővé tették légvédelmi géppuska felszerelését a parancsnoki kupolára. Erre a célra a személyzet a löveggel párhuzamosított géppuskát használta fel (ezt mindössze egy csapszeg tartotta, így nem volt nehéz pillanatok alatt leszerelni), nem vittek magukkal harmadik géppuskát. A 1943 és 1945 között 3774 Pz.Kpfw. IV Ausf. H készült el.

A Pz. IV-es utolsó változata, az Ausf. J, 1944 júniusától állt szolgálatba. Ezt a variánst már csak egyedül a Nibelungenwerke gyártotta, a Krupp és a Vomag más típusok előállítására helyezte a hangsúlyt (pl. Panther). A háborús körülmények és az égető nyersanyaghiány arra késztette a német mérnököket, hogy az Ausf. J egyszerűbb, takarékosabb legyen, mint az Ausf. H. Az egyik legszembetűnőbb változás az elődhöz képest az új köténylemez, amely immár nem páncéllemezekből állt, hanem drótháló burkolatból. Ezt olcsóbban és gyorsabban elő lehetett állítani, valamint az üreges töltetű lövedékek elleni hatékonysága sem volt rosszabb a korábbi köténylemeznél. A másik változtatás, ami a takarékosság jegyében fogant, a torony elektronikus mozgatószerkezetének eltávolítása. Ezt kézi működtetésű rendszerrel helyettesítették, ami természetesen lelassította a torony forgatásának sebességét, és nehezítette a célzást. Az így felszabadított helyre egy 200 literes üzemanyagtartályt építettek, ami összesen 680 literre növelte a harcjármű tüzelőanyag kapacitását, amivel országúton 322, terepen 210 km-t tehetett meg. Kevéssé érthető a német tervezők ezen döntése, hiszen ekkora már a német haderő jelentős üzemanyaghiánnyal küszködött.

Az Ausf. J felfüggesztőrendszerét 1944 nyarán módosították, hogy a téli hadviselésre alkalmas szélesebb „keleti lánctalpat” (Ostkette) a fronton is fel lehessen szerelni. A szélesebb lánctalppal a korábbi Pz. IV típusokat is ellátták. Ezenkívül még néhány kisebb módosítást is végrehajtottak a páncéloson (visszafuttató görgők 3 párra csökkentése, zimmerit bevonat megszűntetése, stb.).
A tervek szerint 1945 februárjára a Pz.Kpfw. IV-es gyártását le kellett volna építeni, hogy az újabb, korszerűbb típusok kerülhessenek előtérbe. Valójában azonban a gyártás egészen a háború végéig folytatódott, noha az előállítás üteme csökkent. A nagymértékű nyersanyaghiány és a Szövetségesek stratégiai bombázásai jelentősen akadályozták a termelést. A II. világháború alatt összesen 1758 Pz.Kpfw. IV Ausf. J változat készült el a Nibelungenwerke üzemeiben.
A Panzer IV-es gyártása során számos különleges változat is elkészült. 1940 júliusától októberéig 42 darab Pz.Kpfw. IV Ausf. D-t víz alatti átkelésre alakították át (Tauchpanzer IV), ugyanis küszöbön volt a Nagy-Britannia elleni hadművelet. A támadás végül nem valósult meg, így a kétéltű Pz. IV-eseket a keleti fronton vetették be a 18. páncéloshadosztály kötelékében, a Bug-folyón való átkelés idején.

1940 februárja és májusa között 20 darab Pz.Kpfw. IV Ausf. C és D járművet átalakítottak hídvető harckocsivá (Brückenleger IVb). Ebből 16 Magirus gyártmányú, 4 pedig Krupp gyártmányú hídvető felszerelést szállított. 1940 folyamán Belgiumban és Franciaországban vetették be ezeket az 1., 2., 3., 5., és 10. páncéloshadosztály kötelékében. 1940 végén legtöbbjüket visszaalakították normál harckocsikká. 1941 januárjában a Krupp 4 újabb hídvető páncélost készített el (Brückenleger IVc). Ezek a 3. páncéloshadosztály alárendeltségébe kerültek, és a keleti fronton vetették be őket 1941-ben. Létezett még gyalogsági rohamhídvető változata is a Panzer IV-esnek (Brückenleger IVs / Sturmstegpanzer), ebből is 4 készült el (Pz. IV Ausf. C átalakításával), és ezek is a 3. páncéloshadosztály kötelékében ténykedtek Franciaországban és a Szovjetunióban. Kísérleti jelleggel egy Pz.Kpfw. IV Auf. C-t aknaszedő feladatra alakítottak át, de ez a változat nem került sorozatgyártásra.

1941-ben 11 darab Munitionspanzer IV Karl elnevezésű lőszerszállító páncélost készítettek el, amelyek az óriási, 600 mm-es Karl önjáró tarack lövedékeit szállították. Egy-egy ilyen 600 mm-es lőszer 2,2 tonnát nyomot, és egy Munitionspanzer IV egyszerre négy darabot tudott ezekből szállítani.
1942-ben Málta tervezett inváziójára készülve 14 Pz. IV-est 80 mm vastag frontpáncélzattal gyártottak le.
1944 márciusa és szeptembere között elkészült 97 darab parancsnoki Panzer IV-es harckocsi (Panzerbefehlswagen IV). Ezeket megtévesztő fegyverzettel, és további rádió berendezésekkel (Fu 5 és Fu 7 a Luftwaffe-val-, Fu 8 a földi egységekkel való kapcsolattartásra) szerelték fel. Ezeknél a variációknál a töltő második rádiósként tevékenykedett.

1944 júliusa és 1945 márciusa között 90 darab Pz.Kpfw. IV Ausf. J-t tüzérségi megfigyelő harckocsinak (Panzerbeobachtungswagen IV) építettek át. Ezek is kaptak kiegészítő rádiós felszerelést, hogy kommunikálni tudjanak a Hummel ütegekkel. A parancsnok számára egy külön periszkópot építettek be, ami a tűzvezetést segítette. Ugyancsak elkészült még 36 darab torony nélküli Pz.Kpfw. IV-es műszaki mentő (Bergepanzer IV).
1943 végén egy különleges prototípus is elkészült, amelyet egy Pz.Kpfw. IV G/H-ból alakítottak át. A járművet egyenlőre torony nélkül hagyták, és újonnan kifejlesztett hidraulikus irányító rendszerrel látták el. Ennek érdekében a motor és a harckocsi hátulja módosításokon esett át. 1944 közepén a prototípust módosított, hidraulikus mozgatású toronnyal szerelték fel. Teszteket végeztek vele, de ezek kiértékeléséről nincsenek információk. A csapott hátsójú harckocsit végül a keleti frontra küldték, egy Waffen-SS egység alárendeltségébe. A háború végén az amerikaiak zsákmánya lett a különleges páncélos, és az Egyesült Államokba szállították újabb vizsgálatok céljából. Ezek eredményéről sincsenek információk. A jármű ma is megtekinthető az Aberdeen-i múzeumban.

Volt néhány olyan változat is, amely csak a tervek szintjén létezett, esetleg egy makett vagy prototípus is készült, de a gyártása végül nem indult be. Ilyen volt az az elképzelés, amely szerint egy módosított toronyba 2 darab 75 mm-es hátrasiklás nélküli löveget (75 mm Rucklauflos Kanone 43), és egy 20/30 mm-es célmegjelölő fegyvert (30 mm MK 103) építettek volna össze. A terv végül csak egy fa prototípus elkészüléséig jutott. A tervezők kipróbáltak többféle löveg- és torony variációt, de egyik sem jutott a gyártásig. Említésre méltó még a Raketenwerfer auf Fahrgestell Pz.Kpfw. IV terve, amely szerint a Pz. IV Ausf. C/D/E-re 4 darab 280 vagy 300 mm-es rakétavetőt telepítenek egy különleges toronyban. Ennél a toronynál előre tervezték a géppuskával felszerelt kabint, és hátul kapott volna helyett a hidraulikus működtetésű rakétakilövő rendszer. Egyetlen prototípus készült el, tesztelték is, de tömeggyártásig nem jutott el.
A Panzer IV-es alváza olyannyira kitűnő és megbízható konstrukciónak bizonyult, hogy rengeteg más páncélozott jármű alvázához felhasználták eredeti- vagy némileg módosított állapotban. Ide tartoztak a légvédelmi páncélosok (Möbelwagen, Wirbelwind, Ostwind, ill. a csak tervezési szinten létező Kugelblitz), készült belőle rohamlöveg (StuG IV), vadászpáncélos (Jagdpanzer IV, ill. Panzer IV L/70), önjáró tarack (Hummel, Brummbär), páncélvadász (Hornisse / Nashorn). Ugyancsak a Panzer IV alvázát használták fel a Panzerfähre (kétéltű komp) tervezéséhez. Vagyis nyugodtan lehet állítani, hogy a kiváló Pz. IV-es alváz a szárazföldi haderő szinte összes fegyverneménél képviselte magát (összesen 10 500 olyan német harcjármű készült, amihez a Pz.Kpfw. IV alvázát használták fel, ebből több mint 8000 harckocsi).

1943-ban eltervezték, hogy a Panzerkampfwagen IV-es gyártását 1944-ra megszűntetik. Guderian egy újfajta járművet képzelt el, ami képes ellátni a Pz. IV-es konstrukció sokrétű feladatát – a Mehrzweckpanzer-t. A tervek szerint az új járművet a Krupp gyártotta volna, és a VK 2801 jelzést kapta. E 28 tonnás jármű gyártásának 1945 áprilisában kellett volna elkezdődnie, de 1943 októberében az egész projektet törölték, és a Pz.Kpfw. IV-es gyártása tovább folyt – a háború végéig.
A sokoldalú harckocsit számos ország hadserege alkalmazta. A románoknál 100, a bolgároknál 46, a finneknél 15, a spanyoloknál 20 különféle Pz.Kpfw. IV típus teljesített szolgálatot. Néhány Ausf. G változatot a törökök is rendeltek. A Magyar Királyi Honvédség állományába összesen 52 Pz.Kpfw. IV-es került. A Szovjetunió elleni hadjárat korai éveiben ezek nagy része rövid csövű Ausf. F1 változat volt, amelyeket a magyar katonai terminológia nehéz harckocsiknak nevezett, holott a németeknél a Pz. IV közepes harckocsi volt.

Ahogy a német hadsereg Barbarossa-hadművelet korai éveiben nagy számú T-34-est zsákmányolt és állított rendszerbe, úgy a későbbiek folyamán a Vörös Hadsereg kezébe is sok Pz.Kpfw. III-as és IV-es harckocsi került. Ezeket az oroszok – némi átépítéssel – SU-76i és SG-122A néven állították szolgálatba.
1945 után a Pz.Kpfw. IV-es még számos ország haderejében helyet kapott. Bulgária, Jugoszlávia, Finnország, Egyiptom, Spanyolország, Szíria, Jordánia, és Törökország hadserege egészen a 60-as évek végéig használta a Panzer IV-est.

A Pz.Kpfw. IV-es a II. világháború után is látott bevetést. Az 50/60-as években 17 Pz.Kpfw. IV Ausf. H-t vásárolt a szír hadsereg, főként a Szovjetuniótól, ahol még a világháborúból maradtak meg a zsákmányolt német harcjárművek. Ezeket a szír hadsereg be is vetette az 1967/68-as arab-izraeli háború folyamán. Néhányuk, amelyek a Golan-fennsíkon voltak toronyig beásva, az izraeliek kezébe került. Állítólag Szíria néhány Panzer IV-esét Kubának adta el még a Batista rezsim megdöntése előtt, de ez egyenlőre megerősítetlen.

A Pz.Kpfw. IV a harcokban

A lengyelországi hadjárat idején még meglehetősen kevés Pz.Kpfw. III-as és IV-es harckocsi ált rendelkezésre. 1939 szeptemberének végéig csak mindössze 211 darab Pz. IV-es készült el (Ausf. A/B/C), és kezdetben nem is szántak jelentős szerepet a típusnak, – hiszen eleve csak kisegítő, támogató járműnek szánták – később azonban világossá vált, hogy ebben a járműben van a német páncélos hadviselés jövője. A korábbi harckocsik (Pz.Kpfw. II és III) tanulságai és a harctéri tapasztalatok alapján folyamatosan fejlesztették, erősítették a Pz.Kpfw. IV-es adottságait, így elérték, hogy a közepes harckocsi csak a háború utolsó éveiben számítson elavultnak.
A franciaországi hadjárat újabb megmérettetést jelentett a német szárazföldi haderőnek és a páncélos fegyvernemnek. A korszerűtlen fegyverzettel rendelkező Lengyelország legyőzése nem számított meglepetésnek, a „villámháborús” harcmodor igazi szakítópróbája Franciaország volt, itt vált el, hogy valóban képes-e a német haderő szétzúzni a Szövetséges védelmet, avagy az I. világháborús rémkép, a lövészárokharcok elevenednek-e meg újra?

A választ ismét a páncélos haderőnem adta meg, a légierővel (főleg a zuhanóbombázókkal) együttműködve. A bravúros hadművelet során megkerülték a franciák fő erősségének számító Maginot-vonalat, a harckocsik pedig mélyen benyomultak a francia hátországba. Noha volt néhány meleg pillanat a német vezérkar számára, amikor a Szövetségeseknek nagy nehezen sikerült kivitelezniük egy-két valamirevaló ellentámadást, de az előrenyomuló német páncélosokat mégsem tudták elvágni. Ugyan Pz.Kpfw. IV-es típussal csak a támadóéket alkotó tíz páncéloshadosztály egyikét szerelték fel, a konstrukció újabb harci tapasztalatokat szerzett. Bebizonyosodott, hogy az erősebb páncélzatú harckocsik ellen a 75 mm-es löveg hatékonyabb, mint a kisebb kaliberű páncéltörő fegyverek.

Amikor az Afrika Korps kötelékébe megérkeztek a Pz. IV-esek, azonnal a hadszíntér egyik legerősebb páncélos típusává léptek elő. Az 50 mm-es löveggel felszerelt Pz.Kpfw. III-asok és a Pz.Kpfw. IV-esek könnyedén le tudták gyűrni a könnyebb páncélzatú brit harckocsikat, így Rommel 15. és 21. páncéloshadosztálya vált a legütőképesebb erővé Afrikában – noha általában mennyiségi hátrányban volt az angolokkal szemben. 1942 tavaszán megérkeztek a hosszú 75 mm-es KwK 40 löveggel ellátott Pz.Kpfw. IV F2-esek, amelyekkel semelyik brit harckocsi típus nem vehette fel a versenyt. Ezt a változatot a britek Mark IV „Special” néven ismerték. A hosszú csövű F2-esek dominanciája csak akkor dőlt meg, amikor a brit csapatokhoz megérkezett az amerikai erősítés, többek közt M3 Grant, később M4 Sherman harckocsik formájában. Ez a tény, valamint az egyre növekvő mennyiségi fölény végül megtörte a német haderő lendületét, és a Szövetséges csapatok 1943 májusára kiűzték a németeket Afrika földjéről.

Az igazi erőpróbát a keleti front jelentette mind a német haderő, mind a harckocsi típusok számára 1941-ben. A szovjet T-34 felülmúlta minden akkori német páncélos teljesítményét, és erre csak a későbbi fejlesztések voltak képesek megfelelő választ adni – ezek közül is főként azok, amelyeket maga a T-34 ihletett (Pz. IV Ausf. F2 és Ausf. G, illetve a Panther). A Panzer IV-esek végig főszerepet játszottak a Szovjetunió elleni hadjáratban. Amikor megjelentek a Tigris majd a Párduc harckocsik, akkor némileg háttérbe szorultak a Pz.Kpfw. IV-esek, de persze még mindig nélkülözhetetlenek voltak a hadműveletekben.
1943-tól kezdve a keleti fronton egyre inkább a Waffen-SS hadosztályai vették át a legfontosabb szerepeket. A Citadella hadműveletben a Waffen-SS Pz. Kpfw. IV Ausf. F2, G és H páncélosai nagy számban voltak jelen. A három SS-páncéloshadosztály 422 harckocsija és rohamlövege közül 170 volt Pz. IV-es. A támadásban az élen haladó Tiger harckocsik oldalvédjét adták a közepes harckocsik, ezt a páncéloséket (Panzerkeil) követte a gépesített gyalogság. A hadművelet végül nem érte el a célját, a szovjet ellentámadás visszaszorította a német erőket.

A kurszki csatát követően folyamatosan kivonták a Pz.Kpfw. IV-es rövid csövű változatait a frontvonalból, és főleg kiképző vagy helyőrségi feladatokra használták. 1943 augusztusában már csak a Totenkopf állományában maradt egy darab 75 mm-es L/24-es löveggel felszerelt Panzer IV-es.
1943 közepétől a Pz. IV-eseket köténylemezzel szerelték fel (Schürzen), a korábbi változatokat pedig extra páncélzattal látták el. Az 1942 telén a keleti fronton szolgáló szolgáló Panzer IV-esek szélesebb „téli lánctalpakat” (Winterketten), 1944 tavaszától pedig még szélesebb „keleti lánctalpakat” (Ostketten) kaptak.

1944 január-februárjában a szovjet erők kb. 75 000 német katonát zártak katlanba Cserkasszinál. Február 7-én a német erők megpróbáltak áttörni a jelentős túlerőben lévő orosz csapatokon. A kitörési kísérletben igen jelentős szerepet játszott az 5. SS-páncéloshadosztály „Wiking”, és annak néhány megmaradt Pz. IV-ese. Kurt Schumacher SS-Untersturmführer az általa kommandírozott két Pz.Kpfw. IV-esével 8 T-34-est pusztított el egy ellenlökés során. Másnap Schumacher a harckocsijával egyedül rátámadt egy újabb szovjet harckocsi századra, és a két nap folyamán összesen 21 szovjet páncélost semmisített meg. Tettéért a harckocsi-parancsnok megkapta a Lovagkeresztet.
A Wiking súlyos, önfeláldozó harcokat vívott a kitörés során. Az összes harckocsiját elvesztette, személyi állománya 3000 főre csökkent. De a hadosztály összeszorított fogakkal állta a sarat, és amíg feltartóztatták az ellenséget, német katonák ezrei tudtak kitörni nyugat felé. Hitler végül elrendelte a leharcolt Wiking azonnali kivonását és feltöltését.

A Pz.Kpfw. IV-esek a nyugati fronton is sikerrel vették fel a harcot a Szövetségesek ellen. 1944 júniusában a 12. SS-páncéloshadosztály „Hitlerjugend” nevéhez számos nagy siker kapcsolódott. Június 7-én a 3. kanadai hadosztály egységei Authie és Buron irányába nyomultak, hogy kiterjesszék a normandiai hídfőt. A Hitlerjugend hadosztály 12. SS-páncélosezred 2. zászlóaljának 50 Pz.Kpfw. IV-ese rátámadt a gyanútlanul vonuló kanadaiakra, és 17 harckocsi veszteség árán 28 kanadai páncélost semmisítettek meg. A kanadaiaknak vissza kellett vonulniuk a két faluból. A Hitlerjugend katonáinak hőstettén gyalázatos szégyenfolt ejt, hogy az ellentámadás sikerén megittasulva több tucat kanadai foglyot kivégeztek.

Június 11-én újabb nagy sikerű ellentámadást hajtott végre a Hitlerjugend hadosztály. Le Mesnil-Patry környékén a 12. SS-páncélosezred rátámadt a gyalogság által támogatott 6. kanadai páncélosezredre. A Hans Siegel SS-Obersturmführer által vezetett 8. század 37 Sherman-t lőtt ki, és visszavonulásra kényszerítette a kanadaiakat. A németek mindössze 2 Pz. IV-est vesztettek.
Willy Kretzschmar SS-Unterscharführer, aki ugyanezen SS-páncélosezred 5. századát irányította, Pz.Kpfw. IV-es harckocsijával 15 Szövetséges harckocsit semmisített meg a normandiai harcok során. Kretzschmar a Caen környéki harcok során tűnt ki a teljesítményével. A Hitlerjugend hadosztály katonái keményen küzdöttek, de az összeomlást még így sem kerülhette el a német haderő. A falaise-i katlancsaták felőrölték a hadosztály erejét, szeptember 4-ére már csak 5 bevethető Pz. IV-ese maradt.

A Panzerkampfwagen IV szerepet kapott az 1944 decemberében indított ardenneki offenzívában. Noha a támadó alakulatok „öklét” a Panther és Tiger II harckocsik alkották, a hegyi terepen jóval mozgékonyabb, nagyobb hatótávolságú, és nem utolsó sorban kevesebb üzemanyagot fogyasztó Pz.Kpfw. IV-esek is kivették a részüket a harcokból. 1944 karácsonyán a Maucke-harccsoport Bastogne környékén vetette bele magát a harcokba. 19 téli fehér festéssel ellátott Pz.Kpfw. IV és StuG III indult támadásra páncélgránátosok támogatásával. Az amerikai vonalakhoz közeledve a harccsoport szétvált, 7 jármű és egy század gyalogság Champs felé folytatták a támadást, a többiek Hemroulle irányában haladtak tovább. Az amerikai 502. légideszant-gyalogezred katonái észrevették a Champs felé nyomuló alakulatot, és az erdőszélen megbújva, a 705. harckocsi-elhárító ezred két önjáró lövegével együtt oldalba támadták a vonuló német alakulatot. A rajtaütésben egy StuG III-at és 2 Pz.Kpfw. IV-est kilőttek, egy páncéltörő gránát eltalált egy másik harckocsit, és egy újabb StuG III is megsemmisült. Egy harckocsi elért Champs-ba, de már nem volt bevethető állapotban, az utolsó páncélos pedig Hemroulle irányába indult, hogy csatlakozzon a másik támadóékhez, de elfogták. A másik harckocsioszlopot, amely eleve Hemroulle felé indult, szintén megsemmisítették. A német haderő egyik utolsó nagyarányú támadása hamarosan végleg kifulladt.

A háború utolsó időszakában a németek minden hadra fogható páncélost bevetettek a Szövetségesek feltartóztatására, még az elavultakat is. Így járt a Seelager SS-páncéloskiképző ezred állományában lévő 5 korai gyártású Pz.Kpfw. IV-es is. Az ezredet a Martin Gross SS-Obersturmbannführer által vezetett Gross SS-páncélosdandár részeként vetették be a keleti fronton. Az alakulat feladata az Észtországban harcoló, elvágott egységekkel való kapcsolatfelvétel volt. A Gross SS-páncélosdandár 1944. augusztus 8-án összesen 2500 katonával, 23 elavult Pz.Kpfw. III-assal és IV-essel, valamint 7 Tiger I-essel rendelkezett. A támadás sikerrel haladt, augusztus 20-án további 5 régi Pz. IV-essel megerősítve a dandárnak sikerült kapcsolatot teremtenie az Észak hadseregcsoport elvágott alakulataival, miközben 48 orosz páncélost megsemmisített. A páncélosdandár novemberig a Baltikumban harcolt, majd feloszlatták, és harceszközeit az ardenneki támadásban résztvevő SS-páncéloshadosztályok rendelkezésére bocsátották.
A Pz.Kpfw. IV-es egészen a háború legvégéig harcban állt. 1945 tavaszán a Frühlingserwachen hadműveletben a Magyarországon harcoló Hitlerjugend hadosztály is alkalmazta a típust, 32 oda is veszett a harcok folyamán. További 6 megmaradt Pz. IV-es Ausztrián keresztül visszavonult, és május elején Amstettin környékén megadták magukat az amerikaiaknak. 1945. április végén pedig a 11. SS-páncélgránátos hadosztály „Nordland” megmaradt Pz.Kpfw. IV Ausf. J harckocsijai Felix Steiner SS-Obergruppenführer harccsoportjában harcoltak a Berlin felmentésére irányuló támadásban.

A Panzerkampfwagen IV volt a német haderő legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi típusa. Valamennyi fronton megfordult, és noha a Tiger és a Panther voltak a „művészek”, a Pz.Kpfw. IV-esek voltak a „zongoracipelők”, akiknek a munkája ugyanolyan nélkülözhetetlen volt. Nélkülük nem juthatott volna el a Wehrmacht addig, ameddig eljutott. Noha páncélvédettsége, lövegének teljesítménye az idők folyamán elmaradt a fejlettebb német ill. Szövetséges páncélosok mögött, valamint a sebessége sem volt igazán megfelelő, a tapasztalt személyzet, a műszaki megbízhatóság, és a nagy hatótávolság (főleg az Ausf. J változatnál) lehetővé tette, hogy a háború minden időszakában sikerrel vehesse fel a harcot. Legnagyobb erénye talán mégis az volt, hogy végig alkalmas volt újabb korszerűsítésre, fejlesztésre.

Típusváltozatok:

Flakpanzer IV (Möbelwagen, Wirbelwind, Ostwind, Kugelblitz)

– légvédelmi változat

Nahorn (Hornisse)

– 88 mm-es (L/71) löveggel felfegyverzett páncélvadász

Hummel

– 150 mm-es löveggel felszerelt önjárólöveg

Jagdpanzer IV

– 75 mm-es (L/48) löveggel felfegyverzett páncélvadász

Panzer IV/70

– 75 mm-es (L/71) löveggel felfegyverzett páncélvadász

Sturmpanzer IV Brummbär

– 150 mm-es tarackkal felszerelt rohampáncélos

Strmgeschütz IV

– 75 mm-es löveggel felfegyverzett rohamlöveg

Panzerbefehlswagen IV

– parancsnoki változat (Ausf. H/J harckocsik felhasználásával)

Panzerbeobachtungswagen IV

– tüzérségi megfigyelő változat (Ausf. J harckocsik felhasználásával)

Munitionspanzerwagen IV

– lőszerszállító változat

Brückenleger IV

– hídvető harckocsi (Ausf. C/D harckocsik felhasználásával)

Infanterie Sturmsteg auf Pz.Kpfw. IV

– gyalogsági roham-hídvető harckocsi

Panzerfähre

– kétéltű páncélozott komp

Munitionsschlepper für Karl-Gerät

– lőszerszállító jármű „Karl” típusú nehéz önjárólövegekhez, (Ausf. D/F harckocsik felhasználásával)

Bergepanzer IV

– műszaki-mentő változat

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.panzer-archiv.dewww.lexikon-der-wehrmacht.de

John Macdonald: A II. világháború nagy csatái, GABO Könyvkiadó, Budapest, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by Morello