(1914 – 1944)

„Január 13-án tizenkilenc T-34-est és két rohamlöveget semmisített meg.
Győzelmeinek listáján idáig 88 harckocsi szerepel.”
A Birodalmi Rádió híradása Wittmannról, 1944 január

Szerző: Balázs Dávid
Minden jog fenntartva! A cikk bármely részletének felhasználásához a szerzőtől kell emailben engedélyt kérni!

Michael Wittmann a legeredményesebb német páncélos ászok közé sorolandó, aki a második világháború során rettegett hírnévre tett szert a Szövetségesek soraiban, mind a három európai hadszíntéren. A páncélos ász mérlege (különböző források más-más adatokat közölnek) mintegy 140 kilőtt páncélos, több mint 130 elpusztított páncéltörő ágyú és csaknem 120 megsemmisített páncélozott és szállító jármű.
Hihetetlen eredményeit elsősorban az alapos kiképzésnek, a kor egyik legmodernebb harckocsijának (Pz.Kpfw. VI Tiger) és nem utolsó sorban az összeszokott legénységnek köszönhette.
A Német Birodalom páncélos hőse 1914. április 22-én született Bajorország oberpfalzi körzetében, a Beilgries melletti Vogethal falucskában. A családnak tejgazdasága volt, amit nem tett tönkre az első világháború utáni politikai, ill. társadalmi zűrzavar és az infláció, így apja, Johann megfelelő iskoláztatást tudott biztosítani fiának. Az általános iskola elvégzése után Wittmann a tejüzemben dolgozott. Nemzedéktársaival együtt ő is hitt a feltörekvő „új Németországban”, a jobb idők eljövetelében, de mindenekelőtt a versailles-i békeszerződés béklyóit levető, új erőre kapó hadseregben.
Katonai pályafutása 20 éves korában kezdődött. 1934. február 1-én jelentkezett az Önkéntes Munkaszolgálatba (FAD – Freiwiliger Arbeitsdienst), amit részben a hadsereg irányított és munkanélküli fiatalok millióinak biztosított munkát. Az NSDAP hatalomra kerülése után a különböző munkaszolgálatokat államosították, egyesítették a Birodalmi Munkaszolgálat (RAD – Reicharbeitsdienst) berkein belül és kötelezővé tették, így a katonai szolgálat megkezdése előtt minden német férfi minimum 1 hónapig volt munkaszolgálatos. Itt Wittmann 6 hónapig volt önkéntes szolgálatban, majd 1934. október 30-án belépett a München melletti Freisingben állomásozó 19. gyalogezred 10. századába, mely a 7. Bajor hadosztály részeként a Wehrmachthoz tartozott. Innen őrvezetőként (Gefreiter) szerelt le 1936 elején, majd fél évig  ingolstadti vasútépítő munkásként dolgozott.

1936. október 1-én jelentkezett a helyi SS-toborzóirodánál. A szigorú felvételi követelmények nem jelentettek számára akadályt, így még ugyanezen év novemberében az Allgemeinen-SS (az SS nem-hadszíntéri ága) 1/92-es ingolstadti Sturmjához osztották be a 311623-as SS-tagszámmal. 1937. április 1-én az SS-Verfügungstruppéba (SS-VT-Bevetési alakulat) helyezték át. 1937. április 5-én, mint SS-Schütze (SS-Közlegény) kezdte meg kiképzését a Leibstandarte SS Adolf Hitler hadosztálynál, Lichterfeldében. Először négykerekű könnyű felderítő járműre (Sd.Kfz. 222) kapott kiképzést, majd a hatkerekű (nehéz)páncélozott felderítő jármű (Sd.Kfz. 232) kezelését sajátította el. Wittmann már ekkor kiérdemelte társai és oktatói csodálatát kimagasló tehetségével. Kiképzése után a Leibstandarte 17. páncélos felderítő századába került 1938 nyarán, ahol Sd.Kfz. 232-es lövészpáncélossal végzett felderítő gyakorlatokat.
1938. márciusában páncélosszázadával részt vett az Anschlussban, ill. októberben a Szudéta-vidék bekebelezésében. November 9-én (az NSDAP emléknapja, minden évben megemlékeztek az 1923-as müncheni sörpuccs náci áldozatairól)  a müncheni Feldherrnhalle laktanya előtt többedmagával már őrvezetőként (SS-Sturmmann) látta el Adolf Hitler védelmét.
1939. április 20-án szakaszvezetővé (SS-Unterscharführer) léptették elő, és a lengyelországi hadjáratot is ebben a rangban harcolta végig egy Sd.Kfz. 232 parancsnokaként, kimagasló teljesítménnyel. 1939. októberétől az 5. páncélosszázad katonájaként szolgált, amely századot a rohampáncélosok akadémiájának is nevezték. A franciaországi hadjáratban egy felderítőosztag tagjaként szolgált és részt vett a Rotterdam, Dunkerque, Somme, Marne környéki és flandriai harcokban is. 1940 elején a Leibstandarte számos új járművet, köztük Strurmgeschütz III Ausf. A (StuG III-as) páncélozott rohamlövegeket is kapott. A Metzben állomásozó Wittmann maga kérte parancsnokát, hogy engedélyezze a StuG III-as jármű vezetésének az elsajátítását. A rákövetkező hónapokban a típussal alaposan megismerkedett és később – parancsnoka engedélyével – maga választhatta ki legénységét, akikkel a kiképzés és a bevetések során szoros baráti kapcsolatot alakított ki, így egy jól összeszokott személyzettel is büszkélkedhetett. 1940 végén befejeződött a kemény, intenzív kiképzés, és a legénység már türelmetlenül várta az újabb bevetéseket. Nem sokkal később, 1941 áprilisában a balkáni hadjárat során lehetőségük nyílt bizonyítani a rátermettségüket a jugoszláv és görög hadszíntéren egyaránt. Az összecsapások során Wittmann számos harckocsit és páncélelhárító ágyút semmisített meg, amivel kivívta bajtársai és felettesei tiszteletét, igaz, a legtöbb érdem Kurt „Panzer” Meyer SS-Obersturmführernek jutott. Wittmann StuG III-asával ott volt a megerősített Kliszúra-szoros elleni támadásban és a klasztóriai előrenyomulásban felmorzsolták a 13. görög hadsereget, több mint 10 000 foglyot ejtve.

Júniusban Wittmann egységét a keleti front délnyugati részére vezényelték, és felkészítették a Barbarossa hadműveletre. Wittmann páncélosvadász karrierje tulajdonképpen itt kezdődött. Az umanyi harcok sűrűjében kevesebb mint három hét leforgása alatt a mindössze 27 éves tiszt oly sok szovjet harckocsit semmisített meg, hogy felterjesztették a másodosztályú Vaskeresztre, amit július 12-én vehetett át. A hadművelet egyik ütközetében harckocsija találatot kapott őt magát is megsebesítvén, de rögtön kórházba került. A frontra való visszatérése után egy Rosztov melletti bevetésekor összesen 6 ellenséges harckocsit lőtt ki, amiért szeptember 8-án kiérdemelte a Kiváló Harckocsizó kitüntetés mellett a Vaskereszt első osztályú fokozatát is. Az említett  augusztusi  sebesülése miatt elnyerte a fekete sebesülési (Verwundetenabzeichen)-, november 21-én pedig a páncélos harci jelvényt (Panzerkampfabzeichen). Wittmannt alkalmasnak ítélték a tiszti tanfolyamra, így 1942 júliusában továbbképzésre küldték a bad tölz-i SS-Junkerschuléba (tiszti iskola), ahol egészen szeptember 5-ig maradt, majd december 21-én előléptették hadnaggyá (SS-Untersturmführer) és visszaküldték a keleti frontra.
Az időközben gépesített hadosztályból páncélgránátos hadosztállyá szervezett 1. SS-páncélosezred 13. (nehéz)páncélos századába került. Az alakulatot ekkortájt érintő fejlesztések keretén belül vadonatúj PzKpfw. VI Tiger („Tigris„) harckocsikkal látták el a harckocsizókat, amely típus neve a következő hónapokban szinte egybeforrt Wittmann személyével. A kiképzés során a férfi alaposan kiismerte a kor egyik legmodernebb és leghatékonyabb harckocsiját, így 1943-ban a Tiger-század PzKpfw. III szakaszának parancsnoki posztjára már a lehető legmagabiztosabban került. 1943. július 5-én megindult a Citadella-hadművelet (kurszki páncélos-ütközet), ahol Wittmann Tigrise már az első napon hihetetlen eredményt produkált: 13 darab T-34/76 páncélost semmisített meg és 2 páncélelhárító löveget, miközben utat nyitott Helmut Wendorff oroszok által bekerített szakaszának. Július 7-én és 8-án 2 db T-34/76 páncélost, 2 db SU-122 rohamlöveget és 3 db T-60/70 harckocsit pusztított el. A páncélos ász tovább növelte áldozatai számát, majd július 17-én a hadművelet kifulladásakor Hitler parancsára a páncélos erőket kivonták a harcból. Wittmann a kurszki harcokban összesen 30 T-34-est és 28 ágyút semmisített meg.

A sikertelen Citadella hadművelet után 1943. augusztusában az 1. SS-páncélgránátos hadosztályt kivonták a frontról és Olaszországba küldték feltöltésre. A kimagaslóan teljesítő egységet átszervezték és felduzzasztották olyannyira, hogy elérje a páncélos hadosztály szintjét, így létrehozva az első Waffen-SS páncélos hadosztályt. Az egység új elnevezése ezek után 1. SS-Panzer Division Leibstandarte SS Adolf Hitler lett. A 13. páncélos század – ahol Wittmann is szolgált – is átszervezésre került, és új nevet kapott: 101. SS-Panzer Abteilung. Wittmann az 1331-es lajstromszámú Tigert kapta meg, továbbá az egységében olyan ászok közt tudhatta magát, mint Franz Staudegger (Tiger #1325), Helmut Wendorff (Tiger #1321), Jürgen Brandt (Tiger #1334) és parancsnokuk, SS-Haupsturmführer Heinz Kling (Tiger #1301). A nagy októberi szovjet offenzíva idejére a hadosztályt visszavezényelték a keleti frontra. Itt Wittmann már az S21 lajstromszámú Tigrissel bővítette győzelmeinek számát, szám szerint 20 T-34-est és 23 tábori- és páncélelhárító löveget lőtt ki október 13-án. 1944. januárjában a fronton nyújtott kimagasló teljesítményéért megkapta a Lovagkeresztet és a birodalmi rádió imígyen méltatta sikereit:
„Michael Wittmann 1943 júliusától 1944 januárjának elejéig 56 ellenséges harcjárművet, köztük számos T-34-est és rohamlöveget semmisített meg. Nyolcadikáról kilencedikére virradóan szakasza élén megállított egy szovjet páncélosokból álló egységet, amely az általuk védett hídfő állást támadta, mialatt tíznél is több ellenséges harckocsit lőtt ki. Január 13-án tizenkilenc T-34-est és két rohamlöveget semmisített meg. Győzelmeinek listáján idáig 88 harckocsi szerepel.„

Január 20-án SS-Obersturmführerré (főhadnagy) léptették elő, majd két hétre rá Adolf Hitler személyesen küldött neki táviratot: „Hálás elismerésként a népünk jövőjéért vívott harcban véghezvitt hősi cselekedetekért, a Wehrmacht 380. katonájaként kitüntetem Önt a tölgyfalombokkal ékesített Lovagkereszttel.”. Február 22-én Wittmann magától a Führertől vehette át a tölgyfalombokat. Goebbels propagandagépezete azonnal lecsapott a fiatal tisztre és több tucat fényképet és plakátot készíttetett róla. Az egyik híres képen a személyzet az S04-es számú Tiger előtt áll, amelynek rettegett 8,8 centméteres csövén éppen 88 „killmark”, azaz győzelmi jel – fehér kör – díszeleg. A rövid szabadság alatt – amellett, hogy nyilvánosan szerepelt az őt hősként ünneplő német nép előtt – feleségül vette 1944 márciusában kedvesét, Hildegard Burmestert. Áprilisban, mielőtt újra csatlakozott volna hadosztályához, felkereste a Henschel Műveket, hogy személyesen, kamerák jelenlétében mondjon köszönetet a gyár mérnökeinek a nagyszerű Tiger I harckocsi megalkotásáért, és egyúttal megtekintette a páncélos végső stádiumban álló kései változatát is.

Májusban a 12. „Hitlerjugend” SS-páncéloshadosztállyal és a Panzer Lehr hadosztállyal együtt Franciaországba helyezték át a LSSAH-t, felkészülvén a Szövetséges invázióra. Június 6-án, a Szövetséges partraszállás napján Wittmann zászlóalját az arcvonalra irányították, ám a felvonulás során ellenséges légicsapás tépázta meg az alakulatot, így az egység maradéka csak június 10-ére érkezett meg a harci övezet peremére, Caen városától délnyugatra. Június 12-én Wittmann azt a parancsot kapta, hogy biztosítsa a Villers-Bocage mellett lévő német csapatok balszárnyát, ahol a jelentések szerint délkeleti irányba brit páncélos erők haladhatnak át, ami veszélyeztetné az 1. SS-páncéloshadtestet. Wittmann alakulata kizárólag 6 PzKpfw. VI (Tiger I) és egy PzKpfw. IV harckocsiból állt. Feladatuk a fent említett brit páncélos alakulat, mégpedig a 7. brit páncélos ezred (Sivatagi Patkányok) előrenyomulásának megállítása volt. Június 13-án Wittmann a hajnali órákban megérkezett a Villers-Bocagetól északkeletre fekvő 213-as magaslati ponthoz, ahol nyomban tüzelőállást foglalt. Jobbján Möbius SS-Hauptsturmführer 1. százada foglalta el állásait.

Az első Szövetségesek – a 3. Country of London Yeomanry (az angol 22. harckocsidandár egy harckocsizó és egy gépesített lövészzászlóalja) – június 13-án, reggel 8 óra körül tűntek fel a térségben. A Cromwell, Stuart és M4 Sherman Firefly (páncélvadász) harckocsikból és tucatnyi páncélos csapatszállítókból, dzsipekből álló menetoszlop magabiztosan haladt felfelé az úton, és miután nem látta nyomát ellenségnek, behatolt a faluba. Miután Wittmann felmérte az ellenség erejét, elhatározta, hogy megkerülve az ellenséget betör a településre. Szinte azonnal beleütközött 4 ellenséges páncélosba, amiből hármat sikerült is kilőnie, a negyedik egy gyümölcsösbe befarolva keresett menedéket a Tigris elől, ahonnan tétlenül kellett végignéznie, ahogy a ragadozó továbbhalad a falu belseje felé. Kis idő múlva Wittmann Tigrise újra összecsapott a falu központjában tanyázó ellenséggel, de miután találatot kapott egy Firefly páncélostól, kénytelen volt hátramenetbe kapcsolni. Visszafelé a gyümölcsösben várakozó páncélos többször is rálőtt Wittmann harckocsijára, ám a 75 mm-es ágyú lövedéke lepattant a Tigris vastag páncéllemezéről, így Pat Dyas százados nem kerülhetett ki győztesen az összecsapásból.
Ezután Wittmann lefordult az útról és halálos csapdát állított az ellenfél számára: miután kilőtte az oszlop elején és végén haladó harcjárműveket, lassan végighaladt az oszlop mentén és kilőtte mind a 25 mozgásképtelenségre ítélt brit harckocsit. Miután jelentést tett a 213-as magaslatnál történtekről, parancsba kapta, hogy újra hatoljon be Villers-Bocageba és füstölje ki az ottani brit egységeket. Wittmann immár két Tigris és egy PzKpfw. IV társaságában tört előre a faluba, ám a szűk utcai harcok során Tigrise páncéltörő-találatot kapott, amely leszakította a lánctalpat, így téve mozgásképtelenné a harckocsit. Wittmann és személyzete kénytelen volt elhagyni a páncélost. Az ütközetben további két Tiger is találatot kapott, ám Wittmann felismerte a kínálkozó lehetőséget és nyomban elindult a mindössze 6 km-re lévő Panzer Lehr hadosztály főhadiszállásához, ahonnan egy századnyi PzKpfw. IV harckocsival tért vissza, melyet Möbius Tigereivel erősített meg. A briteket sikerült kiűzni a faluból, így ha rövid időre is, de megállították a Szövetséges előrenyomulást a térségben. (A britek veszteségeit jól szemlélteti az a tény, hogy miután elképesztő veszteségeket szenvedtek a Tigris sorozatos rácsapásai során, mit sem kívántak jobban, mint páncélosokkal visszamerészkedni a faluba. Inkább a légierőt riasztották: a brit gépek néhány órával később összesen 1100 tonna bombát dobtak le, amivel szinte leradírozták a települést a föld színéről – így sikerült kiverni a Wittmann által parancsnokolt páncélosokat.)

A Villers-Bocage környéki ütközetnek hamar híre ment a front mindkét oldalán. Fritz Bayerling tábornok, a Panzer Lehr hadosztály parancsnoka jóváhagyta Wittmann századossá (SS-Hauptsturmführer) való kinevezését, majd Sepp Dietrich előterjesztése alapján 1944. június végén Adolf Hitlertől megkapta a kardokat a tölgyfalombokkal ékesített Lovagkeresztjéhez. Ekkor felettesei felajánlották neki a frontszolgálatból való visszavonulást és kiképzői beosztásba helyezését, de Wittmann visszautasította az ajánlatot mondván,  inkább bajtársai mellett akar helyt állni a nehéz órákban. Júliusban már Caen térségében bővítette győzelmeinek listáját.
A hadtörténelem legnagyobb harckocsizó ásza 1944. augusztus 8-án indult utolsó bevetésére Cintheaux mellett, immár az újonnan beszerzett 007-es lajstromszámú Tigrissel. A 213-as Tigrist dirigáló Höflinger SS-Hauptscharführer közvetlen Wittmann páncélosa mögött haladt, amikor a Gaumesnil melletti mezőn vágtak át. A szűk, ám annál borzalmasabb jelentést 11:55-kor adta le Höflinger: Wittmann Tigrisét találat érte, a robbanás leszakította a lövegtornyot. Michael Wittmannnak és személyzetének szemernyi esélye sem volt a túlélésre, valamennyien a küzdőtérben haltak hősi halált. Este Wittmann századából volt bajtársai és a 12. Hitlerjugend SS-páncéloshadosztály katonái a 007-es Tigris keresésére indultak. A kilőtt páncélost végül megtalálták, személyzetét jeltelen sírba temették.

A 007-es Tigris pusztulásának körülményei sokáig képezte vita tárgyát. A szövetségesek soraiban sokan szerették volna maguknak tudni a „dicsőséget”, így a Tiger elpusztítását egyaránt tulajdonították kanadai M4-eseknek, brit M4 Firefly páncélvadásznak (ami 17 fontos ágyújával képes volt megsemmisíteni egy Tiger VI-ost akár szemből is), ám az 1945-ben végzett helyszíni szemle alapján bebizonyosodott, hogy a Tigris nem harckocsinak esett áldozatul, hanem egy alacsony magasságban támadó vadászgépnek, mégpedig egy brit Hawker Typhoon Mk1B-nek. Ezt alátámasztani látszik, hogy 1944. augusztusában különösen aktívak voltak a vadászgépek a térségben: több mint 130 német páncélos került veszteséglistára a légitámadások miatt. A motortéren tátongó hatalmas lyuk és a páncéltesttől méterekre repült torony azt mutatták, hogy a páncéltörő rakéta átütötte az alig 25 milliméteres páncéllemezt (ez volt a Tigris leggyengébben védett pontja), a motortérben keletkezett detonáció begyújtotta a harckocsi üzemanyagkészletét és a küzdőtérben tárolt lőszert. A rettenetes erejű robbanás azonnal végzett az 5 fős személyzettel, mielőtt levetette a súlyos tornyot.

Wittmann és bajtársai a jeltelen sírban egészen 1983 márciusáig nyugodtak, amikor útépítési munkálatok miatt a sírt feltárták és a maradványokat a De La Cambe német katonai temetőbe szállították át, amely az RN 13 főút Isigny-sur-Mer és Bayeaux közötti szakasza mellett található. Michael Wittmann (30, parancsnok), Rudolf „Rudi” Hirschel (20, rádiós), Henrich Reimers (20, harckocsi vezető), Karl Wagner (24, irányzó) és Günther Weber (20, töltő-kezelő) a 47. parcella harmadik sorában, a 120-as számú sírban alusszák háborítatlan, örök álmukat.

Források:

A II. Világháború ászai és fegyverei

Memoir ’44

Történelmi és haditechnikai szöveg-, és képgyűjtemény a 20. század első feléből