(1910 – 1961)
„Mindenki csodálkozva néz rám, ahogy mutatom a gránátot, kibiztosítom, és pontosan az utolsó gránátos mögé gurítom. Soha nem láttam ilyen egyszerre felugrást, mint abban a pillanatban.”
Kurt Meyer
Alakulatok, amelyekben parancsnok volt |
1. SS-páncéloshadosztály „Leibstandarte Adolf Hitler” (1934-1943)
12. SS-páncéloshadosztály „Hitlerjugend” (1943-1944) |
Legmagasabb elért rendfokozat |
SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS (SS-vezérőrnagy) |
Hadszínterek, amelyeken alakulatával harcolt |
Keleti front: Lengyelország (1939), Szovjetunió (1941-1943) Déli front: Görögország (1941) Nyugati front: Franciaország (1940), Normandia (1944) |
Fontosabb kitüntetések |
Másodosztályú Vaskereszt: 1939. szeptember 25. Első osztályú Vaskereszt: 1940. május 31. Lovagkereszt: 1941. május 18. Német Kereszt (arany fokozat): 1942. február 8. Tölgyfalombok: 1943. február 23. Kardok: 1944. augusztus 27. |
Szerző: RB
Minden jog fenntartva! A cikk bármely részletének felhasználásához a szerzőtől kell emailben engedélyt kérni!
Kurt Meyer 1910. december 23-án született Jerxheim-ben. Apja egyszerű gyári munkás volt. Az apa az első világháborúban a császári hadsereg altisztjeként szolgált egészen addig, amíg egy harctéri sebesülés következtében életét nem vesztette. Kurt az elemi iskola elvégzése után kereskedőnek tanult. A húszas évek nehéz gazdasági körülményei következtében azonban fel kellett hagynia tanulmányaival, és először mint gyári munkás, majd mint bányász dolgozott.
1929. október 1-én csatlakozott a mecklenburg-i rendőrséghez, ahol 1934 májusáig szolgált. 1930. szeptember 1-én belépett a Német Nemzetiszocialista Munkáspártba (NSDAP) 1931. október 15-én pedig csatlakozott az SS 22., Schwerinben állomásozó ezredéhez. 1934. május 15-én a Leibstandarte Adolf Hitler (LAH) állományába helyezték át SS-Untersturmführer-i rendfokozattal. Ekkor vált meg a mecklenburg-i rendőrségnél betöltött posztjától, és ettől a naptól kezdve csak az SS-ben szolgált. Meyer karrierje az SS-ben gyorsan ívelt felfelé: 1936-ra már SS-Obersturmführerként az alakulata egyik páncélelhárító századát irányította (Panzerjäger Kompanie 14). Meyer sikerrel vezette páncélelhárító századát a lengyelországi invázó során, amiért 1939. szeptember 25-én másodosztályú Vaskereszttel jutalmazták. A lengyel hadjárat során sebesült meg először: 1939. szeptember 7-én váll-lövést kapott, de sérüléséből viszonylag gyorsan felépült. Parancsnokai kitűnő taktikai érzékét és elhivatottságát látva új megbízást adtak a fiatal tisztnek: 1939. október 1-én Meyer átvette az alakulat egyik motorkerékpáros lövész századának parancsnokságát (Kradschützenkompanie 15). E minőségében Meyer alakulatával együtt végigharcolta a Franciaország és a Benelux államok megszállására indított hadjáratot. A hadjárat során ismerkedett meg és kötött barátságot Hugo Kraas-szal és Max Wünsche-vel, a későbbi Hitlerjugend SS-hadosztály két prominens vezetőjével, akik ekkor még a Meyer parancsnoksága alatt álló motorkerékpáros lövész század első és második szakaszát vezették. A franciaországi hadjárat során nyújtott teljesítményéért Meyert első-osztályú Vaskereszttel tüntették ki.
A nyugati hadjáratot követően a Meyer alakulatát a Kradschützenkompanie 15-öt átszervezték, és a hadosztály felderítő-osztályába (Aufklärungsabteilung) integrálták, Meyer-t pedig SS-Strumbannführer-ré léptették elő, és a felderítő-osztály parancsnokává nevezték ki.
Az igazi hírnevet és ezzel együtt a Lovagkeresztet a balkáni hadjárat hozta meg Meyer számára. A Meyer vezette felderítő alakulat azt a feladatot kapta, hogy próbálja meg elvágni az Albániából visszavonuló görög III. hadtest útját. Ahhoz hogy ezt véghez vihesse, keresztül kellett jutnia az erősen védett Klisszura-szoroson a Kasztóra-tó irányába, és el kellett foglalni a Kasztóra városát. Az 1941. április 13-án reggel indított támadás lendülete azonban estére megtört a szorost védő görög 20. gyaloghadosztály hősies ellenállásán. Meyer ekkor felderítő-osztályát 3 harccsoportra (Kampfgruppe) osztotta, melyek közül az egyiket személyesen ő maga vezette. Április 14-én hajnalban a LAH SS-hadosztály felderítő-osztálya támadásba lendült, és kemény harcok árán estére sikerült elfoglalni a szoros bejáratát őrző kisvárost (Werjes). A németek 600 foglyot ejtettek, és az ostrom alatt mindössze 7 katonájuk esett el, további 18 pedig megsebesült. A város elestével a védők ellenállása is gyengülni kezdett. Másnap, április 15-én, az alakulat átverekedte magát a szoroson, és elérte a Kastoria tavat. A Meyer alakulata tó nyugati partján végig vonulva dél felöl támadta meg a várost, ahol a leggyengébb volt a védelem. Április 15. estére a város kapitulált, és Meyerék több mint 1100 (!) hadifoglyot ejtettek. Hihetetlen gyors, mindössze három nap alatt kivívott jelentős győzelméért Kurt Meyer SS-Strumbannführert 1941. május 18-án Lovagkereszttel tüntették ki. Szintén eme haditettének következtében ragadtak rá a „Schnelle [Gyors] Meyer” és a „Panzer-Meyer” becenevek is.
1941 júniusában Meyer a LAH SS-hadosztály felderítő-osztályának élén részt vett a Szovjetunió elleni támadásban. Októberben azonban megbetegedett, így helyét az alakulat második századának parancsnoka, Hugo Kraas SS-Hauptsturmführer vette át. Panzer-Meyer 1942 januárjában tért csak vissza katonáihoz. Alakulatának élén számos sikert ért el a keleti fronton, aminek jutalmaként megkapta a Német Kereszt arany fokozatát. 1943 februárjában alakulatával (SS-Aufkl.Abt. 1) részt vett Harkov visszafoglalásáért vívott harcokban. Az itt nyújtott teljesítményéért február 23-án 135.-ként megkapta a Tölgyfalombokat a Lovagkeresztjéhez. Sikereit természetesen kétségkívül kiváló parancsnoki képességei mellett katonáinak is köszönhette, akik szerették, tisztelték és készek voltak meghalni érte.
1943 nyarán, miután alakulatának élén Meyer részt vett a sikertelen kurszki offenzívában, SS-Standartenführerré léptették elő. Többek között ugyanis őt szemelték ki a frissen alakult SS-hadosztály, a Hitlerjugend egyik ezredparancsnokának. Augusztusban elvégezte az ezredparancsnoki poszt ellátásához szükséges továbbképző kurzust, és habár ő szerette volna vezetni a hadosztály páncélos ezredét (SS-Panzer Regiment 12), mégis az alakulat egyik páncélgránátos-ezredét (SS-Panzergrenadier Regiment 25) bízták rá. A páncélos ezred parancsnoka régi bajtársa és barátja, Max Wünsche lett.
1944. június 6-án megkezdődött a történelem legnagyobb szabású a hadművelete, az Operation Overlord. A Hitlerjugend az elsők között vette fel a harcot az ellenséggel. Meyer parancsnoksága alatt a 25. SS-páncélgránátos-ezred hihetetlen elszántsággal és kitartással harcolt, aminek következtében a németeknek sikerült megtörni az offenzíva kezdeti lendületét. 8 nappal a partraszállás után, 1944. június 14-én egy váratlan haláleset történt: a hadosztály parancsnoka, Fritz Witt SS-Brigadeführer életét vesztette egy heves tüzérségi támadás következtében. Két nappal később a halott hadosztályparancsnok helyére – rangidős tiszt lévén – Kurt Meyer SS-Standartenführer került. A maga 33 évével „Panzer-Meyer” lett a német fegyveres erők legfiatalabb hadosztályparancsnoka. Igyekezett is rászolgálni a belé vetett bizalomra: parancsnoksága alatt a 12. SS-páncéloshadosztály kiemelkedő teljesítményt nyújtott a normandiai védekező harcok során. Ennek elismerése végett augusztus 1-én SS-Oberführerré léptették elő. Hadosztályának élén Meyer jelentős szerepet játszott a falaise-i katlanból való sikeres német kitörés fedezésében: a Hitlerjugend a végsőkig kitartott a katlan északi szárnyán, hogy a bent rekedt többi alakulat kimenekülhessen. A bátor helytállásért Meyer augusztus 27-én 91.-ként megkapta a Kardokat Lovagkeresztjéhez, szeptember 1-én pedig SS-Brigadeführerré léptették elő.
Katonai pályafutása váratlanul ért véget: 1944. szeptember 6-án Durnal közelében Kurt Meyer belga partizánok fogságába esett, akik átadták a Szövetségeseknek. 1945. december 27-én háborús bűnöskért golyó általi halálra ítélték, de az ítéletet később életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták. Meyer 5 évet töltött egy kanadai börtönben Dorchester közelében, ahonnét átszállították egy nyugat-németországi brit börtönbe, ahol további 2 évet töltött. Hét évi raboskodás után 1954. szeptember 7-én egyre rosszabbodó egészségi állapotára való tekintettel szabadon engedték. Szabadulását követően Hagenben telepedett le, és aktív tagja lett a HIAG-nak, a Waffen-SS veteránok legjelentősebb szervezetének. Sokszor kiállt azért, hogy a Waffen-SS veteránjai a többi ex-Wehrmacht katonához hasonlóan megkapják a katona-nyugdíjat. (Ezt ugyanis a nyugatnémet kormány megtagadta tőlük). 1957-ben jelentette meg könyvét, Gránátosok címmel (Grenadiers). Meyer egészsége szabadulását követően is egyre csak romlott, 1961-re már túl volt három agyvérzésen. 1961. december 23-án, a születésnapján végül is egy szívroham vitte el. Halálakor kereken 51 éves volt. Temetésén több ezer bajtársa kísérte utolsó útjára.