A keleti front és az észak-afrikai hadszíntér harcai nagy mobilitást kívántak meg a Wehrmacht minden egységétől, ez alól nem volt kivétel a tüzérség sem. Erre a németek is rájöttek, de 1942-ig nem történt jelentős előrelépés a tüzérség mozgékonyságának növelése érdekében.
A lövegeket általában olyan féllánctalpas vontatókkal mozgatták, mint például az Sd.Kfz. 7-es vagy Sd.Kfz. 11-es. Ezek azonban nem tudtak kellően lépést tartani a páncélos alakulatok gyors és dinamikus mozgásával.
A növekedő igények kielégítésére a berlini Alkett cég hozzákezdett egy könnyű önjáró löveg kifejlesztéséhez. A jármű alapjául a harckocsiként már elavultnak számító Pz.Kpfw. II-ek alváza szolgált. A korai járműveknél a Pz.Kpfw. II alvázát némiképp módosították: a motort hátulról előbbre helyezték és felfüggesztését megerősítették, hogy jobban elviselje a löveg hátralökésének erejét. A későbbi változatoknál az alvázat 220 mm-rel megnövelték és a futógörgők felfüggesztését tovább erősítették, az így létrehozott alváz a Geschützwagen II-es elnevezést kapta. Tehát a Wespe-nek két, szinte alig különböző változata volt, amelyek rendre a következő hivatalos elnevezést kapták: Leichte Feldhaubitze 18/2 auf Fahrgestell PzKpfw II (Sf) (korai verzió); 10.5 cm le FH18/2 Fahrgestell auf Geschützwagen PzKpfw II (későbbi változat).
Mindkét változat öt darab futó- és három darab láncvisszavezető görgővel rendelkezett. A lánctalpa 108 darab, 300 mm széles láncszemből állt. Meghajtását egy ZFA SSG 46 típusú tengelykapcsolón keresztül egy Maybach HL 62 TRM R-6-os benzinmotor biztosította. Mindez nagy mobilitást biztosított a 105 mm-es löveg számára, vontatott társaihoz képest.
A jármű főfegyverzete a szabványos német 105 mm-es könnyű tarack, a Leichte Feldhaubitze 18/2 volt. E löveg „ősét” még az I. világháború idején fejlesztették ki, de modernizált változata végig szolgáltban maradt a II. világháború alatt is. A Wespe fegyverzetét adó változatot, a LeFH 18-ast 1935-ben fejlesztette ki a Rheinmetall-Borsig. A löveget egy felülről teljesen, hátulról részben nyitott felépítményben helyezték el. A felépítmény 10 mm-es páncéllemezekből állt, amely nem számított erős páncélzatnak, de mivel a jármű többnyire a front mögött néhány kilométerrel tevékenykedett, nem kellett komoly tűzerővel szembenéznie. A löveget vízszintesen jobbra is, balra is 17-17 fokos, függőleges irányban pedig -5, +42 fokos szögtartományban lehetett kitéríteni. A löveg legnagyobb hatásos lőtávolsága 8400 méter, a legnagyobb elérhető lőtávolsága pedig mintegy 10 000m volt. A jármű az egyféle repesz-romboló és a kétféle páncéltörő (egy kumulatív és egy kemény magvas) gránátból összesen 32 darabot tudott magával vinni. A páncéltörő gránátokra elsősorban a jármű önvédelmének biztosítása miatt volt szükség és a lőszerkészlet töredékét tették csak ki. Szintén a jármű önvédelmét biztosították a személyzet részére kiutalt géppisztolyok (ált. MP 40) és az az egy géppuska (ált. MG 34), amelyet általában a felépítmény elejére szereltek.
A Wespe személyzete 5 főből állt: egy vezetőből, egy tüzérből (irányzó), két töltőből és a jármű parancsnokából. A löveg kezelőit a vezetői és a rádiós posztok ellátására is kiképezték, arra az esetre, ha valamelyik ezek közül megsérülne. A sofőr a lövegtől balra, egy zárt vezető fülkében kapott helyet. A személyzet többi tagja a részben nyitott felépítményben tevékenykedett.
Hogy a Wespe-vel felszerelt alakulatoknak biztosítsák a folyamatos lőszerellátást, kifejlesztették a jármű lőszerszállító változatát, a Munitions Sf auf Fgst PzKpfw II-t.
Ez a jármű összesen 90 darab 105 mm-es gránátot és a kilövéséhez szükséges lőpor töltetet tudott szállítani. Személyzete 3 főből állt. Ebből a változatból mindössze 159 darab készült.
Az 1943-as hadrend szerint minden Wespe ütegnek (6 db önjáró tarack) 2 ilyen lőszerszállítóval kellett rendelkeznie.

Wespe a harcokban

A Wespe fő feladata a páncélos hadosztályok közvetett tűztámogatása volt. Az 1943-as rendszer szerint minden páncélos hadosztálynak rendelkeznie kellett egy önjáró tüzér ezreddel.
A Wespe sok más német harcjárműhöz hasonlóan (pl: Panther, Ferdinand, stb.) az 1943-as kurszki offenzíva során került először bevetésre. A harcokban nagyon hatékonynak és sikeresnek bizonyult. A Wespe 1943-tól egészen a háború végéig rendszerben maradt és szinte mindegyik fronton harcolt. Egy 1945. márciusában íródott leltár szerint 307 példány állt még szolgálatban a Wehrmacht különböző egységeinél.

Típusváltozatok:

Munitionkraftwagen Sf auf Fgst PzKpfw II

– lőszerszállító változat

Források:

www.achtungpanzer.com

Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A II. világháború német páncélosai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998
Dr. S. Hart – Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, Hajja & Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 1998

www.feldgrau.comwww.onwar.com

by RB